Amikor Szájer József tájékoztatta Fodor Gábort, hogy a Fidesz-rádió költségeit Soros György állja…

Amikor Szájer József tájékoztatta Fodor Gábort, hogy a Fidesz-rádió költségeit Soros György állja…

30 évvel ezelőtti, 1989. augusztus 25-én kelt III/III-as jelentést tett közzé Facebook-oldalán az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. A jelentés szerint a Fidesz mostani EP-képviselője, Szájer József az Egyesült Államokban tartózkodott, ahol egy Fidesz-szervezés alatt álló rádióadóhoz szerzett külföldi támogatást. Majd kiderül:

Szájer arról tájékoztatta a Fidesz egyik erős emberét, Fodor Gábort, hogy a költségeket a ma már általuk közellenségnek kikiáltott Soros György állja,

és Király Béla is komoly anyagi támogatást ígért.

Hírdetés

(Valószínűleg azonos azzal a Király Béla katonatiszttel, aki 1956 után Ausztriába, majd az Egyesült Államokba disszidált, majd 1989-ben tért haza, az 1990-es választásokon pedig egyénikben mandátumot is szerzett – a szerk.)

A jelentés szerint az indításhoz kapcsolatos tervet az NBC állította össze.

Egy másik most közzétett dokumentum szerint a Prágában járt Fidesz-delegáció költségeit Lovas Zoltán, a Magyar Hírlap újságírója fizette az újság által biztosított tudósítói keretből. (Nem összetévesztendő a nemrég elhunyt Lovas István újságíróval! – a szerk.)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »