Ankara hazugsággal próbálja leplezni a szégyentelen vereséget

Ankara hazugsággal próbálja leplezni a szégyentelen vereséget

Pár dolog, amit tisztázni szükséges a török védelmi minisztérium által közzé tett felvételekkel kapcsolatban.

Az előző jelentésben a Syrian Arab Army oldal közölte, hogy az elmúlt 72 (most már 96) órában a török iszlamista rezsim fokozta a vahhabita terroristáknak nyújtott tüzérségi támogatást, amikor azok megtámadták a Szíriai Arab Hadsereg állásait az M5 országút nyomvonalától nyugatra.

Szintén közöltük, hogy a szíriai kormány megfelelő csatornákon üzenetet küldött, miután a török fél fokozta a támadásokat a Szíriai Arab Hadsereg állásai ellen. Az agresszió során a Syrian Arab Army oldal szerkesztőségének egyik tagja megsérült, de jól van és visszatért a frontvonalba.

A felvétel legnagyobb része az említett 72 órás időszakba készült és több szögből mutat egy tűzcsapást, mintha sok történt volna.

Semmit sem kell bizonyítanunk vagy védeni valamit, még a felvételek megjelenése előtt a Syrian Arab Army beszámolt róla, hogy a megszálló török erők fokozták támadásaikat, arról is, hogy egy társuk megsebesült (ő az aki a mára dátumozott képet készítette).

Hírdetés

A mostani megosztás célja, hogy semmit ne higgyenek el, amit a Török Védelmi Minisztérium állít, ha a számaik és állításaik csak megközelítőleg pontosak, akkor a Szíriai Arab Hadseregnek már egyetlen katonája sem élne.

Végül ami most zajlik nem más, mint a “háború köde”, egy fogalom amit úgy lehetne megfogalmazni: “A háború vagy csaták káosza okozta zavarodottság”.

Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy ennek a zavarnak legalább egy részét eloszlassuk, azonban a Syrian Arab Army oldal megosztásait sokszor korlátozzák az információk minősítései, végül is háború van, nem egy számítógépes játékról beszélünk.

#Megváltás_Hadművelet

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »