Náray Tamás titkos élete.
Magyarország egy roppant érdekes diktatúra, sok szempontból egyedülálló, például ez a Föld egyetlen olyan országa, ahol 12 éve minden évben megszűnik a sajtószabadság és a demokrácia.
No és a szólásszabadság. És nálunk él és alkot a legtöbb hazájából származása, vallása és nemi identitása miatt elüldözött művész is.
Ilyen például Náray Tamás divattervező is, aki most épp ideiglenesen hazánkban állomásozik.
Ő a napokban adott terjedelmes – és akkor még finoman fogalmaztunk – interjút az állítólag a NER által bedarált Indexnek. Erről a bedarálásról egyelőre a szerkesztőség amúgy valamiért nem akar tudomást venni, de sebaj, addig is, amíg ez megtörténik, ilyen remek ellenzéki anyagok készülhetnek.
Náray Tamás az öltöztetésen kívül szinte mindenhez ért, könyveket ír, fest és a Facebookon véleményvezérkedik, megmond és jóemberkedik, tanít, oktat és utat mutat, amivel nincs, és nem is lenne semmi baj, meg ugye igény is van rá. A gond azzal van, ha az interjúban viszont rögtön a legelején arra panaszkodik, hogy ezek a kotnyeles magyarok, ellentétben a bölcs és udvarias spanyolokkal – aki nem tudná, művészünk most épp ott él – egyfolytában, úgymond, kéretlenül véleményt formálnak másokról.
Ez persze csak egy amolyan sejtés, vagy inkább megérzés, hiszen Náray saját bevallása szerint sem beszéli még annyira a spanyol nyelvet, hogy ilyen messzemenő következtetéseket le tudjon vonni. Biztos, ami biztos, azért levon.
(Ráadásul tényleg zavarba ejtő egy olyan ember szájából ezeket hallani, akinek mindenről – tényleg mindenről – megvan a véleménye).
Náray szerint Magyarországon minden át van politizálva, ami toxikus légkört okoz, és minden bizonnyal emiatt van az is, hogy míg művészünket itthon minduntalan ledudálják a csúnya, gonosz, türelmetlen, intoleráns és kulturálatlan magyar sofőrök, addig a mindig higgadtan és megfontoltan hajtó mediterrán spanyol úrvezetők sosem vetemednének ilyen otrombaságra.
Mondjuk, én a déli országok zsúfolt útjain egészen mást tapasztaltam, de azok egészen biztosan csak elszigetelt esetek voltak.
A hazájából elüldözött polihisztor egyébként – ki gondolta volna – épp új könyvét promotálja, és mint ahogy azt már megszokhattuk, az ilyen kampányok első és legfontosabb állomása az szokott lenni, hogy az üldözött ellátogat az ellenzéki sajtóhoz, és úgy szidja a kormányt, Orbánt, a magyarokat meg a hazát, ahogy a csövön kifér.
Náray, amint azt fentebb írtam, e tekintetben nem okoz csalódást, bár azt el kell ismerni, hogy a diktatúrakártyát valamiért nem vette elő. Előhúzta viszont a homofóbot, az antiszemitát és az álkeresztényt; meglátása szerint a magyar kormány, úgymond, azért kezdte csesztetni a melegeket, mert a zsidókon „nem tudtak fogást találni”, a migránsok pedig „lejátszottak”.
Hogy mit jelenthet az, hogy a zsidókon nem tudtak fogást találni, nem pontosan értem, de úgy látszik, ez a kilencvenes évek Demokratikus Chartáján és a mindig a fasizmus ellen harcoló kommunista újságírókon szocializálódott úgymond értelmiségnél végérvényesen beakadt, amin az se tudna változtatni, ha Netanjahu, Izrael miniszterelnöke, századszorra is megköszönné Orbánnak, hogy az antiszemita muzulmán migránsokat milliószámra beengedő nyugati kollégáival ellentétben megálljt parancsolt a zsidó emberek testi épségét és kultúráját fenyegető, mesterségesen gerjesztett népvándorlásnak, és azt is hozzátenné, hogy hálás azért, hogy Magyarországon biztonságban élhetnek a zsidók.
Meg ugye, pont az ellenzék támogatta a szerencsi időközin a tetves zsidózó Bíró Lászlót, és fogott össze azzal a Jakab Péterrel, akit egy olyan figura furikázik, aki Auschwitzban a győzelem jelét mutogatta.
Budai Lórántról nem is szólva, aki Hitlert és Szálasit idézte a Facebookon.
Náray aggódik a melegekért is, persze önzetlenül, szerinte ronda dolog az LMBTQI-közösséget bántani, ami azért érdekes állítás, mert senki nem bántja őket, éppenséggel pont Nyugat-Európában van veszélyben a meleg közösség, idehaza mindössze annyi történt, hogy még mindig csak egy férfi és nő házasodhat.
Értjük persze, hogy a napról napra egyre erőszakosabban egyre szélesebb jogokat követelő lobbi szerint mindenki homofób, aki nem szeretné, ha három leszbikus nő, két interszexuális, négy transznemű férfi és két macska béranyák segítségével gyerekeket gyártassanak le maguknak, na de azért mindennek van határa.
Írónk persze tudja, hogy mi lehet az oka a „gyűlöletnek”.
Az irigység.
Idézet következik:
„Mert tudja, mi a baj a melegekkel meg a zsidókkal? Hogy azok valahogy mindig többre viszik. És ez az irigyeknek fáj. A melegek a legtöbb megtakarítással rendelkeznek, a legtöbb adót fizetik (..)”
Erre nézvést én ugyan még semmilyen statisztikát nem láttam, tartok tőle, nem is létezik ilyen információkat tartalmazó kutatás, ami talán nem is akkora baj, mert akkor esetleg elő lehetne kapni bármilyen kisebbségre, vagy akárkire vonatkozó adatokat is.
Az elüldözött, majd visszatért véleményvezér még elmondja, mit gondol a tetoválásokról, a varrásról, a hazai és a kínai ruhaiparról, az aktuális trendekről, a genderkérdésről, de a legizgalmasabbat a végére tartogatja.
A művészetről is ejt pár keresetlen szót.
De mielőtt ezekre rátérnénk, muszáj megjegyeznünk, hogy Náray elmeneküléséhez állítása szerint az utolsó csepp az volt, amikor Szakács Árpád egy cikkében csúnya dolgokat írt róla, úgymond be- és lehúzta a kultúrharcba.
(Persze, más utolsó cseppek is voltak, például a melegek elleni „támadások”, de ugye, mint azt írtam, ez egy olyan ország, ahol egy zenekar tíz búcsúkoncertet is tud gyors egymásutánban adni, ahol minden évben legalább háromszor megszűnik az utolsó kormánnyal kritikus műhely meg a sajtószabadság, és ahol négy utolsó csepp van abban a bizonyos demokratikus pohárban.)
A kultúrharc miatt elmenekült Náray úgy gondolja, hogy a művész csak akkor reflexes, ha mindig ellenzékben van, mindig kételkedik.
EZÉRT PARADOXON A KIMAGASLÓ MŰVÉSZ A KONZERVATÍV OLDALON, MERT A KONZERVATIVIZMUS, A HAGYOMÁNYŐRZÉS KORLÁTOKAT SZAB, ÉS A MŰVÉSZETBEN NEM LEHET SEMMIFÉLE KORLÁT.
Mondja.
Persze láttunk már ilyet, nem most bújik elő először a jobboldaltól és a konzervatív kultúrharctól rettegő liberális művész, aki két rettegés közben azért mindig elhadarja, hogy
1: nincs is jobboldali művészet,
2: csak liberális és baloldali színész van,
3: a konzervatív műhelyek csapnivalóak.
Természetesen számtalan kimagasló konzervatív művész van, mert manapság, amikor mindent ural a liberális mainstream, amikor életek és életművek esnek áldozatul a szélsőbalos cancel culturnak, amikor szó szerint üldözik a konzervatív értékek mellett kiálló értelmiségieket, színészeket és alkotókat, az az igazi lázadó, aki nem tesz hitet a szivárványcsaládok, az abortusz vagy a migránsok befogadása mellett.
Apáti Bence – www.origo.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
