Amikor még a wishes messiás is korrigálja magát a háttérhatalom kedvéért

Amikor még a wishes messiás is korrigálja magát a háttérhatalom kedvéért

A Spinoza-házas történet után újabb raporton volt Magyar Péter, „drága Bolgár úr” is kóserpecsétet adott neki.

Ahhoz képest, hogy a fideszes sajtó még jó három évvel ezelőtt azon örömködött, hogy nincs többé Klubrádió, a valóság persze merőben más. Nagyon is élnek és virulnak, Magyar Péterrel pedig úgy beszélgetett Bolgár, mint aranyos nagyapó az unokájával, hiszen még annyi „provokatív” kérdést sem tett fel neki, mint Rangos, csupán néha mosolyogva „megfeddte”, amikor a kisunoka eltérőt mondott a lázas kádári nosztalgiától. Jobban mondva… igazából kérdéseket sem nagyon tett fel – relevánsat legalábbis, mert a „hogy bírod a hajtást?” számomra nem számít annak. Erre amúgy Magyar azt mondta, hogy jól, de nem tudta igazán, mibe fog csöppenni, mikor elindult ez az egész, ami már csak azért is furcsa, mert akkor miért vette fel jóval korábban a saját feleségével való beszélgetését? A wishes messiás körül bizony egyre több az ellentmondás, de ez a kicsivel több mint egyórás anyag sem ezt az egy ilyet szolgáltatta.

A beszélgetés során szóba került Ukrajna és Oroszország is, az egyik betelefonáló azt kérdezte Magyartól (40:00-tól), hogy mit gondol Ukrajna EU-s és NATO-csatlakozási szándékáról.

Lehet, hogy ebben a percben „drága Bolgár úr” majdnem lefordult a székről, de Magyar azt mondta, hogy Ukrajna a háborútól függetlenül „szinte semmiben nem felel meg az EU-s alapelveknek, értékeknek, előírásoknak”, sőt, a tagjelölti státuszt sem érdemlik meg. Erre a betelefonáló irányított kérdések mentén akart „megfelelő választ” kicsikarni Magyarból, de mást kapott: Magyar szerint Ukrajna NATO-csatlakozása „felhívás a harmadik világháborúra”.

Ekkor már Bolgár is közbelépett, és a betelefonálóval közösen próbálták a messiásukat „jobb belátásra” bírni. Nem sikerült, Magyar még az ukrán (vagyis inkább az ukránokon élősködő, részben zsidó – ezt persze nem mondta ki) kormányt is kritizálta a Kárpátalján élő magyar nemzetrésszel kapcsolatban.

Megjegyezte továbbá, hogy nem az EU fogja elhozni fegyverátadással és szankciókkal a békét, valamint, hogy az Orbán-kormány minden eltérő hazai kommunikáció ellenére mindent megszavaz az EU-val, ami Ukrajnát érinti. Beszélt a Nyugat és az Egyesült Államok álszentségéről, sőt, még azt is megengedte magának, hogy megemlítse, miként sajátítják ki nyugati konszernek, oligarchák az ukrán földeket a „segítségért” cserébe, befolyásuk növelése érdekében pedig felhasználják az „ukrán emberek vérét”. Visszatekintő gyanánt beszélt arról is, milyen agresszív módon terjeszkedtek az amerikaiak Ukrajnában, valamint az ukránok milyen sérelmeket követtek el az orosz kisebbség rovására.

Hírdetés

„Drága Bolgár úr” ugyan szívrohamot legjobb tudomásom szerint nem kapott, de a székről majdnem lefordult, a betelefonáló (Sebő úr?) fájdalmait pedig az éteren keresztül is érezni lehetett.

Magyar ezt a tiszta, vagy legalábbis józanabb véleményt április 12-én adta elő a Klubrádióban, vasárnap este azonban ismét megnyilvánult az ügyben, immáron a Facebook-oldalán.

Külön jelzem még előjáróban, hogy az eset azért is furcsa, mert eddig nem igazán korrigálta magát semmilyen más kérdésben, sőt, egyáltalán nem olyan karakter, akiből kinéznénk, hogy revideálja nézeteit, bocsánatot kérj stb. De hát van, ami még Magyar nárcisztikusságánál is erősebb. Hovatovább még azért is rendkívül különös az eset, mert Magyar, aki imádja hallani a saját hangját, és már-már grafomán szinten írja a hosszú bejegyzéseit, most mindenféle kontextustól mentesen, pontokba szedve korrigálta magát bevezető és hozzászólás nélkül, mintha egy dogmát ismételgetne (igazából valójában tényleg azt tette).

„Még egyszer a háborúról” bejegyzése 9 pontot tartalmaz, ebből a lényegi rész az „orosz agresszióval” és „Putyin felelősségével” foglalkozik, melynek nyomait a nagypapinak adott interjúban egyáltalán nem tapasztaljuk. E szerint itt már „Oroszország az agresszor” (a legfontosabb, 1-es pont), „Ukrajna területvédelme jogos” (erről sem volt szó, 2-es pont), a háborút pedig „Putyin indította” (4-es pont). Felrója továbbá, hogy Oroszország a támadással megszegett 5 biztonsági garanciát, illetve, hogyha elfogadjuk az ukrán területveszteséget, azzal „újra legitimáljuk Európában a hódító háborúkat, az államközi biztonsági garanciákat pedig érvénytelenítjük”.

Mindez lényegében szöges ellentéte annak, amivel Magyar „drága Bolgár urat” riogatta, sőt, már-már közelít a legszélsőségesebb nyugati felfogáshoz, ráadásul az is teljesen elképzelhetetlen, hogy a béke feltétele az legyen, hogy Ukrajna kapjon vissza minden eddig elvesztett területet. Ez utóbbi igazából szimpla tény, nem kell hozzá oroszbarátnak lenni.

Nos, akkor már csak annyi van hátra, hogy jöhetnek a megfejtések: vajon kik és miért pirítottak rá Magyar Péterre úgy, hogy attól még a magabiztos messiás is korrigálta magát? A kérdés persze költői, és nem Gyurcsány Ferencről, „drága Bolgár úrról”, vagy az interjú után hisztiző Telexről van szó, sokkal inkább olyan globális, háttérhatalmi tényezőkről és szereplőkről, akiknek súlya és véleményformáló ereje van – s akikhez úgy látszik, hogy a wishes messiás is tartozik, vagy legalábbis tartozni kíván.

Nekem eddig sem volt kérdésem Magyar Péter személyével, hátterével kapcsolatban, reméljük, most már egyre kevesebbnek lesz.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »