1939. március 23-án a Magyar Királyi Honvédség egységei átlépték az Első Szlovák Köztársaság keleti határát és gyors ütemben nyomultak előre. Miközben az elkövetkező két nap a földön mindössze kisebb összecsapásokat hozott, a levegőben fokozatosan ádáz harc bontakozott ki a két fél légiereje között, melynek csúcspontján március 24-én délután magyar bombázók jelentek meg Igló (Spišská Nová Ves) felett és az ottani katonai repülőteret támadták.
A rövid háború alatt a szlovák gépek helyzetét bonyolította, hogy elsődleges feladatuk az ellenséges földi csapatok mozgásának az akadályozásában illetve lassításában állt, miáltal mind az Avia vadászgépek, mind a Letov felderítők szárnyai alá bombákat függesztettek. Ezáltal azonban alaposan lecsökkent a gépek manőverezhetősége, ami hátrányosan érintette a szlovák pilótákat a magyar vadászok elleni párbajok (de a légvédelem ellenében is) kezdeti fázisában.
Figyelem! – Az alábbi cikk szubjektív hangnemben megírt korabeli dokumentumokat közöl, ami kizárólag az adott történelmi kor szellemébe kíván betekintést nyújtani. Annak ideológiai és nyelvi tartalmával sem az író, sem a Körkép.sk nem vállal sorsközösséget.
Augustín Malár, vezérkari alezredes, a VI. hadtest parancsnokának utasítása 1939. március 23-án:
“A jelentések szerint a keleti határon át Utcás (Ulič) és Ugar (Ubľa) irányába magyar egységek haladnak. Hajtsanak végre felderítést a térségben és bombázzák az ellenséges csapatokat. Másodlagos feladatuk közé a Szobránc (Sobrance) – Palóc (Pavlovce nad Uhom) – Nagymihály (Michalovce) szakasz felderítése és megfelelő célpontok bombázása tartozik.”
Jozef Šimko repülőhadnagy visszaemlékezése, 1939. március 23:
Délután 1 óra körül a 12. század Letov Š.328 típusú felderítőiből álló háromgépes raja szállt fel a következő felállásban: a vezérgépben František Wagner (pilóta) és Jozef Šimko (megfigyelő) repülőhadnagyok. 2. számú gép: Pavol Salatnay szakaszvezető (pilóta), František Švento repülőhadnagy (megfigyelő). 3. számú gép: Vojtech Kotrán tizedes (pilóta), Anton Slodička (megfigyelő).
Takcsányig (Stakčín) egyenesen repültünk, majd onnét a Kisbereznába (Malyj Bereznyj) vezető országút felé hajtottunk végre irányváltoztatást. Takcsánytól egészen Ladomérvágásáig (Ladomirová) szétszórt egységeinket észleltük. Az egyes csoportok nagyjából egy szakasz erejének feleltek meg. A ladomérvágásai templomtorony körül járművek álltak. A jobb felderítés érdekében a vezérgép alacsonyabbra szállt. A járművek parkolási irányából kitűnt, hogy Ugar felé szerettek volna továbbhaladni.
Körülbelül egy percig repültünk tovább, majd az országúton egy pihenő katonai menetoszlopot pillantottunk meg. Az egyenruhákból nem lehetett megmondani, hogy kik lehettek, de a sisakok gyanúsak voltak. A pilóta újra rárepült és egy figyelmeztető sorozatot adott le a géppuskából, mire a menetoszlop szétszéledt és az erdőbe szaladt. Ezek után már nem volt lehetőség bizonyossággal megállapítani a katonaság nemzetiségét és egy támadásról szó sem lehetett. A gondolat, hogy a mieink is lehetnek, ezt nem engedte. A köd is nehezítette a látást. Pilótám ezért újra magasságot nyert és csatlakozott a raj többi részéhez.
Most már csak a másodlagos feladat maradt, ennek végrehajtásához Szobránc felé vettük az irányt. Egy jó darabig repültünk, majd a légelhárítás tüzébe kerültünk. A lövedékek eltalálták a vezérgép szárnyát és aggasztó mértékben feltépték annak burkolatát. Szobránc és Palóc térségébe érve egy kisebb trént pillantottunk meg, talán tízen lehettek, pár gépjárművel. Halas (Rybnica) és Tiba (Tibava) között egy autós oszlop várakozott, de a katonák olyan nyugodtan viselkedtek, hogy ismételten mérlegelni kellett: ellenséges vagy saját egységről van-e szó.
Az alacsonyan szálló felhőzet megnehezítette a repülősök életét. A rajparancsnok ezért a bázisra való visszatérés mellett döntött. A gépek előtti térben hirtelen kis villanások tűntek fel, melyet a légelhárítás pokoli tüze követett. A géppuskafészkek lokalizálását azonban a hóvihar megakadályozta. Röviddel fél négy előtt, 132 percnyi repülés és a bombák kioldása után átlyuggatott gépeink földet értek.”
František Hanovec szakaszvezető (vadászpilóta) visszaemlékezése, 1939. március 24:
„Bombázni szerettem volna a magyar légelhárítás lokalizált pozícióit a falutól [Palóc] délnyugatra, amikor ugyanazok a Fiatok [Fiat CR.32-es vadászgépek, megj.] támadtak ránk, amelyek röviddel ezelőtt szétvertek egy Š.328 bombázórajt. Két Fiat Hergott után [Ján Hergott őrmester, megj.], kettő utánam iramodott. Éles fordulókkal igyekeztem lerázni őket. Menekülésemet szerencsére a raj harmadik gépe, Martin Danihel tizedes is figyelemmel kísérte, aki frontális támadással lelőtte az egyik üldöző Fiatot [a magyar vadászoknak nem voltak veszteségei, megj.].
Ettől a pillanattól kezdve már egy saját gépet sem láttam, de nem hagytam fel keresésükkel, mert mögöttem több ellenséges gép is közelített. Komoly tüzet kaptam, ezért a felhők közé irányítottam a gépet. Ahogy leráztam őket, láttam ahogy még mindig azon a helyen köröznek, ahol elveszítették a nyomomat. Rájuk támadtam és tüzet nyitottam. A tüzet viszonozták és valósággal rám vetették magukat. Az egyikük pont szembe repült velem, már arra gondoltam, hogy szándékosan nekirepülök, ám végül tüzet nyitottam rá a fedélzeti fegyveremből. Alig 40 méterre közelített, amikor fekete füst szállt ki belőle. Öt méterrel a fejem felett húzott el, és láttam, ahogy ég […]. Alig tudtuk egymást kikerülni. Ő a földön, én a levegőben [a magyar vadászoknak nem voltak veszteségeik, megj.]. Később erős légvédelmi tűzbe kerültem. A lövedékek megrongálták az Avia B.534-esem motorját, amely rövidesen felmondta a szolgálatot, így kényszerleszállást kellett végrehajtanom.”
Forrás: Spišská tragédia (Ján Petrík), 28f, 34.
Orbán Gábor, MA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
