ANTISZEMITA VICCELŐDÉSSEL INDULT A !!!444!!!

2013 is úgy kezdődött, mint minden év: január elsejével. S bizonyos dolgok akkor még máshogyan voltak. Orbán épp az első, s az ellenzék szerint utolsó kétharmadának árnyékában hűsölt, Vona Gábor kölyökvizslák feje helyett egészen mást polírozott, Gyurcsány Ferenc biztos volt benne, hogy egy év múlva újra elkúrási pozícióba kerül, Kunhalmi Ágnes angolul tanult, Szabó Tímea huszadszorra is megnézte a „Kémek, mint mi”-t, a szírek többsége pedig nem a Keletiben, hanem keleten volt.

Aztán bekövetkezett az április.

Április 29-én pedig médiatörténeti napot ültünk. Uj Péter egykori Index főszerkesztő a Magyar Jeti Zrt. kiadásában elindította a 444.hu nevű hírportált. A lap kezdetben nem volt állatbarát, mivel a kutya se olvasta. Viszont egy financiális POV blowjob keretében az ismert filantróp, Soros György szervezetétől, az Open Society Foundationstól 49 500 dollár (kb. 10 millió forint) támogatást kapott

„a parlamenti választással kapcsolatos rendellenességek nagyközönséghez való eljuttatására”.

Mivel én még éltem abban  korban, hogy tudjam, a Népszabadság szerdai lapszámának utolsó előtti oldalán, annak is a legalján voltak láthatóak a MERKÚR sorszámok, így birtokában vagyok annak a képességnek is, hogy a sorok között olvassak. Ez a „parlamenti választásal kapcsolatos rendellenességek” valójában annyit tesz Sorosról magyarra fordítva:

Írjátok meg, hogy a Fidesz választási csalásra készül. Tegyétek hozzá, hogy „vélhetőleg”, vagy hogy „meg nem erősített hírforrások szerint”. S ha sokszor leírjátok, lesznek, majd, akik elhiszik.

***

Persze az orbanofóbia kizárólagos magyarországi termékforgalmazása mellett a lap közszolgálati feladatot is ellátott. Íme néhány nívós cím az első hónapokból:

„Most egy cukrászdában anyázott a pöcséről twittelő New York-i polgármesterjelölt” (2013. szeptember 5., csütörtök 10:45)

„Ezt a Pride-ot még Orbán Viktor is élvezte volna” (2013. július 6., szombat 20:07)

“A 444 a Budapest Pride mellett” (2013. július 1., hétfő 15:19)

“PINASZIGET – Margitszigeti közösségi szextérkép” (2013. június 27., csütörtök 0:47)

“Az árvíz az új tűzijáték” (2013. június 8., szombat 22:23)

“Megszólalt a Szegedi Picsaember” (2013. május 6., hétfő 10:04)

(Bár a legtöbb cím magáért beszél, annyit azért hadd fűzzek hozzá, hogy a 444-nek még az árvízből is sikerült viccet és orbanofóbiát faragnia. Sok tízezer honfitársammal együtt én is kivettem a részem az árvízi munkálatokból. Elmondhatom, hogy abban semmi vicces nem volt. Máskülönben pedig, bár negatív előjellel, és tragédiába ágyazva, de rég nem látott nemzeti összefogást eredményezett. Mi ott a gátakon nem kérdeztük, hogy melyikünk melyik pártra szavazott, kinek mi a vallása vagy a nemzetisége. Egyszerűen csak raktuk a homokzsákokat szakadásig.)

Hírdetés

***

A kedvencem viszont az a Kerner Zsolt tollából kiböffent, 2013. május 8-i cikk, melynek címe:

„Kezdődik a fővárosi szúnyogholokauszt”

S hogy miért volt szükség Soros pénzére a következő évben? Mert csak ennek az egy címnek az olvasatán a saját liberális olvasótáborukat is megtizedelték ezek a vérprofik.

A rengeteg lesújtó vélemény egyetemes összefoglalójaként álljon itt Révbíró Tamás műfordítónak az a Facebook kommentje, amely a cikk megosztásának napján íródott:

„Uj Péter frissen indult hírportáljának olvasását ezennel abbahagyom. A képen látható cím jelent meg rajta, és még most is fent van, az imént kaptam le a képernyőről. Valaki figyelmeztette a cikk szerzőjét, aki nyegle, arrogáns válaszban oktatta ki az olvasót, akinek a jóindulatából szeretne megélni. Úgyhogy én most hátat fordítok a 444.hu-nak. Ahol ez a cím figyelmeztetés után is órákig fent maradhat, ott számomra nincs olvasnivaló.”

***

Ahogy tehát látjuk, Uj Péter lapja, ahol mostanság „kínai vendégmunkásnak” titulálják Liu Shaolin Sándor magyar olimpiai bajnokot,

TRÁGÁR ÉS ANTISZEMITA VICCELŐDÉSEKKEL INDULT.

 

S a május nyolcadikán közölt holokauszt-relativizáló, antiszemita cikkük nemhogy nem került le az oldalukról (bár rengeteg olvasójuk kérte, sőt követelte), hanem másnap, május 9-én erre még rá is tettek egy lapáttal, a következő címet viselő cikkükkel:

“Hat dolog, amiben a legjobbak vagyunk, avagy a 444 diadalútja a Pécsi Picsaembertől a szúnyogholokausztig”

Cikküket pedig megtoldották egy érdekes adalékkal, miszerint a “szúnyogholokauszt” szót Vágó Gábor LMP-s képviselő találta ki. Ez pedig azért meglepő, mert az Európai Zöld Párt csak mostanában fontolgatja, hogy a Jobbikkal való kokettálása miatt kizárja sorai közül az LMP-t. Holott a mellékelt ábra szerint ez a párt már 2013-ban sem volt híján az antiszemita felhangoknak. persze quod licet iovi…

***

Mivel a lap még mindig létezik, s még mindig Uj Péter főszerkeszti, így a korábbi antiszemita tartalom következménynélkülisége után borítékolható a mostani rasszista tartalom következménynélkülisége is.

Szóval aggodalomra semmi ok! Uj Péter és a 444 továbbra is lehet rasszista, antiszemita, magyarellenes, kirekesztő. Az olvasók zöme pedig – gondolom – továbbra is kitart mellettük, dacára annak, hogy a lap trollforgató főszerkesztője internetes trolloknak nevezte őket.

Békés, boldog ellenzéket!

() VBT ()

(Kiemelt kép: 444.hu – archív)

 

The post ANTISZEMITA VICCELŐDÉSSEL INDULT A !!!444!!! appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »