Amikor kivonul a NAV a püspöki palotába…

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatósága Székesfehérvári Központjának mintegy ötven dolgozója látogatott el december 13-án a székesfehérvári püspöki palotába és a püspöki székesegyházba. A szellemi, lelki, művészeti és történeti értékeket bemutató, különleges idegenvezetésen Spányi Antal megyéspüspök köszöntötte a vendégeket.

„Az európai kultúra felbecsülhetetlen értékei az Egyház kincsei, majd kétezer év európai művészetének legfontosabb témái a Bibliából, illetve a szentek életéből származnak. Ezek a szépségek és kincsek, amelyeket itt őrzünk, amelyek között élhetünk, bár mi vagyunk közel hozzájuk, valójában mindannyiunké. Öröm számomra, amikor Székesfehérvár egyházi kincseiben gyönyörködve mások is erőt és ihletet merítenek Isten dicsőségére.”

A látogatóknak Mózessy Gergely, a püspöki gyűjtemény igazgatója várostörténeti ismertetője után bemutatta a Székesfehérvári Püspöki Könyvtár és a Székeskáptalani Levéltár kiemelkedő műtárgyait. Ismertette a több ütemben, 1788 és 1802 között épült, Székesfehérvár főterének karakterét máig meghatározó püspöki palota épületét. Mint elmondta, az épület gazdagon díszített homlokzatának köszönhetően a copf stílus legjelentősebb dunántúli emléke. Bemutatta a díszterem 19. század első éveiben szekkó technikával készült építészeti keretet utánzó, allegorikus alakokkal és tájképekkel festett gazdag díszítéseit. A vendégek megtekinthettek több száz éves könyveket is a püspöki könyvtár szellemi kincsestárából, mivel itt őrzik Magyarország negyedik legnagyobb ősnyomtatvány-állományát. Láthattak kézzel írt középkori kódexet, európai könyvritkaságokat a 16–17. századból.

A vendégek beléphettek a püspöki palota szívébe, lelki központjába, a püspöki kápolnába, amely a híres soproni művészek, idősebb és ifjabb Storno Ferenc tervezése alapján, sötét színű falaival, egyszerű díszüveg ablakaival, bensőséges atmoszférájával elkülönül az épület többi helyiségétől. Megtekinthették Szent István fejereklyéjét, amelyet Mária Terézia 1778-ban juttatott vissza Székesfehérvárra, a király szeretett városába.

A NAV munkatársainak útja ezután a Szent István király-székesegyházba vezetett. Először Vági Péter építész, koordinátor fogadta a látogatókat, akik megtekinthették az első helyreállítási munkálatokat a bazilikában. Smohay András múzeumigazgató, művészettörténész az épület vetítéssel egybekötött 800 éves történetét ismertette, miszerint IV. Béla király kezdte el építtetni a város fölé magasodó gótikus stílusú toronypárral ékesített templomot, aminek fontos szerepe volt a királykoronázásokban. A törökök dzsáminak használták, később a jezsuiták építették át, több ütemben. Az először plébániatemplomként működő építmény püspöki székesegyház lett, amelyet 1938-ban a pápa kisbazilika rangra emelt.

Hírdetés

Jeszeniczky Ildikó Munkácsy-díjas festő-restaurátorművész a nagyszerű egyházművészeti értékeket képviselő falképek restaurálásának folyamatát mutatta be vetítéssel. Mint elmondta, a tervezett ütemezés szerint halad a székesegyház felújítása, és hamarosan befejeződik a freskók feltárása és tisztítása. A restaurátorművész ismertette az eddigi látványos eredményeket, majd a templomtérben felépített hatalmas állványzatról a látogatók közelről is megtekinthették a szentély feltárt mennyezetképét és a második boltszakaszban lévő freskók folyamatban lévő tisztítási munkáit. Megcsodálhatták többek között az egyházmegyéket alapító Szent István alakját; az ábrázolás szinte teljesen ép, eredeti állapotában került elő a több évszázad alatt lerakódott porréteg és átfestések alól.

A NAV munkatársai megtudhatták, hogy a Szent István király-székesegyház külső felújítása 2016-ban fejeződött be, ezt gyházmegyei, kormányzati és önkormányzati forrásokból fedezték. A minden műemléki értékre kiterjedő belső restaurátori kutatást 2017-ben végezték el. 2018-ban teljes felületű régészeti feltárás folyt a templomban. A kormány támogatásának köszönhetően a belső restaurálás és építészeti felújítás 2022-ben fejeződik be.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Bechtold Panna, Lakata Pál, Viniczai Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »