Anya és fia együtt robog az olimpiai bajnoki cím felé

Anya és fia együtt robog az olimpiai bajnoki cím felé

Kopasz Bálint édesanyja egy percig nem gondolja, hogy át kellene adnia a fiát egy nagyobb egyesületbe vagy más edzőhöz. A kajakozó idén a világbajnokságon megnyerte az 1000 m egyest, ő és Demeter Irén voltak az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei.

Végigjárta a ranglétrát a világbajnoki címig Kopasz Bálint, a kajakos edzőjével – aki egyben az édesanyja – párban volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége október 25-én. Bő három éve, 19 évesen még beugróként szerepelhetett a riói olimpián, és egy rendkívül erős mezőnyben lapátolt a célba tizedikként azért, hogy idén augusztusban megnyerje a királyszámot, vagyis az „ezer egyest”.

Az eredmények és a nyugodt munka hátterét a család adja, jelesül Demeter Irén, aki minden pillanatban bízott fia és tanítványa sikerességében.

„Így képzeltem el. Ez egy folyamat; ahogy teltek az évek, az egész egyre természetesebb volt és így kristályosodott ki. Megmondom őszintén,

meg sem fordult a fejemben, hogy Bálintot esetleg másnak átadjam, nagyobb egyesületbe vagy más edzőhöz.

Hírdetés

A legfontosabb a bizalom, a szeretet, és mivel sportról van szó, az eredmény” – fogalmazott a kajakedző.

Kopasz Bálint szerint is gördülékenyen megy minden közte és „anya” között, ez volt a siker kulcsa.

„Kilenc éves korom óta anya foglalkozik velem sportolóként,

tudja, mikor kell visszább venni vagy fokozni az iramot. Évről évre egyre előrébb kerülünk.”

A versenyző idén a vb-n kívül az Európa Játékokon és a tokiói előolimpián is győzött, így készülnek 2020-ra.

Alább meghallgatható és megtekinthető a teljes beszélgetés anyával és fiával, mesterrel és tanítványával.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »