Anyamedve és a bocsa miatt rettegnek Nógrádban

Anyamedve és a bocsa miatt rettegnek Nógrádban

Körültekintésre int Sóshartyán polgármestere.

Egy anyamedvét és két év körüli bocsát rögzítette egy vadásztársaság által működtetett vadkamera Lucfalva határában kedden – erősítette meg a Telexnek a Nógrád vármegyei Lucfalva jegyzője, Szolnoki Andrea.

„Tájékoztatjuk lakóinkat, hogy Lucfalva határában vadkamera felvételen egy anyamedvét láttak két év körüli medvebocsával” – közölte a településsel szomszédos Sóshartyán polgármestere a Facebook-oldalán.

Hírdetés

Tóth Gabriella posztjában felhívta rá a figyelmet, a medve több kilométert is megtesz naponta, illetve a szagokat nagyon távolról is megérzi, medvebocsát védi. Mint írta, itt a gombaszezon, ezért az erdőben történő sétánál kérik, legyen mindenki nagyon körültekintő és óvatos, nehogy tragédia történjen.

A falu polgármestere hozzászólásban azt is megjegyezte, reméli, elkerüli a település a medvecsalád, amelynek jelenlétéről hirdetőtáblákon is tájékoztatják a lakosságot. A bejegyzésben említett kamerafelvételt a polgármester nem posztolta, de a kommentben megerősítette, hogy az értesülés hiteles.

A megyei rendőr-főkapitányság viszont azt közölte, hogy májusban medveészleléssel kapcsolatosan bejelentés nem érkezett.

Legutóbb március elején bukkant fel barna medve Magyarországon, akkor az Aggeleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén Boldva település határában, a Sajó-folyó mellett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »