Antiszemitizmus és gyomorforgató apartheid rezsim

Antiszemitizmus és gyomorforgató apartheid rezsim

JUNGE FREIHEIT

Kivételesen két cikk következik, némi átfedésben lévő témákkal.

Az első arról számol be, hogy Jeremy Issacharoff, a berlini izraeli nagykövet arról panaszkodott, hogy Németországban nő az antiszemita incidensek száma. De, tette hozzá, nagyon megnyugtatja az az elhatározottság, amellyel a német döntéshozók minden antiszemita incidens ellen fellépnek.

Deidre Berger, a berlini Amerikai Zsidó Bizottság igazgatónője arra hívta fel a figyelmet, hogy több százezer menekült érkezett elsősorban abból a Szíriából, ahol az antiszemitizmus állami doktrína és ez Németországban „növelte a bizonytalanság érzetét”. Több zsidó közösség „különösen aggódik a muzulmán környékeken tapasztalható antiszemitizmus miatt”.

A másik cikk:

Hírdetés

THE JERUSALEM POST

Az elhunyt apartheid hős, Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök unokája, Mandla Mandela „történelmi látogatásra” Izraelbe érkezett, ahol nem akar izraeli politikusokkal találkozni. Palesztin vezetőkkel viszont igen. A megszállt Ciszjordániában tartott sajtókonferenciáján kijelentette, amit ott lát, emlékezteti arra, ahogyan  Dél-Afrikában szenvedtek, de a palesztinok sorsa messze rosszabb, mint a feketéké volt Dél-Afrikában az apartheid-rendszer idején.

Hozzátette: „A palesztinok az apartheid legszörnyűbb formájában élnek”, majd javasolta, hogy országa szakítson meg minden diplomáciai kapcsolatot Izraellel és ismételten támogatását fejezte ki a BDS mozgalom mellett, amely Izrael ellen szankciókat követel.

Követelte, hogy Izrael tartsa be a nemzetközi jogot, engedje vissza a földjéről elűzött palesztinokat és azt, hogy az illegális zsidó telepesek adják vissza a palesztinoktól ellopott földeket.

Mandela holnap találkozik Abbasz palesztin vezetővel.

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »