Amikor Moszkva kiáll Varsó mellett

Amikor Moszkva kiáll Varsó mellett

Hát ezt is megértük! Moszkva és Varsó egy csapatban, az ukránok pedig gyalázzák a lengyeleket. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy nemcsak Tel-Aviv, de Washington is a holokauszt relativizálásával vádolja Varsót. Tudjuk, mindez csak átmeneti lelkesedés, s a dolgok a helyükre kerülnek, azonban ez is mutatja a kelet-európai viszonyok bonyolultságát.  

Hírdetés

Szóval idézzük, mert ilyet is ritkán fogunk látni. A duma külügyi bizottságának tagja arról beszélt, hogy a szejm politikai bölcsességről tett tanúbizonyságot, amikor felelősségteljesen példát mutatott a nyugati politikusoknak is abban, hogyan kell harcolni a fasizmus ellen. Szergej Zseleznyjak teljes mellszélességgel támogatja a törvényt, amelynek értelmében három évi szabadságvesztéssel sújthatók mindazok, akik éltetik az ukrán nacionalizmust és tagadják a lengyelek ellen elkövetett volínyi mészárlás tényét. Tehát nemcsak azokra vonatkozik, akik „lengyel haláltáborokról” beszélnek, hanem az ukrán nacionalisták által a II. világháborúban elkövetett bűnök tagadóit, relativizálóit, az úgynevezett banderista eszmék terjesztőit is.

 „A lengyel nép a saját bőrén érezhette a fasizmus szörnyűségeit, s ártatlanok ezreinek életével fizetett ezért. A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvény hűen tükrözi a társadalom többségének véleményét, hiszen a lengyelek nem akarják a II. világháború rémtetteinek megismétlődését, s tiltakoznak a szomszédos Ukrajnában feléledő náci eszmék ellen” – fogalmazott az orosz képviselő, hozzátéve, hogy Oroszországban nemzeti hovatartozás nélkül őrzik a hitleri Németország áldozatainak az emlékét.  

Erre szokták mondani, különösen a politikában ne mondd, hogy soha. S hogy az ellenségem ellensége a barátom. Legalábbis átmenetileg.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »