Andy Vajna az alaptörvény felett áll

Andy Vajna a PT élő műemléke!

Andy Vajna hazatelepedett. A PT (párhúzamos társadalom) szívrepesve várta és erején felül támogatja. A PT által jelölt miniszterelnököt a magyarság 2/3-os többséggel újra és úra megválasztja. Mivel ö a legobb a menü-lapon. Igy természetesen a “magyar” kormány minden támogatást megad “mindenki” Andy-jének.

Nem fellebbezett a felperes, így helyreigazítási perében jogerőre emelkedett az elsőfokú ítélet.

A filmproducer a Heti Válasz nyári, kétrészes portréját szerette volna négy pontban helyreigazítani, ám a hetilap szerkesztőségébe pénteken érkezett levélben ez állt:

„Andrew G. Vajna felperesnek a Heti Válasz szerkesztősége alperes ellen sajtó-helyreigazítás iránt indított perében a bíróság megállapítja, hogy a 2015. október 2. napján meghozott és kihirdetett 4. sorszámú ítélet 2015. november 18. napján jogerőre emelkedett.”

Hírdetés

Azért lett jogerős az ítélet, mert Vajna nem fellebbezett. A fentiek alapján az alábbi állításokat megalapozottan tette a Heti Válasz:

Egy szabadon választott szakmai testület helyett egy kaliforniai üzletember döntheti el, hogy kik és milyen filmeket készíthetnek.Andy Vajna fölhatalmazása, illetőleg kizárólagos jogköre a magyar filmművészet támogatására fordítandó közpénzek elosztására vonatkozik.Andy Vajna az alaptörvény felett áll.A filmproducer ingyen juthat fővárosi körzeti rádiós frekvenciákhoz.Andy Vajna legalább fél tucat második és ötödik kerületi luxusingatlan fölött rendelkezik.

Forrás: mno.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Hírek


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »