Antidogma – Migránstanya Bécsnek büszke vár(os)a

Antidogma – Migránstanya Bécsnek büszke vár(os)a

Kiakadtak a sógorok − de még inkább az itthoni fogadatlan prókátoraik − Lázár János szocreál riportfilmje miatt, amelyben bécsi tapasztalatait összegezve a kancelláriaminiszter egyebek mellett arra a szerintük hajmeresztő állításra vetemedett, miszerint „itt az utcák láthatóan piszkosabbak, a környék sokkal szegényebb, és a bűnözés sokkal magasabb”. Nos hát, lássuk akkor, hogy a helyi és nemzetközi fősodratú (tehát migránsügyben legfeljebb csak az igazság felszínét karcoló) sajtó szó szerint is színes hírei alapján mi a helyzet a „világ (állítólag) legélhetőbb városában” és magában a „felix” (boldog) Ausztriában.

2015 első nyolc hónapjában a harmadik világból érkezett honfoglalók csaknem 8500 bűncselekményt követtek el nyugati szomszédunknál, vagyis naponta 35-öt, ami jelentős emelkedést jelent az előző évhez képest, amikor a napi bűnözési rátájuk még csak 25 volt. (Deutlicher Anstieg: Asylwerber begingen in 8 Monaten 8484 Straftaten, krone.at, 2015. december 11.) A 2016 nyarán nyilvántartott 22 ezer bécsi „elismert menekült és menedékkérő” közül az előző évben már minden harmadikat letartóztatták különböző bűncselekmények vagy vétségek miatt, köztük legalább hét tíz éven aluli, 31 pedig 13 éven aluli volt. Még riasztóbb, hogy a bűnözők száma a fiatal, vagyis 20 éven aluli menedékkérők között 72 százalékkal emelkedett. Mindez annak ellenére, hogy fejenként havonta több mint 900 eurót (közel 300 ezer forint) kaptak a várostól létfenntartásukra. (OÖ kürzt Geld: Noch mehr Flüchtlinge für Wien, krone.at, 2016. június 10.)

Ausztriában 2016 első felében több mint 11 ezer egzotikus „menekültet” tartóztattak le erőszakos támadások, drogterjesztés, lopások és szexuális jellegű abúzusok miatt, egyedül Bécsben csaknem ötezret. Ez 62 bűnesetet jelent naponta. A letartóztatott migránsbűnözők többsége 14-17 évesnek adja ki magát, noha általában sokkal idősebbek. 2015-ben több mint 15 ezer ausztriai bűncselekmény tetteséről derült ki, hogy menedékkérő. (Die ersten Zahlen: 11.158 Asylwerber waren heuer tatverdächtig, krone.at, 2016. szeptember 5.)

Annak érdekében, hogy lehetőség szerint elkerüljék a harmadik világbeli kulturális színesítők behatoló „érdeklődését” (úgymint rablás, zaklatás, erőszak, lopás stb.), az osztrák rendőrség azt tanácsolja a szőke nőknek, hogy fessék be a hajukat sötétre, mellőzzék a provokatív öltözködést, és este 8 után ne menjenek egyedül az utcára. Egy iraki apától Bécsben született 20 éves lány szerint, akit a Westbahn­hofon rabolt ki négy afgán, a rendőrök azzal vigasztalták őt, hogy az efféle támadások „mindennapi rutinnak számítanak, és a helyzet egyre rosszabb lesz”. (Studentin am Westbahnhof überfallen: „Keiner half mir”, heute.at, 2016. május 3.) Az osztrák főváros Theresienbad nevű uszodájában egy 20 éves iraki szodomita egy 10 éves fehér kisfiún élte ki beteges perverzióját, aki ennek következtében kórházi ápolásra szorult. A tettes „szexuális szükségállapotra” hivatkozott a kiérkező rendőröknek, mivel a b. neje otthon maradt, és így már négy hónapja nem volt kivel üzekednie. (Bub in Wiener Bad vergewaltigt – Iraker geständig, krone.at, 2016. február 5.)

Jellemző módon a rendőrség több mint fél éven át óvakodott nyilvánosságra hozni az esetet, úgymond az áldozat védelme érdekében. Ez az indok azonban átlátszóan hamis, a rendőrség ugyanis politikai ukázra szisztematikusan visszatartja az afroázsiai megszállók őshonosok elleni bűncselekményeiről szóló jelentéseket. (Schwierige Fälle: Darf über Taten von Flüchtlingen berichtet werden?, krone.at, 2015. december 10.) Legutóbbi inváziós hullámuk nyomán egyébként egyre gyakoribbak a hasonló uszodai incidensek. Linzben a hatóságok kitiltották őket a helyi uszodákból, miután egy 29 éves afgán bacha bazinak (szexuális játékszernek) nézett osztrák kisfiúkat a parkfürdőben.

Hírdetés

Az ausztriai migránsbűnözés problémáját tovább súlyosbítja a botrányosan engedékeny bűnüldözési rendszer. Amikor például egy 21 éves kenyai „potenciális atomtudós” egy vascsővel agyonvert egy véletlenszerűen kiválasztott 54 éves nőt az egyik forgalmas bécsi utcán, gyorsan kiderült róla, hogy a helyi rendőrség régi ismerőséről van szó, aki, amióta 2008-ban Ausztriába érkezett, legalább 18 különböző bűncselekményt követett el, de újra és újra szabadon engedték. (Afrikaner wurde bereits 18-mal straffällig!, krone.at, 2016. május 4.) Egy 17 éves afgán „menekült” alig 20 havi börtönt kapott egy 72 éves osztrák nő brutális megerőszakolásáért, akit az utcán tepert le kutyasétáltatás közben, és mivel kiskorú, a büntetése letöltése után nem fogják kiutasítani az országból. (Vergewaltigung in Traiskirchen: Haft, aber keine Abschiebung, kurier.at, 2016. január 28.) A Bécsben tanuló Lauren Mann 25 éves amerikai multikulti-aktivista afrikai és más, harmadik világbeli rászorulókat istápolt, ha kellett, szexuálisan, sőt csoportfoglalkozásokat is bevállalva, amíg az egyik gambiai protezsáltja, aki a bűnözőként rá váró kitoloncolás elől az ő lakásán bujkált, svédtorna közben halálra nem molesztálta. (Warum musste Lauren M. sterben?, krone.at, 2016. február 7.)

Nem csoda, hogy a bécsiek félelemben élnek, mert az erőszakos migránsbandák NAPONTA követnek el támadásokat, kirabolva és bántalmazva járókelőket. Az osztrák főváros negyedeit a különböző etnikumú gengszterbandák felosztották egymás között. A belvárosi Praterstern körzetét észak-afrikai arabok ellenőrzik, és ez Bécs bűnügyileg legfertőzöttebb kerülete, miközben a Westbahnhof környékén főleg afgánok garázdálkodnak. A migránsok által elkövetett szexuális bűncselekmények immár komoly problémát jelentenek Ausztriában is. (Austrians living in fear as violent migrant gangs carry out DAILY attacks in Vienna, express.co.uk, 2017. január 26.) 2015 és 2016 között, vagyis egyetlen év alatt 25 százalékkal nőtt a bejelentett nemi erőszakok száma Ausztriában, és a hatóságok tudomására jutott esetek csaknem fele „külföldi hátterű” tettesek rovására írható. (25% mehr Sexualstraftaten in nur einem Jahr, krone.at, 2017. október 19.)

Lázár János tehát nagyfokú önmérsékletről, dicséretes diplomáciai érzékről és támadhatatlan tárgyszerűségről tett tanúbizonyságot a bécsi közállapotok jellemzésekor. Ez teljesen nyilvánvaló. Talán még Hódmezővásárhelyen is.

Gazdag István – www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »