Anyja ismerősét rabolta ki egy zsákai fiúcska – már a borotvával is ügyesen bánik

Anyja ismerősét rabolta ki egy zsákai fiúcska – már a borotvával is ügyesen bánik

Anyja ismerősét rabolta ki a 17 éves "fiú". A berettyóújfalui rendőrök bűnügyi őrizetbe vették. Alább a rendőrségi közlemény folytatása.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. szeptember 29-én 16 óra körül arról, hogy a zsákai otthonából egyik ismerőse fia pénzt és ruhaneműket akart elvinni. Azonban amikor számon kérte, a fiú megvágta őt egy borotvával.

A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként rövid időn belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. Az egyenruhások a 17 éves fiút előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Hírdetés

A nyomozás adatai szerint a sértett áthívta magához a gyanúsított anyját, és amíg ők a lakás egyik szobájában voltak, addig a fiú készpénzt és ruhaneműket akart ellopni tőle. A bejelentő azonban, amikor észrevette és számon kérte a fiút, az egy borotvával megvágta a sértett kezét, majd a magához vett pénzzel és ruhaneműkkel elmenekült a helyszínről.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a zsákai fiatalkorúval szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

(Police)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »