Amikor már a svédek is a sittre vágják az amerikai néger bűnözőt

Hiába telefonált pár nappal ezelőtt személyesen az amerikai elnök a svéd miniszterelnöknek, hogy mielőbb kiszabadítsa a „hip-hop sztárt”, „A$AP Rockyt”. A svéd hatóságok közölték, hogy a rapper őrizetben marad a tárgyalásig.

„A$AP Rocky” és társaságának három tagja még június 30-án vert meg két fiatalt Stockholmban. Pár nappal később letartóztatták a rappert, és a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva úgy döntöttek, két hétig őrizetben tartják. Csütörtökön arról döntöttek, hogy meghosszabbítják az őrizetet.

Az USA külügyminisztériuma korábban már az aggodalmát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban. Közleményükben azt írták, hogy Mike Pompeo külügyminiszter is tud az ügyről, és Robert OBrien, Donald Trump túszejtési ügyekkel foglalkozó különmegbízottja (!) is nyomon követi az eseményeket.

Hírdetés

Később pedig maga Donald Trump vette kezébe a dolgokat, de csak miután konzultált „A$AP Rocky” barátjával, a „rapper-divattervező” Kanye Westtel. Egyelőre úgy tűnik, hogy hiábavalóak az erőfeszítéseik „A$AP Rocky” szabadon bocsátásáért.

A svéd miniszterelnök már a telefonbeszélgetésük alkalmával jelezte Trumpnak, hogy Svédországban a kormánynak nincs befolyása az igazságszolgáltatás működésére… A néger menedzsere, John Ehmann nemrég úgy nyilatkozott, hogy „A$AP Rocky”-t „rossz körülmények között tartják fogva”, a napjait magánzárkában tölti, nem kap megfelelő mennyiségű és minőségű ételt, a higiénia is kifogásolható.

Ehmann emellett azt állította, hogy a svédek először nem engedték, hogy az amerikai nagykövetség munkatársa meglátogassa, majd meggondolták magukat. Közben a bűnöző életmódot népszerűsítő néger rajongói petíciót indítottak a szabadon bocsátásáért, amit már több mint 600 ezren írtak alá.

(Index nyomán)


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »