Valljuk be, van annak egyféle bája, amikor a raszta fenegyerek, aki magát „Singer, songwriter, deejay, MC, organiser, drummer” címékkel jellemzi, és – enyhe identitászavarral – jamaicai menőnek véli, kegyeleti megemlékezést szervez George Floyd, az amerikai néger emlékére. Bár tény, hogy a szigeten zömében egykori rabszolgák leszármazottai élnek, és Bob Marley, a híres reggae zenész is itt született, sőt, sokan szeretik arrafele a fű okozta örömöket, nagyjából ennyi az összefüggés. A másik szervező a beazonosíthatatlan céllal és mindösszesen 133 követővel működő Animal Rebellion Hungary, melynek legfőbb feladata, hogy G-Ras munkásságát hirdessék.
Szóval G-Ras szívén viseli a rasszizmus hatalmas problémáját, ezért – miután az első körben három kamu profil által meghirdetett hazai Black Lives Matter Budapest tüntetés valamiért elmaradt, hát szervezett egyet Szolidaritás a rasszizmus áldozataival | Kegyeleti megemlékezés címen. Ahogy ő fogalmazott:
Miután már a facebook eseménynél többen jelezték neki, hogy kicsit visszás dolog egy bűnöző amerikai nigger miatt Budapesten tüntetgetni, gyorsan reagált is:
És innentől beleállt a történetbe a hazai kommunisták utolsó bástyája, Vajnai Attila, no és persze oldalbordája, a magát félig cigánynak valló Noé Hisztérika is. Persze, ha már lúd, akkor legyen kövér, nem maradhattak ki a sorból Iványi lelkész, de a cigányok sem, úgyhogy ők is gyorsan szerveztek egy órával későbbre, és a tér átelleni oldalára egy kegyeleti megemlékezést, Megemlékezés/Roma társainkért címmel. Mind a két eseményt – arra hivatkozva, hogy a Deák téren is békén hagyták a szurkolók megemlékezését – következetesen kegyeleti megemlékezésnek hirdették, véletlenül sem tüntetésnek, hiszen az most éppen nem engedélyezett. Az sem nagyon zavarta őket, hogy áldozata a rasszizmusnak nem volt a közel-, csak a régmúltban, legalábbis raszta, néger, cigány részről. Az sem zavarta őket, hogy a rasszizmus áldozatai éppen fehér, magyar fiúk voltak, egyiküket a villamoson késelte halálra egy cigány, a másik kettőt a Deák téren végezte ki egy másik cigány. De értük nem volt fontos kegyeleti megemlékezést tartani, legalábbis nekik. Mert ez nem rasszizmus. Ahogy Amerikában sem rasszizmus, ha néger gyilkol fehéret, úgy itt sem rasszizmus, ha cigány öl fehéret. Mindig csak fordítva az, igaz?
Szóval G-Ras összetrombitálta a hazánkban ragadt külföldi liberális egyetemistákat, a vegyes párokat, levadászta mellé pár hazai követőjét, így legalább minden negyedik ember már magyarul beszélt a rendezvényen. Még szerencse, hogy mi is beszélünk pár nyelvet – hiába, nem csak a trendi, hipszter ifjaknak megy ez –, így pontosan értettük, amikor megvitatták, milyen felháborító, hogy három fehér, keresztény ifjú odamerészkedett három fehér papírral, amire azt írták, hogy „European Lives Matter”. Mert ez igenis felháborító, hiszen G-Ras rendezvényén a niggerekért kellett kiállni, legyenek azok akármilyen bűnözők is. Mert most már Európának is ki kell vennie a részét a gyapotszedők leszármazottainak ingyenélését támogató programból, mert nem járja, hogy a kollektív felelősség jegyében a magyarok kimaradjanak ebből. Megtudtuk, hogy ha egyetlen nigger is meghal rendőri túlkapás miatt, azért minden egyes fehér ember felelős, és mindenkinek térdre kell borulnia az egykori rabszolgák jelenkori leszármazottai előtt.
Így hát térdre is estek a téren, feketék, fehérek és keverékek vállvetve, és bocsánatot kértek többek között ezért is, hogy George Floyd nem terrorizálhat soha többé nőket, nem támadhatja meg őket, nem rabolhatja ki egyiket sem, és nem drogozhatja hülyére magát. Ja, nem. Erről nemes egyszerűséggel megfeledkeztek.
Persze nem csak G-Ras nyomta le a dalait, de szót kapott a Mahátma Gandi Emberjogi Szervezet néger vezetője, és az Antifasiszták magyar elnöke is. No, ő megköszönte, hogy ennyien eljöttek fellépni a rasszizmus ellen, és nemes egyszerűséggel hallgatott arról, hogy az Antifa éppen most lett terrorszervezetnek nyilvánítva Amerikában. Lassan mi is követhetnénk e zseniális ötletet, bár megjelent képviselőjüket látva csak a röhögőgörccsel tudtunk küzdeni, pedig szegény harminckilós fiúcska nagyon küzdött a nehéz, ámde legalább vörös fűzős bakancsában. Nem is volt már ereje kiírni a táblájára, hogy „Black Lives Matter”, mert félt, hogy papírsárkánnyá válva felrepíti a magasba. Így csak egy szerény „BLM” táblácskát cipelt fújtatva a melegben.
Ezen a tortán már csak hab volt a cigány heppening, bocsánat, a helyszínen már többször is tüntetésnek elszólt kegyeleti megemlékezés, ahol már minden aktuális probléma a felszínre került, úgymint a szurkolók elborzasztó rasszizmusa (amiért ki merték mondani, hogy igenis, van cigánybűnözés), a nácik (sic!) Trianon-menete, az iskolai szegregáció (ami azért elég jól fizetett Gyöngyöspatán), a munkahelyi hátrányos megkülönböztetés (ami persze nem függ össze a tanulni nem akarással), és a rendvédelmi túlkapások áldozatainak problémája.
Mondjuk ez utóbbival nem nagyon tudtunk mit kezdeni, bár felemlegették a Bartók Béla úti biciklis hölgy esetét, elegánsan megfeledkezve arról, hogy a (ki tudja, mitől) kissé túlfűtött hölgyike amúgy szabálytalankodott, nem volt hajlandó igazolni magát és még bele is rúgott a rendőrbe. Arról is megfeledkeztek, hogy Amerikában ezért egy fehér, néger vagy ázsiai rendőr is simán lelőtte volna a hisztérikát.
Az volt a lényeg, hogy végre tüntethessenek, hát találtak is rá okot, és nevet is adtak a gyereknek, kegyeleti megemlékezésként. Mondjuk, arra választ nem adtak, hogy ha ennyire fáj minden emberi élet, legyen az fehér, fekete, barna vagy sárga, akkor vajon G-Ras miért nem tette tiszteletét a Deák téren, miért nem írt dalt a leszúrt kutyás fiú emlékére, de hát – őszintén szólva – nem is vártunk választ. Elolvastuk ugyanis Szalóki Ági népdalénekes hozzászólására adott válaszukat, ahol Vajnai Attila és hisztérikája vitték a prímet. Ahol Róna Péter leírta azt, hogy Budapest utcáin csak a nácik őrjönghetnek, ők nem. Mert Róna Péter már elfelejtette, hogyan lángoltak 2017-ben a G-Ras haverjai által felgyújtogatott kukák, virágládák, hogyan dúlták végig a belváros utcáit a Ligetvédők, az Occupy Oktogon és társaik csürhéje.
Egyetlen dolgot köszönhetünk G-Ras-nak, mégpedig azt, hogy a „Peace and Love” gandzsás révületében nem rendeztek az amerikai álomélethez hasonló tombolást a fővárosban, hogy nem támadtak békés emberekre, hogy nem fosztották ki a boltokat és a plázákat. Mondjuk nem kizárt, hogy apuci-anyuci pénzén itt héderelő, az államnak milliós tandíjakat kifizető diákok annyira már nem vágytak Gucci táskára és Nike cipőre, mint amerikai istenítettjeik, vagy akár a nyugati országokban tüntető bevándorló-bagázs, így ezt a programpontot kihagyták a sorból, vagy csak realizálták, hogy hisztérikus megemlékezésük nem túl sok ember ingerküszöbét érte el a napos vasárnapi ebédidőben.
Bár gyanítható, hogy mindez a pozitívum nem G-Ras erénye és eredménye, még akkor sem, ha magának vindikálja e jogot, mint a béke és szeretet követe. Sokkal inkább azért lehetett ily gyors és békés lezajlású ez a két esemény, mert hazánkban az emberek többsége a legkevésbé sem vevő az amerikai álom elmebajjá torzult világára. Mert itthon még tán képesek józanul és reálisan azzal foglalkozni, ami minket közvetlenül érint, és képesek felismerni, hogy egy olyan országban, ahol az agresszív gyöngyöspatai cigányoknak milliós kártérítéseket ítélnek meg, ahol az általa lenácizott Trianon-vonuláson a Ligetvédők díszcigánya büntetlenül és háborítatlanul lengetheti a cigány zászlót, ahol soha még négert vagy cigányt a bőrszíne miatt rendőr nem vegzált, ott bajos lenne rasszizmusról beszélni.
Gazsulált nekik az amerikai nagykövet is, akit már az esemény előtt levélben kerestek meg, és aki válaszolt is nekik a közösségi oldalán, és támogatásáról biztosította azokat a tüntetőket, akik megjelentek a nagykövetség előtt. Mint írta, kiállnak azon üzenet mellett, hogy a rasszizmusnak nincs helye a világban. Fullos volt hát a siker a közel 500 résztvevő számára. Már csak azt nem értjük, hogy Amerikától ily messze tényleg nem látja, vagy nem akarja látni, hogy leírt szavaival ellentétben nem békések a gyűlések a hazájában, és hogy Magyarország nem szeretné az ő rasszista problémájukat ide importálni magának, mert Magyarországon – akármennyire is szeretnék – nincsen fajgyűlölet. Mondjuk most a faj és a rassz közti különbségbe már ne is menjünk bele, mert szegény Darwin fordulna párat a sírjában.
Tudom, hogy nem értik, és nem érzik át, hogy a valódi rasszizmus megnyilvánulása Amerikában éppen most zajlik. Most, amikor rombolnak, tombolnak, fehér embereket kényszerítenek térdre, és röhögve nézik, ahogy a megfélemlített és rettegésben élő fehérek megalázkodnak a niggerek előtt. És remélem, bár kétlem, hogy azt is megértették, hogy a valódi rasszizmus, ami hazánkat sújtja, az a villamoson, majd később a Deák téren nyilvánult meg, amikor a drogos cigány lemészárolta a két magyar gyereket, és minden egyes alkalommal, amikor a cigányok magyarokat lekicsinylő, alázó és lenéző megjegyzéseit olvashatjuk. És a valódi rasszizmus elleni valódi tüntetés akkor zajlott, amikor a szurkolók ki merték mondani, hogy igenis, van cigánybűnözés. Ez a vasárnapi (két) heppening nem volt más, mint egy agymosott, elmebeteg csürhe tiltakozása minden ellen, ami normális még ebben a nyomorulttá vált világban.
Varga Moncsi – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
