Angyalok az iskoláért

Angyalok az iskoláért

A vargyasi önkormányzat kezdeményezésére ismét összefogtak a helyi vállalkozók, hogy a községben élő gyerekek és a Dr. Borbáth Károly Általános Iskola karácsonyi ajándékhoz jusson. A polgármesteri hivatal előtt felállított fenyőfa alá kétszáz, édességet tartalmazó kisebb meglepetést helyeztek el az angyalok, a nagyobb csomagok okostáblákat tartalmaztak. Imets Lajos polgármester arra kérte a diákokat, ha már ilyen modern eszközök kerültek birtokukba, igyekezzenek ezeket kihasználni és a lehető legtöbb tudást megszerezni.

A hivatal előtti kis téren a községvezető köszöntötte az egybegyűlteket, majd az ajándékok beszerzése érdekében oly sokat tevő angyalok szerepét hangsúlyozta. Nem szabad, hogy a kereszténység egyik legjelesebb eseményén csak a külsőségekre figyeljünk: tegyünk hát azért, hogy ne csak testünk, hanem lelkünk is öltözzön ünneplőbe. Készítsünk magunknak számvetést az elmúlt évről, valljuk meg, min kellene javítanunk, hogy hasznosabb legyen életünk, emlékezzünk meg elvesztett szeretteinkről és figyeljünk oda a környezetünkben élők igényeire is – mondotta Imets Lajos.

Hírdetés

Vargyason szép számban élnek, akik lehetőségeikhez mérten készek támogatni a jó kezdeményezéseket. Három évvel ezelőtt az angyalok – vállalkozók és magánszemélyek adakozásából – a távoktatásban részt vevő gyerekek számára szereztek be táblagépeket, tavaly az idősebb nemzedék tagjaira figyeltek jobban oda, idén pedig az iskolára. Az Orex Kft., a Pichler Alpár egyéni vállalkozása és az Imi & Juli Kft. mellett harmincöt magánszemély áldozott azért, hogy a 137 diák számára az elérhető legjobb interaktív táblát – átmérője száz hüvelyk, húsznál több oktatási programot ismer, 10 pontos érintés – szerezzék be, így legyen esélyük felzárkózni a városi iskolák oktatási színvonalához.

Fazakas Tünde iskolaigazgató az ajándékot látván örömének adott hangot: reménykedett, hogy valami hasonló felszereléssel meglepik az intézményt, de hogy az ilyen modern lesz, és nem is egy, hanem kettő, melléje pedig két videoprojektor is társul, arra nem számított. Köszönetképpen felolvasta az angyaloknak címezett rövid levelét: az ajándék csodás, igyekezni fognak, hogy a tanulók a lehető legjobban kihasználják, és sokat fognak tanulni, ígérte. Az igazgató áldást kért az angyalok életére és tevékenységére, s üzente: ha tehetik, továbbra is álljanak ki mellettük, segítsék tevékenységüket.

Imets Lajos nyilvánosan mondott köszönetet a támogatóknak, emléklapokat nyújtott át, a Művészeti és Népiskola diákjai gitárműsort adtak elő, majd az egybegyűltek közösen karácsonyi dalokat énekeltek, végezetül a tanulók, az óvodások és minden jelen levő gyerek átvette ajándékát.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »