Ankara ballisztikus rakétákkal fegyegeti Athént

Ankara ballisztikus rakétákkal fegyegeti Athént

2022. 10. 22.

Törökország új, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát tesztelt a Fekete-tenger felett, ez Görögország egészét képes elérni; eközben Hulusi Akar védelmi miniszter párbeszédet ajánlott a szomszédos országnak.

“Úgy véljük, a görög-török problémák megoldhatók, még akkor is, ha megoldhatatlannak tűnnek, ellenőrzés alatt tarthatók, és úgy kell kezelnünk őket, hogy ne okozzunk kárt országainknak, a régiónak és a NATO-nak” – hangoztatta Akar, aki meghívta görög hivatali partnerét Ankarába, hogy “pozitív légkört” hozzon létre.

Akar ugyanakkor ragaszkodott hozzá, hogy – a megfelelő nemzetközi jogi kötelezettségek értelmében – Görögország demilitarizálja a török partok közelében lévő szigeteit. A miniszer szerint csak ezután kezdődhet meg a párbeszéd.

Akar elmondása szerint átadta a NATO-nak a Görögország által Ankara szerint elkövetett jogsértések dokumentumait.

Hírdetés

Biztosította a szövetségeseket, hogy török részről sem a görög légteret nem sértik meg, sem a tengeren nem provokálnak előzetes görög provokáció nélkül.

A török média szerint a héten indított tesztrakéta a Fekete-tenger felett 561 kilométeres távolságban lévő célpontot talált el.

A Tayfun nevű rakéta hatótávolsága kétszerese a Bora nevű, jelenleg rendelkezésre álló török rakétának, mely 280 kilométert tud repülni.

Az új rakéta gyakorlatilag bármilyen görög célpontot képes elérni, köztük a nyugat-törökországi Izmirtől mintegy 300 kilométerre fekvő görög fővárost, Athént is.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »