Apa, kezdődik: rezsinövelés és megaprivatizáció IMF-diktátumra Ukrajnában

Alig egy hete alakult meg az új „ukrán” (az idézőjel indokoltságáról alább) kormány, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök tegnap bejelentette: a lakossági energiaárakat a piaci szintre kell emelni. A parlament 1200 állami vállalat privatizációjára is javaslatot tett.

Hogy az év eleji ukrán felkelés kirobbantásában és megtámogatásában a külföldi, elsősorban amerikai pénzügyi köröknek és hírszerző szolgálatoknak mekkora szerepe lehetett, hosszú ideje találgatások tárgyát képezi, ám egészen a múlt heti kormányalakításig nehezen lehetett emellett érvelni anélkül, hogy az ember ne vonta volna fejére az összeesküvés-elméletek ódiumát.

Aztán felállt az új kabinet, amelynek három tagja mindössze órákkal beiktatásuk előtt kapták meg az ukrán állampolgárságot. Az új kormány így leigazolta az Egyesült Államokban született, ukrán gyökerekkel is rendelkező Natalie Jareskót, Juscsenkó korábbi elnök befektetési tanácsadóját, aki nem mellékesen ezer szállal kötődik az amerikai külügyminisztériumhoz, valamint az IMF-hez, a Világbankhoz és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz.

Hírdetés

Jareskó mellett a litván Aivaras Abromavicius, az East Capital vagyonkezelő csoport alapítója, valamint az ukrán nyelvet nem is beszélő grúz Alekszandr Hitasvili fogja a 45 milliós ország gazdaági és egészségügyi rendszerét irányítani. (Hitasvili 2008 és 2010 között még Grúziában (!) volt az egészségügyi minisztérium vezetője.)

Bővebben!


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »