Afrika egy példátlan biológiai, környezeti, társadalmi és politikai kísérlet során minden idők legnagyobb népességrobbanásának a terepe.
Összehasonlításképpen: 1950-ben száz földlakó közül még csak kilenc volt afrikai.
Optimista hipotézisek szerint ez az ásványkincsekben, termékeny földekben, kiapadhatatlan vízkészletekben és egyéb természeti forrásokban bővelkedő földrész – elvileg legalábbis – megteremthetné a saját önellátó és önfenntartó életmódját, és így az afrikaiak otthon maradhatnának. A szomorú valóság azonban az, hogy az afrikai „gazdasági csoda” sohasem fog bekövetkezni. Ahogy népessége növekszik, a túlélés csak egyetlen dolgot jelent számára: a kivándorlást. Európa fényei hipnotikus vonzerőt gyakorolnak rá. Sok afrikainak a már földrészünkön élő rokonai fogják megvenni a repülőjegyet, mások a nyugati segélyeket fogják erre felhasználni, akik pedig nem engedhetik meg maguknak a repülést, százával összezsúfolódva lélekvesztőkön szelik át a Földközi-tengert.
Az afrikaiak lavinája elkerülhetetlen. Európába özönlésük olyan tömeges és hajthatatlan, hogy csak közvetlen katonai erővel lehetne megállítani, ami alapvető ideológiai változást követelne, máskülönben a XXI. század folyamán Európa kénytelen lesz elfogadni az afrikai dominanciát. Ez nem is annyira képtelenség, mint amilyennek hangzik. A legtöbb európai holnap ugyanúgy bele fog törődni a fekete uralomba, mint a dél-afrikai fehérek ma. A liberális európai őshonosok valószínűleg ugyanolyan elszántan küzdenek majd, mint a néger honfoglalók, hogy Európában is meghonosítsák a faji preferenciák, a pozitív diszkrimináció és a kierőszakolt integráció dél-afrikai rendszerét.
A feketék – enyhén szólva – nem brillíroznak a technika, a tudomány, a vállalatvezetés, a komplex rendszerek fenntartása területén és egy csomó más dologban sem, a politikában viszont kiválóak. Valójában az egész afrikai elit, ahogyan az egész néger elit az USA-ban, profi szinten űzi az érdekérvényesítő politikát. Üzlet, sport, kultúra, vallás, oktatás – az emberi erőfeszítés minden ága a faji politika eszközévé válik számukra. Ismerve a Nyugat minimalista demokráciafelfogását (amely kimerül a szavazatok összeszámlálásában), nehezen képzelhető el, hogy – erőszakon kívül – bármi is megállíthatná az afrikaiakat. Mindegyik afrikai egy potenciális szavazó, és mivel négymilliárd szavazó lesz Afrikában, szavazóerejük messze kicsap majd a földrészen kívülre, elborítva Európa elöregedő nemzeteit. A világ valaha volt legszaporább népességét képviselő afrikaiak fogják uralni a parlamenteket, a köztestületeket, a vállalati tanácsokat, az egyetemeket. Dél-Afrikában a feketék a föld eredeti, „bennszülött” tulajdonosaiként követelték a jogaikat. Európában hódítókként fogják követelni azokat, talán még engesztelhetetlenebbül.
Idővel minden az afrikaiaké lesz. Miután a törvényhozás rendelkezésükre bocsátja majd a törvény erejét, semmi sem szab gátat a rabszolgaság, a gyarmatosítás, a rasszizmus és a különböző történelmi megaláztatások jogcímére alapított követeléseiknek. Spanyolországot egykor az Afrikából érkezett mórok uralták, és mivel afrikaiak voltak, semmi sem fogja megakadályozni az egész Ibériai-félszigetre vonatkozó „földigényüket”. Azután majd Európa maradéka következik – a többség jogán. Ahogyan az Egyesült Államokban sok fehér város fekete lett (Detroit, Chicago, New Orleans…), ugyanez a sors vár Párizsra, Londonra, Rómára, Berlinre…
A világ már elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, és hogy „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik. Európa afrikanizációjával szemben sor kerülhet persze szórványos ellenállásra, de ha nem történik valamiféle globális mértékű változás vagy katasztrófa, Afrika felemelkedése és elhatalmasodása megállíthatatlannak tűnik.
Az iszlám dzsihád és a fehérek ideológiai-politikai kapitulációja fontos tényezője a színes bőrűek Európába özönlésének, de leginkább Afrika túlnépesedése táplálja azt. A fekete afrikaiak alkotják az első olyan csoportot a történelemben, amely nem katonai vagy technológiai, hanem kizárólag demográfiai ereje révén hódíthat meg más földrészeket. A második világháború vége óta az önrendelkezés európai-amerikai doktrínája lehetővé tette államok létrejöttét Afrikában is. Ezek a mesterségesen kialakított és többnyire életképtelen entitások, amelyek még a saját bürokráciájukat sem tudnák eltartani a nyugati és keleti „fejlesztési” segélyek nélkül, civilizációs vívmányok helyett és híján akkora népességrobbanást produkálnak, amely néhány évtizeden belül drasztikusan és fatálisan meg fogja változtatni a világ arculatát.
Afrika gyorsan növekvő népessége nyomorral, éhezéssel és betegségekkel szembesül, nem csoda, hogy olyan sok afrikai akar elmenekülni Európába. Migrációs nyomásuk a következő években csak fokozódik. A liberálisok azt duruzsolják, hogy még több segéllyel és beruházással a fekete kontinens vonzóbbá válhat, és lakóit otthon tarthatja. Kegyes óhaj. Hiába ömlesztik számolatlanul a pénzt a világ minden részéből Afrikába, a helyi vezetők féktelen korrupciója és elképesztő inkompetenciája miatt feneketlen hordóba öntik.
A kivándorlásos opció és a külföldi segélyek nélkül Afrika már ma is a pokol tornáca lenne: egy földrésznyi sci-fi horror. Így sem áll távol tőle. Ha az európaiak civilizációként fenn akarnak maradni, nem marad más választásuk, mint amit Katie Hopkins angol televíziós személyiség javasolt nemrég: lőni a migránsokra. Ellenkező esetben az afrikaiak virtuális dzsungelt fognak teremteni Európában, miután a valódit kiirtották Afrikában. A régi jenki közmondás szerint ugyanis „a négert kihozhatod a dzsungelből, de a dzsungelt nem hozhatod ki a négerből”.
Gazdag István – www.demokrata.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
