Antidogma: A svéd Christina esete az IQ-szinttel

Antidogma: A svéd Christina esete az IQ-szinttel

Ez az! Az indexes és 444-es szójafiúknak most aztán minden okuk megvan a hurrázásra. Magyar Narancs-os kartársnőiknek dettó. A svédisztáni hisztero-feminista kalifátus végre jól odacsapott. No nem az országot a világ (Britannia után) második legnagyobb szabadtéri nemierőszak-lepratelepévé változtató harmadik világbeli tesztoszteron-terroristáknak.

Szó sincs róla. Helyettük egy veszélyes nácifasiszta-rasszista provokátornak. Konkrétan egy nyugdíjas nőnek, aki a Facebookon gyűlölködött, például azt állítva, hogy „Svédország átlagos IQ-szintje össze fog omlani a bevándorlás miatt”. Ráadásul az iszlám ellen is uszított, ami pedig nyugati iszlamo-bolsevista vaginokráciákban a bűnök bűne. Ennek ellenére az elsőfokú törvényszék botrányos erélytelenséget tanúsítva, felmentette a 65 éves Chris­tinát, de a felsőbb bírói fórum utóbb dicséretesen szigorú példát statuált, és háromhavi börtönnel sújtotta.

Ez majd remélhetőleg elveszi a magafajták kedvét a gyűlölködéstől egyszer és mindenkorra, ha esetleg a bűnügyi procedúra nem lett volna elég erre. A helyi saria­rendőrség csekistái ugyanis nem kevesebb mint hatszor vonták kínpadra, és hatszor túrták fel az otthonát, elkobozva a kulcsait, a mobilját és az iPadjét. (A Kalasnyikovját és a bazookáját még keresik.) Elvetemültségét bizonyítja az is, hogy nyomozati aktája 150 oldalra dagadt (Christina åtalas för hets mot folkgrupp – åklagaren yrkar på fängelse, samtiden.nu, 2018. március 15.).

Ez alkalommal a helyi faburnuszok (a fakabátok svéd megfelelői) derekasan kitettek magukért. Nem úgy, mint két évvel korábban, amikor harmadik világbeli kulturális, szexuális és kriminális színesítők (svédül „kísérő nélküli kiskorú menekültek”) bandája megtámadta, véresre és eszméletlenre verte őt. Akkor a tetteseket nem sikerült kézre keríteni. Mondjuk, ez teljesen érthető is. Elvégre hogyan lehetne elvárni a helyi migránsbűn-palástoló apparátustól, hogy ilyen bagatell ügyekre pazarolja szűkös kapacitását, amikor sokkal fontosabb dolga is akad?

Nevezetesen a Christina-féle veszélyes gondolatbűnözők ártalmatlanítása. Szerencsére áldozatos munkájukban számíthatnak „önkéntes társadalmi segítők” önzetlen (pontosabban államilag bőkezűen dotált) közreműködésére, akiket Pavlik Morozov pajtás példája lelkesít. Ő volt az a 13 éves úttörővezető, aki feladta és hóhérkézre juttatta reakciós apját, ezért jutalmul a sztálinista propaganda szentté avatta. A svédek ma sokkal profibb módon űzik a spicliskedést, mint egykor a szovjetek. Náluk egy egész szociális hálózat szakosodott az interneten garázdálkodó állam- és nép­ellenes elemek lebuktatására.

Hírdetés

Orwelliánus ars poeticája szerint a Näthatsgranskaren „jobb feltételeket akar teremteni a demokratikus párbeszédhez (sic!) a közösségi médiában azáltal, hogy harcol a gyűlöletbeszéd ellen”, ezért „felkutatja és feljelenti az internetes gyűlöletbeszédet a hatóságoknál”. Vezetőjük, egy Tomas Åberg nevű hivatásos spicli a jól végzett munka örömével dicsekedhet, hiszen áldozatos ténykedésük nyomán tízszeresére nőtt az online gyűlölködést szankcionáló bírósági ítéletek száma (Näthatsgranskarens skryt: Nästan 150 domar hittills, friatider.se, 2019. január 2.).

Ez valóban elismerésre méltó teljesítmény. Le a kufival előtte! Nem csoda, hogy az ország egyik vezető napilapja, az Aftonbladet a „Svéd hős” díjra jelölte, és végül csak azért esett el tőle, mert nácifasiszta-rasszista gyűlölködők nyilvánosságra hozták, hogy néhány háziállatát korábban halálra kínozta. Emiatt rendőrségi eljárás is indult ellene, de az végül kifulladt. Nyilván csak a szokásos kapacitáshiányról lehet szó, mert a sanda gyanú, hogy esetleg szándékosan szabotálták el az ügyet, egy Svédisztán-féle példás jogállam esetében fel sem merülhet.

Manapság a spicliskedés valóságos tömegmozgalommá vált a svédek körében. Következő logikus lépésként indokolt lenne hagyománytiszteletből az ország nevét Spionisztánra változtatni, az államalapító mítoszok közé pedig – az iszlamizmus és a feminizmus mellé – a spionizmust is felvenni. Összefoglaló néven ez maga a své­dizmus: a modern és progresszív svéd állam hivatalos ideológiája.

Teljesen érthető, hogy ebbe a földi paradicsomba vágyakoznak a szíriai polgárháború elől tömegesen menekülő szomáliai atomtudósok is. Számukra ez maga a dzsenna, ahol a képzettségük hasznosításán túlmenően már a földi életükben számíthatnak nemcsak hetvenkét, hanem gyakorlatilag végtelen számú szőke huri államilag garantált szexuális szolgálataira.

Ami azonban az IQ-szintre gyakorolt negatív hatásukat illeti, ebben Christinának speciel igaza van. Más kérdés, hogy vannak tények, amelyeket nem ildomos hangoztatni, mert egyesek gyűlölik hallani őket. Ezek az úgynevezett gyűlölettények. Ha például egy adott országba olyanok özönlenek tömegesen, akik körében bevett szokás az unokatestvérek házassága, akkor az adott ország átlagos IQ-szintje törvényszerűen csökkenni fog. A vérfertőző kapcsolatokból (beltenyésztésből) született gyerekek ugyanis általában kevésbé intelligensek, mint a nem beltenyésztett társaik, ahogyan az életveszélyes betegségek és fizikai torzulások kockázatának is jobban ki vannak téve (a téma bőséges szakirodalmából lásd Michael A. Woodley, Inbreeding depression and IQ in a study of 72 countries, sciencedirect.com, 2008 és Alan H. Bittles, Incest, Inbreeding, and Their Consequences, sciencedirect.com, 2015). Márpedig az iszlám szövegek kimondottan támogatják az unokatestvérek közötti házasságot, és a Svédisztánba özönlők döntő többsége muszlim.

Akárcsak a Franciaországba özönlők többsége, így az ottani évtizedenkénti négypontos IQ-csökkenés is „biológiai okokra” vezethető vissza (Dutton-Lynn, A negative Flynn Effect in France, 1999 to 2008–9, sciencedirect.com, 2015). Németországi felmérések szerint ugyanis a néger és arab bevándorlók „képességei többnyire korlátozottak”, és még az Arab-öböl menti országok elitcsoportnak számító mérnökhallgatói is kettő-négy éves lemaradást mutatnak német társaikhoz képest, az egyetemi végzettségű arab és afrikai menekültek átlagos IQ-szintje pedig alig 93 pont, képzettségi szintjük tehát a német gimnazistákénak felel meg (Ingenieure auf Realschulniveau, focus.de, 2015. október 17.). Mindettől függetlenül svéd Krisztinát fel kell áldozni a szent PC oltárán!

Gazdag István – Demokrata


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »