Amikor „majd visszaadják” a kölcsönt

Amikor „majd visszaadják” a kölcsönt

Amikor „majd visszaadják” a kölcsönt Kulcsár Péter2025. 10. 11., szo – 08:12

Sok olvasónkkal bizonyára előfordult már, hogy egy jó barátnak vagy családtagnak kölcsön adott némi pénzt, s erről sokszor írásos szerződés sem készült, mert megbíztak egymásban. Ám mi van akkor, ha az adós ígérete ellenére nem akarja visszafizetni a tartozását? Behajtható az ilyen adósság? Erre a kérdésre keresi a választ ifj. Mészáros Lajos jogász, olvasói levélre reagálva.

Tavaly májusban unokatestvérem pénzt kért tőlem kölcsön, mert anyagi nehézségei voltak. Nagyon jóban voltunk, ezért egyik látogatásakor feleségem és felnőtt fiam jelenlétében 2000 €-t adtam át neki, a visszafizetéssel kapcsolatban pedig úgy egyeztünk meg, hogy majd valamikor az év letelte után visszatérünk rá. Azóta már eltelt másfél év, unokatestvérem talpra állt, de az összeg visszafizetéséről hallgatott. Legutóbbi találkozásunkkor megkérdeztem, hogy mikor adja meg a tartozását, de megdöbbenésemre azt mondta, hogy szerinte nem kell visszaadnia a pénzt, mert ezt nem foglaltuk írásba, ráadásul pontos határidőt sem szabtunk meg, ezért ő azt az összeget egyfajta kisegítésnek tartja. Azt szeretném megtudni, hogy van-e bármilyen jogi lehetőségem visszakövetelni a kölcsönt, ha nem kötöttünk írásos szerződést? Illetve, tényleg napra pontosan meg kellett volna határozni a visszafizetési határidőt?

Az első kérdést rögtön meg is válaszolhatjuk azzal, hogy az olvasónk által felvázolt kölcsön esetében nem volt okvetlenül szükség írásos szerződésre. A Tt. 40/1964 sz. Polgári törvénykönyv (Ptk.) 46/1. §-a szerint ugyanis csakis azokat a szerződéseket kötelező írásban rögzíteni, amelyek ingatlan átruházásáról szólnak, vagy amelyek esetében az írásos formát a törvény vagy a szerződő felek megállapodása kifejezetten megköveteli. Az említett kölcsönszerződés tárgya nem ingatlan átruházása volt, ezért csak akkor kellett volna írásba foglalni, ha a Ptk. a kölcsönszerződéseket szabályozó szakaszai (657. és 658. §-ok) ezt követelményként szabnák meg. Ám ilyen követelményt ezek a rendelkezések nem tartalmaznak, ezért a leírtak alapján megállapítható, hogy olvasónk (mint hitelező) és unokatestvére (mint adós) a szóbeli megegyezéssel és a pénz átadásával érvényes kölcsönszerződést kötöttek, ezért a hitelező visszakövetelheti az adóstól a kölcsönt. 

Hírdetés

Ami a határidővel kapcsolatos kérdést illeti, a Ptk. 657/1. §-a szerint a kölcsönszerződés egyik alapvető tartalmi követelménye, hogy a felek megállapodjanak egy bizonyos időben, amely letelte után a kölcsönt vissza kell adni. Első ránézésre ebből úgy tűnhet, hogy a kölcsön visszaadására mindig egy konkrét időpontot kell meghatározni, ez azonban egy tévhit. A joggyakorlat szerint ugyanis a visszaadás időkerete akár utólag is meghatározható, sőt azt akár az adósra is rá lehet bízni. 

Mivel olvasónk és adósa úgy egyeztek meg, hogy a kölcsön visszafizetésére „majd visszatérnek” a tavalyi év letelte után, a jog-gyakorlat alapján még ez az általános megállapodás is elég ahhoz, hogy olvasónk 2025. január 1-től – az általános elévülési időszakon belül, tehát 3 évig – visszakövetelhesse a pénzét, hiszen a kölcsönt csak a tavalyi év során nem követelhette vissza. A visszafizetési követelést pedig az sem nehezítheti, hogy a kölcsön visszafizetésére nem egy konkrét napot határoztak meg, hiszen a Ptk. 563. §-a értelmében, ha a felek nem egyeztek meg a teljesítés konkrét időpontjában, a kötelezett fél az azutáni első napon köteles teljesíteni a kötelezettségét, miután őt erre a jogosult felszólította. 

Olvasónk tehát adott esetben már felszólíthatja az adósát, hogy az fizesse vissza a kölcsönt, ezt pedig írásban a legcélszerűbb megtennie, mivel úgy az írásos felszólítás kézbesítése utáni első nap tekinthető majd a konkrét visszafizetési határidőnek. Ha pedig az unokatestvére a felszólítás hatására sem teljesít, olvasónk akár a bíróságon is visszakövetelheti a pénzét.

Olvasóink a jogásznak címzett kérdéseket az [email protected] e-mail-címre küldhetik.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »