Apáti Bence: A pőre valóság

Apáti Bence: A pőre valóság

Az ellenzék ugyanis most ért el a gödör aljára. Illetve már azon is túl van. Pár nap, vagy hét, és a Gyuriferi által vezetett “kemény csapat” átfúrja magát a bolygón, és valahol Kínában fog felbukkanni.

Március 15-én reggel tett közzé egy videót az ellenzék jelenlegi hadvezére, Gyurcsány Ferenc, amit ki más kezdett, mint hű csatlósa, új haverja, a megbolondult, és isiásszal küzdő Don Quiote Sancho Panzája: Jakab Péter. 

Szimbolikus. 

Fontos üzenet.

Jakab a Jobbik új elnöke első megszólalóként nem okozott nagy meglepetést, nem erőltette meg magát. Megint egy kiadós melósozással nyitott. Újra elővette borsodi tájszólását, majd Kunhalmi Ági teljes színészi eszköztárát felhasználva, úgy intézett ünnepélyes szónoklatot a nemzethez, hogy közben titkon, tiszta erőből abban reménykedett, hogy a videóját leesett állal figyelő (ex)szavazóinak nem jut eszébe az a pár egészen aprócska tény, hogy ő maximum a kocsmában látott borsodi melóst, meg vasgyári munkást, hiszen végzettségét tekintve középiskolai történelemtanár. 

Aki jelenleg a jobbik elnökeként és frakcióvezetőjeként, minden hónapban többmilliós fizetéssel lesz egyre gazdagabb, boldogabb, és elégedettebb. 

Arról nem is beszélve, hogy ezt a számára kedvező állapotot, a borsodi melósoktól elszeparálva egy b@szom nagy szolgálati luxuskocsi hátsó ülésen élvezi. 

Egész jól fizet az árulás. 

Megéri Gyurcsány és a Demokratikus Koalíció videójában, pont most, a koronavírus miatt kihirdetett vészhelyzet  idején történelmet hamisítani, és a magyar embereket magyar emberek ellen lázítani.  

Azért persze van még némi zavar a baloldali fordulat keltette erőtérben. A milliós fizetéssel melósozó történelemtanár a saját politikusi Facebook oldalára szégyellősen csak a saját részét tette ki. 

2006-ban a jobbik szimpatizánsainak szemeinek kilövetésében példamutatóan szorgalmasnak és eredményesnek bizonyuló Gyurcsányt, meg a többi ballibsi őrjöngő március 15-ei lázítását valamiért kihagyta. 

Hírdetés

Kivágta. 

Pedig: 

“Ha együtt akarunk kormányozni, azt be kell vallani”

 Szóról szóra ezt mondta Gyurcsány pár héttel ezelőtt. 

De ez a bevallás projekt egyelőre nem annyira megy, inkább letagadás, meg Gyurcsány úr kicenzúrázása van. 

Amit valahol meg lehet érteni, hiszen a pártelnök követőinek egy jelentős részének 14 évvel ezelőtt pont Gyurcsány rendőrségre törte el az ujjait, meg a lengőbordáit. 

A vészhelyzet alatt összefogás helyett március 15-ét a kormány megbuktatására felhasználók közül ki kell még emelnem a párbeszéd pitbullját, Szabó Timeát, aki az 1848 forradalmat és szabadságharcot úgy kötötte össze napjainkkal, hogy közben egyetlen arcizma sem rándult. Ami, figyelembe véve, hogy mennyi baromságot mondott, tényleg egészen figyelemre méltó teljesítmény. Szerinte a ma márciusi ifjai a klímatüntetők, Greta istennő követői, a zöldforradalomárok, akik bár a legújabb iPhone-nal élőznek, de szociális egyenlőséget (kommunizmust) meg egy csomó mindent akarnak. Például, hogy Orbán azonnal mondjon le és adja át a hatalmat Gréta Thunbergnek és Karácsony Gergelynek.  

Szabó természetesen nem az összefogásra, és arra szólította fel követőit, hogy maradjanak otthon, segítsék a veszélyeztetetteket, és ne terjesszék a kort, hanem arról ábrándozott, hogy a magyar nép végre kimegy az utcára, forradalmat csinál és elkergeti a zsarnokot (Orbánt). 

Nincs még egy ilyen ország, amelyiknek az ellenzéke ilyen aljas. Hogy koronavírus-járvány idején, egy nemzeti ünnepen forradalomra biztatja a szavazóit. 

És ez nem költői túlzás. 

Ez a pőre valóság.

Apáti Bence – https://hirtv.hu/apati_bence_blogja/

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »