Andy Vajna, Vajna Tímea és a morális tartás

Andy Vajna, Vajna Tímea és a morális tartás

A Jobbik közérdekűadat-igényléssel fordul a nemzeti filmalaphoz, hogy kiderüljön, mennyi közpénzt kapott a filmalapot irányító Andy Vajna felesége, Vajna Tímea cége a Pappa pia című film szereplőválogatására – jelentette be pénteken Dúró Dóra. A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint az elmúlt hónapokban „a rém gagyi ’56-os dalt követően ez a második olyan eset, amikor néhány kormánybiztos úgy véli, a közpénz zsebpénz, amit saját maguknak oszthatnak ki”. Az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor szerint elvárható lett volna, hogy az Andy Vajna által kezelt pénzre nem repül rá a neje. A kormánypártok képviselői hallgatnak, csak a kancelláriaminiszter, Lázár János mondott annyit, hogy sem az MNB elnöke, Matolcsy György jegybanknál alkalmazott barátnőjének, sem Andy Vajna feleségének a munkavállalása nem érdekli.

Tanulságos, mennyit változtak az elmúlt évek alatt a Fidesz–KDNP erkölcsi nézetei: korábban még ott is korrupciót láttak, ahol véletlenül épp nem volt. Halász János 2003 áprilisában például az akkori kulturális miniszterről, Görgey Gáborról adta hírül, hogy a miniszter a feleségével közös bt.-jével a tárca intézményének számlázott, miután az operaénekes Iván Ildikó többször fellépett a Londoni Kulturális Intézet magyar évadán. (Honoráriuma a szokásosnál alacsonyabb volt.) Halász csak azt nem említette meg, hogy a szerződéseket jóval Görgey minisztersége előtt kötötték meg, még az első Orbán-kormány utolsó hónapjaiban, amiről akár tudhatott is, hiszen akkor a minisztérium politikai államtitkára volt. Halász mindenesetre felvetette: meddig terjed a kulturális tárcavezető morális tartása?

Meglehet, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos esetében is feltehetné e kérdést. Vajna Tímea ugyanis csak múlt év májusában alapította társaival a modellközvetítéssel és castingolással foglalkozó cégét, s a Pappa pia már a második, a filmalap által milliárdos nagyságrenddel támogatott film, amelynél a Universe Management megbízáshoz jut. (E filmben Vajna Tímea kisebb szerepet is kapott, amiért állítólag nem kap pénzt.) Az első a Budapest Noir volt, ott prostituáltszerepre keresett statisztákat a kormánybiztos nejének cége. Igaz, utóbbi feladathoz akár jó szeme is lehet: a Blikkben megszellőztetett szakmai önéletrajza szerint tíz éve még az online pornómilliárdos, Gattyán György cégének alkalmazásában népszerűsített weboldalakat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »