A milliomos hülyegyerek halálra drogozza magát, unalomból. Ez közismert helyzet.
Milliomos ugyan sose voltam, s nem is drogoztam, de a helyzetet át tudom érezni.
Életemnek két időszaka is volt, amikor anyagilag messze kiemelkedtem az átlagból: 1991-1993-ban és 1995-1997-ben.
Gyerekként ilyen sose volt. Szüleim a kádárista nomenklatúra alsó szegmensébe tartoztak, de – a mai közhiedelemmel ellentétben – még a kádárista nomenklatúra felső része se élt sokkal jobban az átlagnál. A kádári rendszer egyik sajátossága volt, hogy nem engedte a túlzott anyagi gazdagodást a hatalomközeliek számára. Persze voltak kivételek – talán a legismertebb Czinege Lajos akkori örökös honvédelmi miniszter villaépítései -, de ezek tényleg csak kivételek voltak.
Én még azt is meg merem kockáztatni, hogy az én alsónomeklaturista szüleim rosszabbul éltek sok nem-nomenklaturista embernél. Persze voltak privilégiumok, de anyagilag ezek nem jelentettek előnyt. Gyerekkoromban ahol laktam két korosztályombeli szomszéd gyerek volt közelebbi haverom, az egyik anyagi körülményei jobbak voltak, mint az enyéim, a másik meg velem azonos szinten volt, pedig mindkettőnek a szülei teljesen nomenklatúramentes állásban voltak, az egyikük apja egyenesen csak szakmunkás volt, nem doktori címes közgazdász, mint az enyém. Persze telefonvonal-igénylésnél mi jóval hamarabb kaptuk meg a telefont, mint ők – itt működött a privilégium -, de semmi anyagiban nem. Nagyjából ilyen volt az a rendszer. Anyagilag a legjobban a különféle maszekok és félmaszekok voltak akkor, meg egyes kiemelten borravalós szakmák gyakorlói, nem a kormányzati tisztviselők.
Aki akkor gazdagodni akart, az nem pártkarriert épített, hanem elintézte, pl. kapjon engedélyt balatoni lángossütő üzemeltetésére. Korabeli karikatúra volt, ha jól emlékszem a Népszabadságban: hatalmas nappaliban egy félékszerezett középkorú nő, előtte egy kamasz fiú, a nő azt mondja a fiúnak “először végezd csak el az egyetemet, fiacskám, apád se azonnal szippantókocsisként kezdte!“.
De 1991-1993-ban és 1995-1997-ben tényleg úgy alakult, hogy anyagilag az átlagszint tízszeresére kerültem. A fő ok: az átlag lezuhant, én meg növekedtem.
Ma már ha hasonló helyzetbe kerülnék, képes lennék kezelni. De az a helyzet akkor olyan volt, hogy a többség nagyon lent volt, s a viszonylag normális életvitel is luxusnak tűnt hozzájuk képest. Valójában szégyelltem magamat, s igyekeztem rejteni “gazdagságomat”, de ezt nem lehetett, mert szinte bármi a gazdagság fittogtatásának hatott. Ha most lennék az átlagnál tízszer jobb helyzetben, azt senki se venné észre.
Ma is simán átélhető ez ideiglenesen, mondjuk elmegy az ember turistának olyan helyre, ahol az átlagos állapot a nyomor. De az is csak ideiglenes lesz.
A tartós kiemelkedő gazdagság lelki problémát okoz. Vagy az ember szégyelli magát. Vagy ha nem, akkor elmegy az ellenkező végletbe, elkezdi a többieket lenézni. Ez pedig elvezet aztán az önromboláshoz.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
