Antiszemitizmus, a’la Kunhalmi

Antiszemitizmus, a’la Kunhalmi

Hogy liberális „barátaim” végképp megszakíthassanak velem minden kapcsolatot, most leírok egy szót: zsidó.

Sikerült. Közben nem omlott rám az ég. Nem történt semmi. Kipróbáltam ugyanezt a katolikus, református, pravoszláv és muzulmán szavakkal is. És ekkor sem történt semmi.

Leírok még valamit: George Soros. Mert ez a név váltotta ki az újabb pszichopata Magyarország elleni kampányt. Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke kezdte egy német lapinterjúban, ahol lényegében antiszemitának vádolt meg minden magyart.

Persze elsősorban Orbán Viktort. Miért az? Mert a magyar kormányfő azt mondta, hogy ez a bizonyos George Soros egy spekuláns, aki tönkretette milliók életét személyes meggazdagodásáért. És most, bőven nyolcvan év, és alighanem legalább hasonló számú milliárd megszerzése és elköltése után is ez maradt a szakmája.

George Soros nem azért gazember, mert zsidó, kikeresztelkedett katolikus vagy hobbi-buddhista, esetleg szcientológiai patrónusa hollywoodi sztároknak. Azért az, mert saját illetve üzlettársai hasznáért országokat és embereket lop meg.

Az egész magyarországi libbal oldal, és finanszírozási okokból a Jobbik is, e mellé az ember mellé sorakozik fel. És megcsinálják azt, ami a legmocskosabb a magyar politikában. Ők szeretik ezt alkalmazni.

Előveszik az antiszemita kártyát! Akár innen, akár onnan!

Most újra az a terv, hogy az egyre szűkülő táboruk szavazataiért azzal szálljanak ringbe, hogy zsidóznak. Hogy emberek jogos félelmeire, a barna mocsokra játsszanak. Nem Magyarországról és magyarokról beszélnek, történelmi rettegést teremtenek. Elméletük szerint azért, ami akkor történt, kell most nekünk vezeklésként odaadni a szavazatot.

A Jobbik szerepe ebben a játékban a legabszurdabb. Pár éve még azokat éltették, akik finoman szólva sem a magyarországi zsidóság oldalán álltak a múlt század negyvenes éveiben. Ők a cipőket gyűjtötték a Duna-parton. Gratulálok, Vona Gábor! Ez aztán néppártiság, a következő fordulat merre fizet?

De vissza Kunhalmi úrelvtársnőhöz. Elismerés neki, nagyszerűen betölti Lendvai Ildikó szerepét. Vajon ezt a rikácsoló hangot tanítják valahol az MSZP-ben?

Kunhalmi Ágnest a fent említett tévés interjúban megkérdezték, Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke antiszemita-e? Alá tudja-e ezt támasztani valamivel? A Magyar Szocialista Párt fővárosi első embere erre azt mondta, hogy ezt az alátámasztás dolgot hagyjuk, mert szerinte Orbánnak a szeme sem áll jól, szó szerint: „vizet iszik és bort prédikál”.

Hírdetés

Tehát kiosztható Orbán Viktorra és mindenkire, aki mellé áll, a fasiszta és az antiszemita bélyeg. Tehát ellenük bármi megengedhető.

Tegnap a szocialista pár szóvivője, Nyakó István bejelentette, hogy innentől kezdve ők nem nyilatkoznak a „fasiszta médiának”, azaz az Echo TV, az M1, a TV2, az origo, a 888.hu, a Magyar Idők, a Lokál, a Ripost, a Magyar Hírlap és szerény portálunk szerkesztőségének.

Sajtószabadság, ülj előre!

Gondolkodtam, hogy hosszan magyarázom, Magyarországon miért nem antiszemita a kormány. De talán ehhez elég egy történet: egy holland rabbi ismerősöm Budapesten járva megkérdezte, itt hogyhogy ennyi tisztelet, múzeum, emlékmű van értünk?

Neki higgyek, vagy a libbalnak, brüsszeli megrendelőnek?

Miért fontos most ez az idegbajos támadás? Hát ezért: „Az EU-nak és tagállamainak segíteniük kell a biztonságos és felelősségteljes migrációt és az emberek mobilitását”, továbbá „maximalizálnia kell azokat a szinergiákat”, amelyek a migránsok bejövetelével jót tesznek Brüsszelnek.

Erre Magyarország nemet mondott, vétózott!
Ezért mi most antiszemiták és fasiszták, valamint rasszisták vagyunk!
Nem nekünk, magyaroknak, zsidóknak, katolikusoknak, reformátusoknak, pravoszlávoknak vagy muzulmánoknak kell magyarázkodnunk. Nem mi hoztuk elő a gyűlöletet!

Ki és miben felelős?

Magyarázatot nekik kell adniuk: előhozták az antiszemitizmust!

fotó: vesztposzt.hu

Máté T. Gyula

http://matete.pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »