a Der Spiegel hírmagazin szerint azonban a tőlük rettegő állam „kushad”, aminek következtében egyfajta „párhuzamos bűnöző társadalmat” (Kriminelle Parallelgesellschaft) irányítanak „a többezres taglétszámú bevándorló maffiaklánok”, amelyek „kihasználják a törvényi kibúvókat, a szociális segélyszolgálatokat és a domináns szervezett bűnöző csoportokkal fenntartott nemzetközi kapcsolataikat”, az állam pedig nem tud szembeszállni a problémával, mert „a német hatóságok csak óvatoskodnak”.
„A bandák heroinnal és kokainnal kereskednek, bordélyokat üzemeltetnek és csempészkedéssel foglalkoznak. A brutalitás, amellyel a tevékenységeiket végzik, nagyon erőssé tette őket, a rendőrök félnek tőlük. Az állam többnyire tétlenül nézi a klánok nyüzsgését, a politikusok nem tudnak a jelenségről.” A lapban megszólaltatott rendőrtiszt szerint a bevándorlóklánok „prédának tekintik a német társadalmat, bennünket pedig született veszteseknek tartanak”.
Az egykor fiatalkorúak bírájaként ténykedő néhai Kirsten Heisig A türelem vége (Das Ende der Geduld: Konsequent gegen jugendliche Gewalttäter, 2010) c. posztumusz bestsellerében figyelmeztetett az ún. etnoklánok növekvő veszélyére: „Egy család, apa, anya, 10-15 gyerek, egyes esetekben 19, Libanonból emigrált. Egyes gyerekek »otthon« születtek, mások Németországban. Mielőtt az anya életet ad az utolsó gyerekének, már unokái is vannak. Így a klán lélegzetelállító sebességgel növekszik. A hivatalos dokumentumokban a családok állampolgárságát »hontalannak«, »ismeretlennek«, »libanoninak« vagy egyre inkább »németnek« tüntetik fel, a különböző állami segélyekkel összefüggésben. Egy kiterjedt család könnyedén generálhat több száz rendőrségi nyomozást. Ha a drogkereskedelem vagy más törvénytelen tranzakció behatol egy rivális klán vagy eltérő etnikai hátterű bandák territóriumára, a problémát azzal oldják meg, hogy meggyilkolják egymást, vagy legalábbis megpróbálják. A család nőtagjai főleg lopásra összpontosítanak, míg a férfiak a büntető törvénykönyv összes részlegéből követnek el bűncselekményeket: kábítószerrel kapcsolatos és vagyon elleni bűncselekményeket, fenyegetéseket, rablást, zsarolást, testi sértést, szexuális bűntetteket, kitartottságot, egészen a gyilkosságig. A gyerekek nagyrészt ellenőrizetlenül nőnek fel ezekben a bűnöző struktúrákban.”
Roman Reusch volt berlini főügyész szerint a bevándorlóklánokban született fiatalokat „következetesen hivatásos bűnözőknek képezik ki”. A fiatalok olyan környezetben nőnek fel, amelyben „a legkomolyabb bűncselekmények teljesen normálisnak számítanak”, így „kifejlesztettek egy önkiszolgáló mentalitást, és eltökéltek arra, hogy elvegyék, amit csak akarnak, amikor csak akarják és ahányszor csak akarják”. Ez teszi őket „ideális gyűjtőtartállyá a szervezett bűnözés gyalogosai számára”. (Arabische Großfamilien: Staat kuscht vor kriminellen Clans, spiegel.de, 2010. október 26.)
Franciaországi muszlim vezetők, szociológusok és kutatók szerint a börtönlakók 60-70 százaléka muszlim, noha az ország összlakosságának „csak” 12 százalékát alkotják. Az Egyesült Királyság Igazságügyi Minisztériuma szerint a rabok 11 százaléka muszlim, miközben az össznépességben 3 százalékos az arányuk. Hollandiában a Nyílt Társadalom Intézet kutatása azt mutatja, hogy a felnőtt rabok 20 százaléka, a fiatalkorúak 26 százaléka muszlim, holott az össznépességben 5,5 százalékot képviselnek. Belgiumban az ország lakosságának 2 százalékát képező marokkói és török muzulmánok teszik ki a börtönnépesség legalább 16 százalékát. (In France, Prisons Filled With Muslims, washingtonpost.com, 2008. április 29.) Spanyolországban a népesség 2,3 százalékát adó muszlimok képviselik a börtönnépesség 70 százalékát. (Muslims in Spanish Prisons, plancksconstant.org, 2011. december 20.) London börtönnépességének több mint a negyede muszlim (a brit főváros muszlim lakosságát 12 százalékosra becsülik), ráadásul évek óta folyamatosan növekszik az arányuk a rácsok mögött. (Calls for inquiry as figures show 27% of London’s prisoners are Muslim, standard.co.uk, 2014. március 14.)
A rotterdami Erasmus Egyetem Társadalompolitikai Kutatóintézetének (Risbo) egyik 2011-es tanulmánya szerint a 12-24 év közötti marokkói bevándorlók 50 százaléka került már összeütközésbe a törvénnyel az előző öt év során. Fleur Jurgens holland újságíró A marokkói dráma (Het Marokkanendrama, 2007) című könyvében számos mítoszt lerombol a marokkói bevándorlók integrációjának csődje és a körükben burjánzó ifjúsági bűnözés kapcsán, statisztikai adatokkal bizonyítva például, hogy a 17-23 éves marokkói fiatalok 60 százaléka az alapoktatás befejezése előtt kimarad az iskolából. Így aztán nem csoda, hogy körükben a munkanélküliségi ráta 40 százalékos, és hogy a 40-64 éves korosztályú marokkói férfiak 60 százaléka segélyből él. Hollandia (hivatalosan) 350 ezer úgynevezett holland-marokkói otthona, akik a 16,8 milliós össznépesség alig két százalékát alkotják, azonban a fenti tanulmány szerint a marokkói fiatalok 196 százalékos felülreprezentáltságot mutatnak az ország bűnügyi statisztikájában. (Moroccan Crime in the Netherlands & the Myths of Multiculturalism, gatestoneinstitute.org, 2011. november 28.) Hivatalos görög statisztikák szerint – többnyire albán és bolgár (muszlim) – bevándorlók felelősek az országban elkövetett bűncselekmények mintegy feléért. (Greeks confront crime wawe amid austerity, bbc.com, 2012. augusztus 16.)
Dr. Farrukh Saleem pakisztáni politológus és közgazdasági szakíró egyik 2009-es írásában lesújtó képet fest az arab-iszlám világ gazdasági képességéről, szellemi szintjéről, kulturális állapotáról. Mint írja, az 57 muszlim ország összesített GDP-je alacsonyabb, mint Németországé. A világnépesség 22 százalékát alkotó mohamedánok a globális GDP kevesebb mint 5 százalékát adják. Az ENSZ Arab Fejlesztési Jelentése (2002) szerint „az arab nők fele nem tud olvasni, az arab népesség alig egy százalékának van számítógépe, és közülük is csak minden második használja az internetet. Az arab munkaerő 15 százaléka munkanélküli, és 2010-re megduplázódhat a számuk”.
(Folytatjuk)
Gazdag István – www.demokrata.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
