Analóg november – Offline élmények gyűjtésére hív a Szent István Intézet által meghirdetett kampány

Analóg november – Offline élmények gyűjtésére hív a Szent István Intézet által meghirdetett kampány

A nagy sikerű tavaszi digitális böjt pozitív visszajelzései után a Szent István Intézet novemberre új kihívást hirdetett meg. Az „Analóg November – Gyűjts offline időt az iskoládért!” kampány beharangozó konferenciáján a fiatalokat érő digitális ártalmakról s az ártalomcsökkentés gyakorlati útjairól tartottak kerekasztal-beszélgetéseket – adta hírül október 9-én a Szent Mihály Intézményfenntartó.

A budai Várhegyen található Lónyay-Hatvany villában tartott, „Szabadulj ki az életre!” című konferencia elején Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója megfogalmazta a célt: országos összefogás szükséges a szülők, pedagógusok és diákok bevonásával, amely az online térben töltött idő tudatos visszaszorításával és pozitív alternatívák ösztönzésével védi a gyerekek testi-lelki‑szociális fejlődését.

Az első kerekasztal során Kepe Nóra óraadó egyetemi tanár (PPKE); Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke és Puskás Balázs gyermekvédelmi szakember, a Szent Mihály Intézményfenntartó főigazgatója beszélgetett a gyermekfejlődés, a család és közösség kapcsolatáról.

„Ahogy nem gondoltam annak idején, hogy a dohányzás egy divatos dologból át tud fordulni egy széles körben károsnak bélyegzett és kevéssé elfogadott tevékenységgé, hiszek abban, hogy ugyanez

Több európai ország (például Franciaország, Olaszország) iskolai mobilkorlátozást vezetett be, ez a szabályozási trend pedig világszerte erősödik. Ausztrália a közösségimédia‑korhatár 16 éves szigorítását is nagyon komolyan veszi” – mondta el Puskás Balázs a beszélgetés során.

A második kerekasztal körül Pöltl Ákos az Ifjúságkutató Intézet családbiztonsági szakértője, a „Kapcsolj ki!” Mozgalom alapítója; Pásztor Gergely gimnáziumigazgató, középiskolai tanár és Trauttwein Albert, az „Out!” applikáció alapítója beszélgetett az ártalomcsökkentésről a gyakorlatban és az „Analóg november” kezdeményezésről.

Hírdetés

Trauttwein Albert az Out! nevű applikációt is bemutatta, melynek segítségével a diákok offline időt gyűjtenek (a készülék lezárt állapotában futó időzítővel). Az iskolák külön digitális „perselybe” gyűjtik a diákok, tanárok, szülők által gyűjtött perceket.

A kampány november 3. és november 30. között fut (versenyjelleggel, ám ennek a versenynek csak győztese van, hiszen a cél a közösségi tudatosítás és a telefonmentes, értékes idő növelése az életünkben). A kampány szülőket, testvéreket és pedagógusokat is bevon: a felnőttek offline ideje példát ad és összekapcsolja a közösséget.

Trauttwein Albert elmondta, hogy az applikációval nem pusztán tiltani akarnak valamit, hanem a kedvezménykuponok formájában „levásárolható” offline órák olyan jutalmazási rendszert jelent, amely értelmes alternatívát kínál a kütyümentes feltöltődésre. 

A pályázat leírása a Szent István Intézet felületein elérhető, valamint az analognovember.hu honlapon.

Az „Analóg november” szakmai partnere a Szent Mihály Intézményfenntartó mellett többek között a Bethesda Gyermekkórház, valamint a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége.

Forrás és fotó: Szent István Intézet; Szent Mihály Intézményfenntartó; Váci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »