Még mindig vannak olyan amerikaiak (többen is, mint gondolnánk), akik megjátszott naivsággal azt kérdezik önmaguktól, hogy vajon miért utálják őket a világon annyian.
A jenki propaganda már időtlen idők óta azzal a dajkamesével eteti őket, hogy „mert irigyek ránk, irigylik a szabadságunkat, a nagyságunkat, a kultúránkat”.Szánalmas, nem? Nos hát, a gyöngébbek kedvéért: globális népszerűtlenségük legfőbb oka alighanem sokkal inkább a „világ maradéka” iránt tanúsított betegesen agresszív és arrogáns magatartásukban keresendő. Beszédes tény, hogy fennállásának 240 éve alatt az Amerikai Egyesült Államok 222 évet töltött háborúskodással, más szóval 1776-os megalakulása óta mindössze 18 évig maradt békében. Néhány momentummal tehetjük még érzékletesebbé ezt a képet: 1776 óta bármelyik évben durván 90 százalék az esélye annak, hogy az USA háborúban állt; sohasem maradt egy teljes évtizedig háborún kívül; egyetlenegyszer esett meg vele, hogy 5 éven át nem háborúzott, éspedig a Nagy Pangás izolacionista időszakában, 1935-től 1940-ig. Csaknem minden háborújában ő volt az agresszor, és a második világháború óta szinte az összes konfliktust az amerikaiak (vagy csatlósaik) robbantották ki, nem is beszélve a CIA által végrehajtott titkos akciókról (kormányok megbuktatása, állami vezetők vagy ellenzéki politikusok meggyilkolása, terrorcselekmények, szabotázsok stb.).
Ami ez utóbbi kategóriát illeti, a titkosítás alól időközben feloldott amerikai hivatalos dokumentumok tanúsága szerint például Kubában 1960 októbere és 1961 áprilisa között 110 dinamitos merénylet, 200 bombatámadás, 6 kisiklott vonat, 150 gyár és 800 ültetvény felgyújtása írható a CIA rovására. 1959 és 1997 között az USA 5780 terrorcselekményt követett el Kuba ellen, köztük 804 halálos végkimenetelű merényletet, amelyek következtében 3478 kubai vesztette életét, 2099 pedig lerokkant. 1959 és 2003 között 61 kubai hajót és repülőgépet térítettek el, 1961 és 1996 között hajókról 58 támadást hajtottak végre kubai gazdasági létesítmények és polgári célpontok ellen. A CIA által kiképzett, irányított és támogatott 299 Castro-ellenes terrorcsoport 549 kubait meggyilkolt és több ezret megsebesített, az 1971-es biológiai agresszió félmillió darab sertés pusztulását okozta, tíz évvel később az USA-ból „exportált” vérzéses dengue-láz 158 halálos áldozatot követelt, köztük 101 gyerek volt.
A második világháború óta 248 fegyveres konfliktusra került sor 153 helyen világszerte. Közülük 201-et az USA indított el, kivétel nélkül mindegyiket külföldön, támadó félként. A rájuk annyira jellemző farizeuskodással az amerikaiak rendszerint azzal az ürüggyel támadnak meg más országokat, hogy úgymond megakadályozzák valami még rosszabb, nevezetesen egy genocídium bekövetkeztét, holott az általuk tanúsított féktelen militarizmus sokkal inkább kiváltja, semmint meggátolja azt. Neves tudósok egy csoportja nemrég arra a megállapításra jutott, hogy a háborúk áldozatainak 85-90 százaléka polgári személy, vagyis a harctéren elesett minden egyes katonára legalább 10 civil áldozat jut. (The Role of Public Health Practitioners, Academics, and Advocates in Relation to Armed Condflict and War, AJPH, 2014. június)
A „társadalom-lélektani betegségként” (psychosocial disease) diagnosztizált militarizmus „a katonai célok szándékos kiterjesztése, és a civil élet kultúrájának, politikájának és gazdaságának olyanná alakítása, hogy a háború és a háborús előkészület normálisnak, az erős katonai intézményrendszer kifejlesztése és fenntartása pedig prioritásnak számítson. (…) A militarizmus dicsőíti a háborút, erős kötődést okoz a katonaság mint a szabadság és biztonság végső biztosítéka iránt, és a katonai erkölcsöt bírálhatatlanként tiszteli. Arra ösztönzi a civil társadalmat, hogy a sajátjaként fogadjon el katonai elveket, magatartásokat, mítoszokat és nyelvezetet. (…) A militarizmus a katonaság érdekei alá rendeli a többi társadalmi érdeket, beleértve az egészségügyet is. (…) A militarista etika és módszerek kiterjedtek a polgári bűnüldözési és igazságszolgáltatási rendszerekre is… Katonai megoldásokat reklámozva politikai problémákra és elkerülhetetlennek ábrázolva a katonai akciót, a katonaság gyakran befolyásolja a média tudósítását, amely viszont megteremti a háború elfogadását a közvéleményben, és háborús lázat szít”, írják.
E végletekig militarizált tömeglélektani közeg ismeretében, amellyé Hollywood és a Lügenpresse formálta az amerikai társadalmat, nem csoda, hogy a világ katonai kiadásainak 41 százalékáért az USA felelős, vagyis egyedül többet költ fegyverkezésre és agresszív erőfitogtatásra, így a világ több mint 100 országában fenntartott 700-1000 katonai támaszpontjának fenntartására (évente mintegy ezermilliárd dollárt), mint az utána következő 13 ország (Kína, Oroszország, Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, India, Szaúd-Arábia, Németország, Brazília, Olaszország, Dél-Korea, Ausztrália, Kanada) együttesen.
Az előbbiekkel teljes összhangban a Nobel-békedíjas Orvosok a Társadalmi Felelősségvállalásért (PSF) nevű szervezet 97 oldalas tanulmányában az áll, hogy terrorellenes háborúja során az USA „közvetlenül vagy közvetve mintegy egymillió embert ölt meg Irakban, 220 ezret Afganisztánban és 80 ezret Pakisztánban, összesen tehát 1,3 millió főt. Ez a szám mintegy tízszer nagyobb, mint amelyről a közvélemény, a szakértők és a döntéshozók tudnak, és amelyet a média és a nagy, nem kormányzati szervezetek reklámoznak. És ez csak egy mérsékelt becslés. A halottak száma a három megnevezett országban meghaladhatja a kétmilliót is…” (Body Count, Casualty Figures after 10 Years of „War on Terror” Iraq, Afganistan, Pakistan) Ugyanakkor az AP hírügynökség egyik felmérése szerint az átlagos amerikai két évvel ezelőtt abban a hiedelemben volt, hogy csak 9900 irakit öltek meg az amerikai megszállás során, holott valójában százszor ennyit. Noam Chomsky, a neves amerikai zsidó értelmiségi plasztikus hasonlata szerint, „ha a németek azt gondolnák, hogy csak 60 ezer zsidót öltek meg a nácik, akkor rájöhetnénk, hogy a német társadalommal van egy kis probléma” (Failed States: The Abuse of Power and the Assault on Democracy, 2006). Ha a némettel e tekintetben nincs is, az amerikaival annál inkább.
www.demokrata.hu – Gazdag István
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
