Apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra a két súlyosan megsérült színész

Apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra a két súlyosan megsérült színész

Apa-lánya szerepben tér vissza a színpadra a két súlyosan megsérült színész Juhász Katalin2025. 01. 08., sze – 13:20

A budapesti Nemzeti Színház Rómeó és Júlia előadása során súlyos balesetet szenvedett színészek, a Capuletet játszó Horváth Lajos Ottó és a Júliát játszó Szász Júlia a vezetés hozzáállása miatt beadták felmondásukat. Februárban a Centrál Színházban együtt lépnek először színpadra, méghozzá apa-lánya szerepben.

Mint ismeretes, 2023 novemberében előadás közben mindketten lezuhantak a díszletről, amelyet a történtek után lebontottak, megnehezítve a rendőrségi vizsgálatot. Előzőleg a szereplők közül többen jelezték Vidnyánszky Attila rendezőnek, a Nemzeti Színház igazgatójának, hogy nem tartják biztonságosnak a díszletet.

A súlyos baleset komoly sajtóvisszhangot kapott, a színházigazgató előbb lemondott, majd visszavonta lemondását, a vizsgálat pedig közel egy évig húzódott. 

Hírdetés

Időközben olyannyira elmérgesedett a viszony a színészek és Vidnyánszky között a kártérítés összege és a felelősségre vonás miatt, hogy végül mindketten távoztak a társulatból. 

A Centrál Színházban február 8-án debütál Puskás Tamás rendezésében az elmúlt évtized legtöbbet játszott prózai Broadway-darabja, David Auburn Egy bizonyítás körvonalai című drámája. A szerző Pulitzer-díjat és Tony-díjat is kapott ezért a művéért, amelyből John Madden 2005-bensikeres filmváltozatot készített a darabból Bizonyítás címmel, Anthony Hopkins és Gwyneth Paltrow főszereplésével. 

A történet főhőse, Catherine éveken át gondozza ragyogó szellemű, de érzelmileg labilis apját, a zseniális matematikust. Az apa halála után egyedül marad fájdalmával, apja jegyzeteivel és a kérdéssel: mit kezdjen önmagával. Felbukkan a nővére, aki szeretné kézbe venni húga életének irányítását. És feltűnik az egykori tanítvány is, aki szeretné áttanulmányozni az öreg jegyzeteit. Miközben Catherine egyre jobban megismeri apját és felfedi nővére terveit, a lehető legnyugtalanítóbb problémával kell megküzdenie: vajon mennyit örökölt apja őrültségéből vagy éppen zsenialitásából?

Az érdekesnek ígérkező előadás további szereplői Balla Eszter és Puskás Dávid. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »