Angyalbatyukat vitt a karitász Kárpátaljára

Angyalbatyukat vitt a karitász Kárpátaljára

A soproni Határok Nélkül Alapítvány, valamint a jó szándékú adakozók összefogásából több mint ezer angyalbatyu érkezett a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitászhoz december 13-án. Másnap az egyházmegye által fenntartott intézményekben elkészített mintegy ötszáz ajándékcsomag is ezek mellé került, hogy nehéz sorsú családokhoz, gyermekekhez jussanak el Kárpátaljára, valamint a magyar rászorulókhoz.

A Katolikus Karitász kezdeményezéséhez csatlakozva a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász is vitt angyalbatyukat Kárpátaljára.

Idén több mint ezerötszáz „szeretetdobozt” gyűjtöttek össze önkéntes adományozók és az egyházmegye görögkatolikus intézményei segítségével. Az összeállított ajándékcsomagok mellett élelmiszereket, játékokat, iskolai eszközöket és ruhákat is adományoztak azoknak a családoknak, akiknek ezekre szükségük van.

Az adományokat az önkéntesek gondos munkájával sikerült összegyűjteni és csomagolni.

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkatársai személyesen utaztak el Sopronba, hogy átvegyék az adományokat a Határok Nélkül Alapítványtól, és hálás köszönetüket fejezzék ki az alapítvány munkatársainak.

Hírdetés

Csütörtökön az egyházmegye intézményeiben meghirdetett akció során összegyűlt szeretetdobozokat szállították a központba.

December 15-én, pénteken indult el a csomagok egy része oda, ahová szánták őket: Kárpátaljára. A Beregszászi Nagycsaládosok Egyesületének ezer angyalbatyut juttattak el, hogy ők osszák tovább kárpátaljai gyermekeknek, valamint több százat kisebb falvakba, rászoruló gyermekek számára. A továbbiakban a határon innen is osztanak angyalbatyukat a családoknak, gyerekeknek.

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkatársai remélik, hogy az idei angyalbatyuk is egy kis fényt és örömöt visznek majd azok életébe, akik megkapják az ajándékcsomagokat.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó (a fotók a soproni átvételről készültek)Kondás Kristóf

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »