Anya és lánya együtt fosztogatták a 93 éves sértettet – összesen 900 ezer forintot loptak el

Anya és lánya együtt fosztogatták a 93 éves sértettet – összesen 900 ezer forintot loptak el

Anya és lánya együtt fosztogatták a 93 éves sértettet – összesen 900 ezer forintot loptak el

A Pécsi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat anya és lánya ellen, akik egy idős sértett pénzét vették el.

Hírdetés

A lány 2019 áprilisában becsöngetett a 93 éves sértetthez azzal, hogy egyetemista és albérletet keres. A sértett behívta a lányt a lakásba, majd az étkezőben ültette le, míg a sértett a konyhába ment papírért és ceruzáért. Az étkezőben volt a sértett pénztárcája, amelyből a nő 11 000 forintot elvett.

Másnap a lány telefonált, elismerte a lopást és elmondta, hogy szeretné visszaadni a pénzt. Ezután ismét megjelent a lakásban, ahol visszaadta az ellopott összeget. Eközben a vádlott telefonálni kezdett, miközben a lakásban fel-alá járkált. Ezalatt észlelte, hogy a sértett az átvett pénzt hova tette, majd kihasználva, hogy a sértett nem figyel, a szekrényben elhelyezett 600 000 forintot ellopott. Miután a lány távozott, a sértett észrevette a pénz hiányát.

Néhány héttel később a lány ismételten felhívta az idős férfit, elismerve, hogy a pénzt korábban ő lopta el, majd ígéretet tett, hogy szülei segítségével azt visszafizeti. Ekkor átadta az anyjának a telefont, aki megígérte, hogy a lánya által ellopott pénz felét másnap visszaadja.

Másnap az anya megjelent a sértettnél, aki a lakásba őt beengedte. A lakásban az anya rosszullétre hivatkozva egy pohár vizet kért és ez idő alatt ellopta a sértett maradék pénzét.

A nők a sértettől összesen 900 000 forintot loptak el.

Az ügyészség kifosztás bűntette miatt a járványügyi helyzet miatt bevezetett új jogszabályok alapján, tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára tett indítványt.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »