Ámokfutás Budapesten, brutálisan törik a BKV járműveit

Ámokfutás Budapesten, brutálisan törik a BKV járműveit

Rekordot döntött a BKV-járművek idegen hibás baleseteinek száma, minden korábbinál több autó, kerékpáros és gyalogos okozott bajt.

1416 olyan közlekedési baleset volt tavaly Budapesten, amikor úgy sérül meg BKV-jármű, hogy nem annak sofőrje a hibás, hanem a személyautósok, kerékpárosok, gyalogosok Ez negatív csúcs. A 2018-as ámokfutás idén is folytatódik a legfrissebb adatok szerint, amelyeket a Vezess kért ki a közlekedési vállalattól – az első félévben 691 ilyen baleset történt.

Az anyagi kár 2017-ben 215 millió, tavaly 200 millió forint volt, az idén arányaiban kisebb az okozott kár: 65 millió forint.

Érdekesség, hogy miközben a balesetek száma rekordszinten van, az utasok sérülését okozó esetek száma csökkent: a csúcs 2013-ban volt, 137 személyi sérüléses baleset a 1383-ból, tavaly viszont a 1416 baleset közül csak 61 volt olyan, amelyben megsérült valaki az utasok közül. Ez 2010 óta a legalacsonyabb adat, az idén már rosszabb a helyzet, június végéig 61 személyi sérüléses BKV-baleset történt.

A buszokat és villamosokat érintő idegen hibás közlekedési baleseteknek több mint a 90 százalékát a személyautósok okozzák. A leggyakoribb okok:

  • az autóbusz követési távolságának leredukálása hirtelen sávváltásokkal, szabálytalan elévágásokkal,
  • elsőbbség megadásának hiánya,
  • szándékos betartás.
  • Külön sérelmezik még a buszsofőrök, hogy nagyon kevés autós engedi ki őket a megállókból.

    A 2010 óta bekövetkezett 12 589 esetből 582 írható a gyalogosok számlájára. Ez 4,6 százalék, a BKV szerint legnagyobbrészt a villamosokkal kerülnek konfliktusba a gyalogosok, kevesebbszer a buszokkal, trolikkal.

    Hírdetés

    A villamosoknál a leggyakoribb baleseti okok:

  • a gyalogos tilos jelzésen való áthaladása (35 százalék)
  • hirtelen lelépése a jármű elé (19 százalék)
  • A buszoknál és a troliknál a két fő baleseti ok:

  • a gyalogos hirtelen lelépése a jármű elé (29 százalék)
  • a tilos jelzésen való áthaladás (22 százalék)
  • A kerékpárosok 9,5 év alatt 95 esetben voltak felelősségre vonhatók (0,75 százalék) a BKV-járművek baleseteiért. A buszoknál és a troliknál a fő baleseti okok:

  • az elsőbbség meg nem adása (26 százalék)
  • figyelmetlen kerékpározás (26 százalék)
  • szabálytalan sávváltás (10 százalék)
  • A villamosoknál a leggyakoribb baleseti okok:

  • tiloson való áthaladás (47 százalék)
  • elsőbbség meg nem adása (24 százalék)
  • figyelmetlen kerékpározás (15 százalék)

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »