Antifasiszták robbantottak egy olasz hazafias szervezet székházánál

Az észak-olaszországi Trentóban egy robbanószerkezettel követtek el támadást, egy helyi hazafias szervezet ellen. “Egyetlen hasznos szavazat, örökké antifasizmus” – festették fel a falra üzenetüket a dühös antifasiszták, akiknek nyilván nem tetszik a bevándorló-ellenes erőknek kedvező választási eredmény.

A kezdetleges robbanószerkezet a bejáratban és a redőnyben tett kárt, és az ablakot törte be.

“Sokadik ilyen jellegű akció, azoktól, akik képtelenek kérdéseket megvitatni és megmérettetni magukat- jegyzi meg a CasaPound trentói vezetője, Filippo Castaldin. Mint elmondta, ez már a második bombatámadás ellenük, de nem csodálkoznak ezen, hiszen a kampányban végig egy antifasiszta hisztéria volt tapasztalható, ami addig elment, hogy oszlassák fel az ő szervezetüket.

„Ez egy jelzés, amellyel a mi tevékenységünket akarják megállítani – zárja le Castaldini -, de nem fognak célt érni! Egyetlen csatateret sem fogunk feladni, egyetlen olaszt sem fogunk hátrahagyni, nem fogunk egy lépést sem hátrálni. Az erőnket minden egyes olyan állampolgárból merítjük, aki felismerte bennünk és mozgalmunkban nemzetünk megváltásának lehetőségét. A mi falunk nem omlik össze.”

/Patriota.info/

Hírdetés

Kapcsolódó:

Újra akcióban a Casapound – ezúttal az illegális cigány-árusokat vették célba

Drogterjesztőkre csapott le a CasaPound

“A határokat zárjátok le, ne az utcákat!”


Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »