Amit az USA visszafog, Kína kiereszti

Amit az USA visszafog, Kína kiereszti

Az ózonkoncentráció növekedése Kínában jelentősen veszélyezteti az Egyesült Államok sikereit a légszennyezés ellen vívott harcban.

A légkör földközeli rétegeiben 2005 és 2010 között hét százalékkal növekedett a koncentráció mértéke – írják holland és amerikai kutatók a Nature Geoscience című szaklapban.

Az ózon az emberre is veszélyes

Ennek hátterében az ázsiai ország megnövekedett kibocsátása és az atmoszféra magasabban lévő rétegeiből érkező ózon mennyiségének növekedése áll. A lényeges többlet a világ más régióiban is befolyásolja a helyzetet: az Egyesült Államok nyugati részén az ózonterheltség jóval kisebb mértékben csökkent, mint ahogy az a kibocsátás visszafogása alapján várható lett volna. A várt visszaesés 43 százalékát Kína emissziója tette semmissé – írják a kutatók, akiknek tanulmánya megmutatja, milyen fontosak a globális erőfeszítések a regionális légszennyezettség és klímaváltozás leküzdésében.

Az ózon fő forrásai az iparból és közlekedésből származó gázok. UV sugárzás hatására a nitrogén-oxidok és a szénhidrogén ózonná alakulnak. A földközeli rétegekben az ózon az emberi egészségre és az ökoszisztémára is káros hatással van. A troposzférában, azaz a légkör legalsó rétegében üvegházhatású gázként működik. Ha már létrejött, hatása akár hetekig is megmarad, a szél pedig nagy távolságokra is elszállítja.

Kína felett gyűlnek a fellegek

Hírdetés

Willem Verstraeten, a hollandiai Wageningeni Egyetem munkatársa és kollégái műholdas mérések révén értékelték ki az ózon és előfutára, a nitrogén-oxid koncentrációját a troposzférában. Egy úgynevezett TM5 kémiai transzportmodell segítségével szimulálták az ózon eloszlását hosszabb szakaszokon.

Mint kiderült, a Kína feletti troposzférában az ózon koncentrációja 2005 és 2010 között hét százalékkal növekedett, a nitrogén-oxid koncentrációja pedig 21 százalékkal nőtt. Az Egyesült Államok nyugati részén a nitrogén-oxid mérhető mértéke a szigorúbb szabályozó előírásoknak köszönhetően több régióban jelentősen visszaesett, az ózonterheltség azonban alig csökkent.

„Hosszú távon kell megfigyelni ezt a fejlődést, hogy megvizsgáljuk, tartós-e a változás” – mondta Ruth Doherty, az Edinburghi Egyetem kutatója. Mint kifejtette, érdekes annak vizsgálata is, hogyan befolyásolja a kínai értékeket India és Ázsia más részeinek kibocsátása. Az eredmények igazolják azt a feltételezést, mely szerint a levegő ózontartalmának hatékony kontrollálásához nemzeti ellenőrzés és nemzetközi összefogás szükséges” – fejtette ki a szakértő.

A légszennyezés is okozhat halált

Az elmúlt évben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elemzést készített a légszennyezés következményeiről. Eszerint évente hétmillióan, a korábban feltételezettnél kétszer többen halnak meg ezek következtében. A levegő szennyezettségére visszavezethető leggyakoribb halálokok: az agyvérzés, a szívkoszorúér megbetegedései és a krónikus tüdőbetegségek.

A WHO szerint a légszennyezettség legerősebben Délkelet-Ázsia és a nyugat-csendes-óceáni térség fejlődő és a gyorsan fejlődő országait érinti. A szmog okozta halálesetek háromnegyede Kínában és Indiában történik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »