Apáti Bence: Érthető megélénkülés

Apáti Bence: Érthető megélénkülés

A Blikkről  fogunk beszélni, így szükségünk lesz némi háttérinformációra a lappal kapcsolatban. 

Az újság az elmúlt években kimaradt a napi politikai sárdobálásból, nem foglalkozott se politikával se politikusokkal, de a kisebb, vagy nagyobb közéleti botrányokról sem számolt be, és amennyire azt innen, a politikai újságírás oldaláról, meg lehet állapítani még az identitáspolitikai háborúkba sem állt úgy bele, mint az RTL klub. Ahol például most szombaton a két elhíresült transznemű esküvőjét, és a decens “hölgyeket” mutatták be síró hegedűk hangjától  kísérve, vasárnap pedig Istenes Bence és Sebestyén Balázs forró csókja hirdette a loveislove-t. Egy szó, mint száz a Blikk semleges maradt. Nem volt ez mindig így, a szoci-szadi dúlás alatt ha nem is harcosan, de egyértelműen kormánypárti volt, propagandisztikus publikkal, és vezércikkel üzente meg a lap, hogy mit kell gondolni a kiigazításoknak és reformoknak becézett megszorításokról, adóemelésekről, a Fidesz által az utcára vitt csúnya politikáról, az árpádsávos zászlók alatt masírozó fasisztákról, vagy Ferenc testvér bátor igazságbeszédéről. 

A legnagyobb olvasótáborral rendelkező újság 2010 után még egy ideig ádáz utóvédharcot folytatott, dzsungelben felejtett japán katonaként védte a szocikat, és liberális eszmét, de rövid idő múltán kapitulált, ha nem is le, de éltette a fegyvert. 

Amit most, egészen váratlanul előkapott. 

Szájer József botrányos-komikus menekülése/lebukása óta teljes harckészültségben vannak, a szárazon tartott puskaport betöltötték gondosan megőrzött fegyvereikbe, csapataik újra harcban állnak. 

A jelenség nem egy ördöglakat, könnyedén megfejthető, csak meg kell nézni ki tulajdonolja a lapot. 

A Ringier Axel Springer egy német cég, amivel majdnem mindent elmondtunk. 

A magyar vétó legnagyobb ellenzője a német kormány, és Szájer kilövésének minden kis részlete is azt támasztja alá, hogy titkosszolgálati szál húzódhat  az akció mögött. Nem (csak) mi de a HVG-s Tóta W. Árpád, Hont András, a szocik házi elemzője, Pulai András és Vona Gábor is így látja. És persze még sokan mások. 

Hírdetés

Nem lövünk nagyon mellé, ha azt feltételezzük, hogy a német szolgálatok keze van a dologban.

A német sajtóról pedig azt érdemes tudni, hogy a tulajdonosok kiváló viszonyt ápolnak Merkel asszonnyal, politikájának feltétlen hívei, készségesen adják át fontos üzeneteit, és ott segítik a Muttit, ahol tudják. Az egyik legemlékezetesebb ügyük az volt, amikor öt teljes napig eltitkolták a hírhedt kölni tömeges erőszakot. 

(Sajtó és szólásszabadság, ugyebár.)

Ezért ontja most a Blikk a Telexet is megszégyenítő módon a Szájerről szóló anyagokat. 

Így segíti a német kormány céljait. Ja, és ami még árulkodó jel: a lengyel Onet is tucatjával hozza ki a Szájer-infókat, ami meg szintén Axel Springer. Véletlen lenne? 

Aligha.

Apáti Bence – www.hirtv.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »