Apáti Bence: Folyamatosan akasztással fenyegetnek engem

Apáti Bence: Folyamatosan akasztással fenyegetnek engem

Én sem mint magánember, nemhogy mint publicista, nem venném magamnak a bátorságot soha, hogy olyanokat mondjak, hogy ki fogjuk irtani a családotokat, vagy lámpavasra fogunk akasztani titeket – mondta Apáti Bence a Lokálnak adott interjújában azzal kapcsolatban, hogy őt és családját folyamatosan életveszélyesen fenyegetik. Apáti Bencének tulajdonképpen három élete van. Ő az egyik legnagyobb aktív balett-táncos, Fülöp Viktor, Havas Ferenc, Szakály György méltó örököse. A bahcsiszeráji szökőkút legendás főszerepében másfél hónapja mutatkozott be óriási sikerrel az Operában (egészen pontosan az Erkel Színházban). Kedvelt szereplője egyúttal a szórakoztató műsoroknak is, volt zsűritag a TV2-n, énekelt A Nagy Duettben is. Emellett – édesapját követve – kiváló publicista, írásai a 888.hu-n, a Figyelőben és a Magyar Időkben jelennek meg, és állandó szereplője az Echo TV Keménymag című ironikus, politikai beszélgetőműsornak. 

Nap mint nap fenyegetnek akasztással – mondta Apáti Bence publicista, balettművész a Lokálnak. „Egyszer egy internetes kommentelő azt írta az egyik cikkem alá, hogy remélem látod meghalni a gyerekeid. Az szörnyű történet volt. Névvel, arccal írta” – tette hozzá.Újságíróktól is megkapom a magamét.Apáti elmondta ő sem mint magánember, nemhogy mint publicista, nem venné magának a bátorságot soha, hogy olyanokat mondjon, hogy ki fogjuk irtani a családotokat, vagy lámpavasra fogunk akasztani titeket.Újságíróktól is megkapom, hogy így, meg úgy kéne minket fideszeseket lámpavasra akasztani és kardélre hányni.Több cikk is megjelent azzal kapcsolatban, hogy én uszítok a bevándorlók ellen. Valószínűleg, ha a liberális narratívát erősíteném akkor a hátukon vinnének körbe a városon – tette hozzá.  

Apáti Bence arról is beszélt, hogy azért, mert a jobboldal mellett áll és érvel, jelentős hátrányok érik, a tizedét keresi annak, mint korábban:  „Egy adott pillanatban a leszervezett haknik, celebmegjelenések elvágódtak. Volt egy német autógyár, amelyik még A Nagy Duett után elkezdett velem tárgyalni, hogy nagykövet leszek, és kapok egy autót. Amikor kérdeztem, hogy mi a helyzet azt mondták, hogy ez a cikk nem tett jót, és túl sokat politizálok. És mondtam, hogy egy másik közszereplőnek is van egy ilyen autója, és ő is politizál. Az volt a válasz, hogy az a baj, hogy te a jobboldal mellett teszed.”

A napokban Angela Merkel német kancellár azt mondta, hogy fel kell számolni az illegális bevándorlást, és legális csatornákon kell behozni a migránsokat.A legnagyobb problémám ezzel az, hogy nincs társadalmi vita erről, és egyszerűen nem lehet kritizálni a migrációt. Főleg Nyugat-Európában nem, ahol komoly politikai nyomás nehezedik az újságírókra, hogy ne írják meg az igazságot.Elhallgattatják, megbüntetik, bebörtönözik a kritikusokat. Ezek a tömegek integrálhatatlanok, nekem egy liberális se próbálja meg elmagyarázni az ellenkezőjét. No-go zónákat alakítanak ki, ahova nem engednek rendőröket, mentősöket – mondta Apáti Bence. 

Hírdetés

A teljes interjút itt olvashatják.

www.origo.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »