Andrássy grófék karácsonya Tőketerebesen

Andrássy grófék karácsonya Tőketerebesen

Tőketerebesen a Dél-Zempléni Múzeum és Kulturális Központ nagyszabású kiállításon mutatta be miként zajlott Andrássy Gyula gróf és családja karácsonya 1864-ben a tőketerebesi kastélyban.

A látogatóknak egyedülálló élményt jelent végignézni a karácsonyi díszítésen, terítésen, ráadásul a kiállítást Ferenc József felesége, Sisi életének kedves mozzanataival is kiegészítették. Ennek apropója pedig az, hogy a közkedvelt császárné 1837 karácsonyán látta meg a napvilágot. A kiállításról Nikola Radová, a múzeum történésze számolt be a TASR hírügynökségnek.

“A kiállítást a család angol nevelőnője, Mary Elizabeth Stevens egyik levelében leírtak alapján rendeztük meg. Ebben leírta, hogy Andrássy Gyula felesége a szentestére hatalmas borókafenyőt hozatott és komornájával valamint szobalányával együtt díszítette fel. Ezért a mostani fenyőfát is ugyanúgy igyekeztünk feldíszíteni, tehát rózsaszín papírrózsákkal, szárított, aszalt naranccsal és bonbonokkal aggattuk tele”

– mesélte Nikola Radová.

Az asztalon a szenteste vacsorájához terítékként értékes porcelánkészlet szolgál, amelyet a homonnai múzeumból kölcsönöztek. A karácsonyfa alá azok az ajándékok kerültek, amelyeket a grófi család gyermekei kaptak, a legidősebb fiú, Tivadar íróasztalt, Ilona lányuk babát babaággyal, a legkisebb fiú, Gyula pedig szintén játékokat.

Hírdetés

“A karácsonyfa alatt másnap reggel a kastély személyzete is talált ajándékokat. Egészen pontosan olyan meleg ruházati cikkeket, amelyeket maga Katinka grófné varrt a személyzet részére, mindazoknak, akik a tőketerebesi birtokon dolgoztak”

– tette hozzá a múzeum munkatársa.

A kiállításon megemlékeznek Sisi császárnéról is, aki 1837 karácsonyán született, és szoros kapcsolatban állt az Andrássy családdal. A múzeum dolgozói a látogatóknak bemutatják Sisi kedvenc süteményének, a florentinnek a receptjét is. Ezt az édességet a császári udvar számára a híres, ma is működő bécsi Demel cukrászda szállította.

A tőketerebesi kastélyban a rendkívül látványos kiállítás még 2023. január 15-ig megtekinthető.

(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk) 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »