„A hungarizmus baloldali.”
Bár a történettudományban szélsőjobboldali eszmeként hivatkoznak a hungarizmusra, sok magukat jobboldalinak valló ezt kikéri magának és baloldali eszmének bélyegzi. Ez abból ered, hogy a hungarizmus három alappilléréből az egyik a szocializmus, illetve hogy a munkásokra is épített a hőskorban, amikor még létezni látszottak a klasszikus osztályok.
A valóság az, hogy a hungarizmus nem osztályharcos eszme. Pont hogy a békét hirdeti a különböző társadalmi csoportok között. Nem akarja a szegényeket a gazdagok ellen uszítani, sem a műveletleneket az értelmiség ellen, önző politikai célok miatt
Természetes, hogy a munkásokat is meg akarta szólítani. A XIX. század végén és a XX. század elején égető probléma volt a munkás réteg kommunista, szociáldemokrata fertőzöttsége. A munkásságot le lehetett nézni arisztokratikus gőggel, de lehetett úgy is dönteni, hogy inkább keresztény és hazafias alternatívát nyújtunk nekik. Ugyanezt igyekezett megtenni XIII. Leó pápa, és az ő nyomán Prohászka Ottokár püspök is. Talán ők „fehér” kommunisták voltak azért, mert nem hunytak szemet a társadalmi igazságtalanságok felett?
A baloldallal nem az a baj, hogy foglalkozik szociális kérdésekkel, hanem hogy emellett ateizmusra és hazaárulásra tanítja azokat, akiket felkarol. A hungarizmus ezzel szemben keresztény és hazafias eszme.
„A hungarizmus forradalmi eszme.”
A forradalom a szabadság-egyenlőség-testvériség hazug hármasára épít, nem más, mint isten- és nemzetellenes felforgatás. Különbözik tőle a felkelés és a szabadságharc. Valamint egészen más a forradalom és a forradalmi hevület.
Kétségtelen, hogy egy hungarista meg akarta változtatni a rendszert akár a Horthy-korszakban, akár manapság. (Nyilván manapság sokkal nagyobb változásokra lenne szükség.) Talán sokunkban forradalmi hevület is ég. De nem vagyunk forradalmárok, ha ez alatt olyan személyeket értünk, akik a francia forradalom eszméinek mentén harcolnak. Nem vagyunk ellenségei sem a trónnak, sem az oltárnak. Királyságpártiak és keresztények vagyunk.
„A hungarizmus ma már nem nyújt megoldást. A hungaristák 30-as, 40-es évek politikai mozgalmának hagyományőrzői.”
Kétségkívül használjuk az akkor született hungarista jelképeket és kifejezéseket, de egy ferences szerzetes se XIII. századi hagyományőrző, ha a korabeli szegények ruhájában jár, ahogy egy mai menyasszony se viktoriánus hagyományőrző, ha fehér ruhát ölt (ugyanis Viktória királynő honosította meg a fehér menyasszonyi ruhát). A jelképek megszületnek egy bizonyos időben, de aki használja azokat, még nem ragadt benne a korban.
Mi, hungaristák nem a mozgalom jelképeinek megmaradásáért küzdünk. Minket sokkal inkább érdekel a haza és a nemzet fennmaradása. Akármi lehetne a jelképünk és akármilyen színű inget húzhatnánk, attól még hungaristák maradnánk, mert a hungarizmus elsősorban eszme. Az eszméknek pedig nincs szavatossági idejük. A keresztény ember se ókori hagyományőrző, és Krisztus tanítása ma is ugyanúgy érvényes, mert az eszmék világában mozog. Az örök igazság az eszme terepe. Amikor a hungarizmus kimondja, hogy a kereszténység, a haza- és nemzetszeretet és a társadalmi igazságozság az a három pillér, amelyen egy országnak nyugodnia kell, akkor nem egy 30-as évekre érvényes megállapítást tesz, hanem egy örök igazságot mond ki.
„Nem kell a hungarizmus, ha van Szent Korona-tan. A hungarizmus utópia, felesleges kreálmány.”
Talán ez a legnagyobb, legfájóbb tévedés. A hungarizmus ugyanis nem áll ellentétben a Szent Korona-tannal, hazánk ezeréves törvényeivel, hagyományaival, sem pedig az emberi természettel, vagyis nem utópia.
Nem is felesleges kreálmány, nem Szálasi Ferenc kiokoskodott találmánya. Nem ő találta ki ugyanis a hungarizmust, az benne él a magyar emberben. Minden magyar hungaristának született. Ugyanis alapvető emberi igény, hogy mint Isten teremtménye, lélekkel bíró lény kapcsolatot tartson fenn a Teremtővel, mint magyar magyarként élhessen, a nemzete fennmaradjon, és az anyagiakban se kelljen hiányt szenvednie, a munkájáért igazságos fizetséget kapjon. Vagyis a hungarizmus megadja a léleknek, amire az éhezik azzal, hogy keresztény. Megadja a vérnek, amit annak szava megkíván, vagyis nacionalista. És megadja a nemzettestnek, ami az életben maradásához és gyarapodásához szükséges, vagyis szocialista.
Mi ebben, ami ellentétes az emberi természettel, a Szent Korona-tannal, a normalitással? Ez nem kreálmány, nem is utópia, hanem ezzel születünk, ezzel a hármas irányultsággal.
A hungarizmus név maga se jelent mást, mint „magyarizmus” vagyis céltudatos magyarság. Keresztényként és magyarként, testtel és lélekkel bíró emberként a legtermészetesebb dolog, hogy a hungarizmus hármas alappillérét a magaménak vallom.
Szálasi Ferenc nem tett mást, mint ezt a három vágyat felismerte, mibenlétüket kifejtette és harmóniába hozta őket egymással, és mindennek nevet adott.
A hungarizmus nem gyökértelen, utópisztikus ideológia, amely nyolcvan évvel ezelőtt minden előzmény nélkül kipattant egy politikus fejéből. Egy hungarista valójában a Magyar Királyság visszaállítását kívánja, békét teremteni a benne lakó népek között, a nemzetet Krisztushoz vezetni, valamint osztályharc és kizsákmányolás helyett társadalmi békét teremteni úgy, hogy mindenki megkapja azt az anyagiak terén, amiért megdolgozott.
Épp ezért nyugodtan hungaristának tekinthetünk minden olyan magyart a korábbi századokban is, aki egy virágzó keresztény Magyarországért tevékenykedett. Vagyis hű kereszténynek és magyarnak, normalitás- és igazságosság-pártinak.
.
Forrás:kitartas.net
Tovább a cikkre »
