Élesedik a küzdelem az amerikai választási kampány hajrájában, és a két jelölt gyakorlatilag semmitől sem riad vissza egymás lejáratásában a Fehér Házért folyó versenyben.
W. Bush
Clintonnét
Bill Clinton
Barack Obama
Külföldön az amerikai politikát már régóta a „liberális intervencionizmus” jellemzi, amely az egész világra rá akarja erőltetni az angolszász típusú piacdemokráciát. Clintonnéval, akire a líbiai kaland során külügyminiszterként tanúsított és négy amerikai diplomata meglincselését eredményező inkompetenciája miatt okkal ragadt rá a Killary gúnynév, a háborús kardcsörtetés nyilván fokozódni fog, olyannyira, hogy Oroszország, Kína, Észak-Korea vagy Irán pánikreakciója esetén akár a világbéke is veszélybe kerülhet.
Európaiként semmi jóra nem számíthatunk Washingtontól, mert az amerikaiak célja – függetlenül attól, hogy republikánus vagy demokrata elnök vezeti őket – Európa alávetettségben tartása, nehogy rivális hatalommá váljon. Ebből a szempontból egyébként komoly kételyeink lehetnek Trump fennen hangoztatott izolacionizmusával kapcsolatban is. Ahogyan arra sincs semmiféle garancia, hogy ígéretéhez híven szakítana az ultraliberalizmussal és valóban megvédené országa fehér munkásosztályát, amely most elsöprő többségében őt támogatja. Előélete és szocializációja ismeretében egyáltalán nincs kizárva, hogy csak manipulálja ezt a réteget a győzelem érdekében, és utána elődeihez hasonlóan ő is a banki-pénzügyi szférát szolgálná.
Nekünk, európaiaknak lényegében csereszabatosnak tűnhet Trump és Clintonné, Amerikában azonban a média, az oligarchia és a kevert fajú, elhízott, tévéfüggő biomassza mégis egyértelműen ez utóbbi mellé tette le a garast, hogy megvalósítsa férje 1992-ben megkezdett programját: országa fehér többségének demográfiai likvidálását, Európa elpusztítását és az örök békéért folytatott állandó háborúskodást.
Killary őrültsége világos, a „közvélemény” elhülyülése úgyszintén. A tömegek azt szajkózzák, amit a médiában hallanak, miközben meg vannak róla győződve, hogy szabadok és önállóan gondolkodnak. Clintonné plebse ötvenmillió néger, mesztic és ún. fehér szemét (white trash), akiket ételjegyekkel tartanak el, és azért etetnek, hogy nézzék a tévét, szavazzanak Killaryre és készek legyenek hadat üzenni Oroszországnak és/vagy Kínának, mert így a világ, úgymond, „biztonságosabb hely lesz a demokrácia számára”.
Azt már az elejétől tudtuk, hogy ez az elnökválasztás „robbanásveszélyes” lesz, végeredményben az USA tényleges szétesésének a perspektíváját sem kizárva, és a szemünk elé táruló valóság pillanatnyilag meghaladja minden reményünket. „Reményt” mondunk, mert mint azt lapunk olvasói is tudják, mi a magunk részéről meg vagyunk róla győződve, hogy egyedül az amerikai birodalom összeomlása jelentene egy akkora intenzitású földrengést, amely véget vetne a jelenlegi neoliberális rendszer állandó kis önkorrekcióinak, ezzel kiváltaná a végső bukását. Márpedig világos, hogy egy Trumphoz hasonló ufó felbukkanása a rendszer által – mindeddig legalábbis – totális kontroll alatt tartott amerikai választási komédiában teljesen új helyzetet teremt, amelynek a végkimenetelét senki sem tudja megjósolni. Annál is kevésbé, mert alig két hónappal a finis előtt a Wall Street és a Pentagon jelöltje kezd szó szerint kifulladni.
Csak két nappal azután, hogy például a „mértékadó” Le Monde francia napilap is – a rendszer számára neuralgikusnak számító témák (le)kezelésében szokásos módon – összeesküvés-elméletnek nyilvánította a Clintonné egészségi állapotát firtató találgatásokat, a szerinte „makkegészséges” demokrata elnökjelölt majdnem elájult a 9/11 évfordulóján tartott állami megemlékezésen, és két oldalról támogatva, szó szerint evakuálni kellett a helyszínről, miközben az egyik cipőjét is elveszítette. A hivatalos verzió szerint ezt a kis „orvosi epizódot” Clintonné „túlhevülése” okozta. Délelőtt háromnegyed tízkor, 25 fokos „kánikulában”? Érdekes. Mindenesetre a téma kezelésében tanúsított hosszas sumákolás után erre már a fősodratú médiának is reagálnia kellett.
Jellemző módon az ugyancsak „mértékadó” The Washington Post Chris Cillizza nevű skriblere, aki szeptember 6-án még amondó volt, hogy „be kéne már végre fejezni H. Clinton egészségéről beszélni”, alig öt nap múlva már szinte szenzációként tálalta, hogy „H. Clinton egészsége valódi témává vált a választási kampányban”. Heuréka! Kár, hogy kissé lassan esett le nála a tantusz, pedig a Trump-táborban, az alternatív médiában meg persze a konteós közegben egy ideje már mindennapi beszédtémának (és egyúttal kiapadhatatlan humorforrásnak) számít Killary enyhén szólva rozoga mentális és fizikai állapota. (Akik csak a saját szemüknek hisznek, azoknak ajánljuk a The Truth About Hillary’s Bizarre Behavior vagy a Hillary’s Health: What’s Wrong with Hillary? című összeállításokat a YouTube-on. Garantáltan sokkoló élményben lesz részük az amerikai atomarzenál kulcsának valószínű jövőbeli birtokosa részéről.)
Magánéleti botrányai és közismert jellemhibái miatt egy normális országban Clintonnénak esélye sem lenne a legfőbb állami posztra, nem is beszélve a politikai pályafutását jellemző hivatali visszaélések és gyanús machinációk sorozatáról. Amerikában azonban legfeljebb az egészsége szabhat határt beteges ambícióinak. Nem az a probléma, hogy korrupt, hazug és csaló, mert ezt mindenki tudja. A probléma az, hogy híveit ez egyáltalán nem zavarja.
Gazdag István – www.demokrata.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
