Amikor a világ megszelídül – Megáldották a megújult pécsi pálos templomot és kolostort

Amikor a világ megszelídül – Megáldották a megújult pécsi pálos templomot és kolostort

A Pálos Rend védőszentjének és névadójának, Első Remete Szent Pálnak az ünnepén, január 15-én adták át a Boldog Özséb Program keretében megújult pécsi pálos templomot és kolostort, valamint a Pálos Lelki Központot. A közösség Bíró László püspökkel ünnepelte a szentmisét.

A Misina-tetőre felkapaszkodó úton, a Mecsekoldalban – ahogy a pécsiek nevezik – áll a pálosok 1930-as évek derekán épült temploma, a modern magyar, illetve a megújuló egyházi építészet egyik legszebb alkotása. Hármas osztatú fehér lépcsősor vezet fel a magaslatra állított épületegyütteshez, melynek megújulásáért, lelkiségi központtá bővüléséért adunk hálát.

Hosszú kórházi kezelés és lábadozás után Bíró László püspökkel ünnepelhetnek a pécsiek. Ő a szentmise főcelebránsa és szónoka, koncelebrál Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnök és a pécsi konvent tagjai. A hálaadásra megtelik a főhajó, és az árkádíves pillérsorral elválasztott oldalhajóban álló padok is.

A pálosok történetében Pécs különleges jelentőségű hely. Jelenlétük két kezdethez köthető. A rendi emlékezet szerint a pálosok Patacs és Ürög (mindkét, korábban önálló településrész 1954 óta városrésze a baranyai megyeszékhelynek) hegyének tetején hozták létre első monostorukat. A Szent Jakab tiszteletére szentelt monostor összegyűjtötte a környék remetéit. Az oszmán hódoltság után itt épült fel a rend egyik virágzó bázisa, és bár jelenlétük II. József feloszlató rendeletével 1786-ban megszakadt, olyan kötődéseket hoztak létre, amelyek a rend 20. századi újrakezdésében meghatározó szerepet játszottak. 

Az új kezdet több sikertelen kísérlet után 1934-ben jött el, ekkor indult meg a rend magyarországi visszatelepülése. Ez a pécsi rendház megszületésének ideje, ekkor épült meg a templom és kolostor, és lett az újoncképzés helyszíne, így  folytatódhatott a középkorban gyökerező hagyomány.

A mecsekoldali templom a rendszerváltást követően újrainduló pálos élet egyik központja lett. Most megújult az egész épületegyüttes, és a közösségi élet kibontakoztatására lelkiségi központtá bővítették.

Ezen az ünnepen ezért imádkozunk, hogy a templom, a kolostor és a lelkiségi központ otthonná lehessen” – köszöntötte Bíró László püspök, a szentmise főcelebránsa és szónoka az egybegyűlteket.

Szentbeszédében a püspök arról beszélt, ez az ünnep messze több, mint egy beruházás befejezése. Ünnepeljük Remete Szent Pált, akit a pálos rend védőszentül választott. Felidézte legendáját: Pál bölcs megfontolás után a remeteséget választotta; ebben volt menekülés és volt buzgóság. A pusztában holló táplálta, s mikor elhunyt, sírgödrét oroszlánok vájták ki.

Élete azt üzeni, ha az ember meri elengedni a világot, visszakapja azt megszelídülve, a szolgálatára állva.

Ünnepelünk egy sajátos közösséget, a szerzetességet. A szónok Ferenc pápát idézte: A szerzetes az, aki keresi Istent. A történelem arról tesz tanúságot, hogy voltak emberek, akik Istent keresték,  és eközben megalapozták Európa jövőjét.

A közösség ünnepe is a mai nap – folytatta Bíró László. – Egy szubjektivista, individuális világ közepén néhány szerzetes együttélése az ingyenesség, önzetlenség kultúráját hordozza. De az elköteleződés ünnepe is – ment tovább a püspök. – Az ideiglenesség társadalmában az állandóságot képviselve életük elkötelezését erősítik meg most a szerzetesek első fogadalmuk megújításával. Azt fejezik ki, hogy vissza akarnak térni az első szeretethez, és annak lendületével megerősödni a szolgálatban – fogalmazott.

Hírdetés

Egy lelkiségi központ indulásának az ünnepe is a mai nap – hangsúlyozta a püspök. Azt fejezi ki ezzel a közösség, hogy nyitott náluk a kapu, de a szívük még inkább.

– buzdított Bíró László.  

A szentbeszédet követően Puskás Róbert Antal tartományfőnök vezetésével megújították fogadalmukat a jelenlevő pálosok.

A szentmise után Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára, valamint Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnök átvágta a felújított és kibővített épületegyüttes elkészültét és átadását jelképező szalagot.

– áldotta meg a létesítményt Bíró László.  

Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnök ünnepi beszédében Remete Szent Pál egyik kérdését idézte. Épülnek-e még új házak a régi városomban, fakad-e új élet a keresztényüldöző társadalomban? A válasz, amit Antaltól kapott, ma is igaz. Van élet, van külső és belső megújulás, és így lehetőség, hogy a ház, ahol élünk, a hozzánk érkezők otthonává váljon.

Az elöljáró beszámolt a felújítási munkálatok részleteiről is. A rendházban és a templomban külső és belső korszerűsítés egyaránt történt. Kívül parkolót alakítottak ki, és kerítést is építettek. A kolostorépületet lelkiségi központtá bővítették: újabb hittantermeket, beszélgetőszobákat, a családok igényeihez igazodva gyermekek számára alkalmas játszóhelyiséget, illetve előadótermet alakítottak ki, sőt egy kápolna is kialakításra került, amelyben a teljes nap folyamán lehetőség nyílik szentségimádásra.

A rendezvényeket a jövőben kiépített kamerarendszer segítségével tudják majd közvetíteni a templomból és a lelkisági központból is. Megújultak továbbá a kolostori szobák és közösségi helyiségek. Egy remetelak az elcsendesedésre érkezőket várja, és vannak vendégszobák a pálosok barátainak. Mindez 544 millió forint kormányzati támogatással valósult meg a Boldog Özséb Program keretében – tájékoztatott az elöljáró.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára örömét fejezte ki, hogy Bíró László végre elhagyhatta a kórházat, és itt ünnepelhet köztünk. Az államtitkár bejelentette, Magyarország és a Kárpát-medence 835 településének 1323 egyházi közössége szervezhet programokat több mint 490 millió forintos kormányzati támogatással az idén. Segítséget nyújtanak egyházi közösségek táboraihoz, találkozókhoz, zarándoklatokhoz a közösségi élet erősítése érdekében, hogy mindaz, amit az elmúlt időszakban építenek, felújítanak, „élettel telhessen meg”.

Az államtitkár a rend tevékenységét méltatva kiemelte, hogy a pálosok a megalakulásuk óta eltelt csaknem 800 éve alatt mindvégig – török pusztítás, feloszlatás, kommunista elhallgattatás ellenére – újra és újra talpra tudtak állni. Emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány az elmúlt években Pécs mellett Márianosztrán, Budapesten, Páloszszentkúton és Hargitafürdőn támogatott olyan beruházásokat, amelyek a pálos rend magyar keresztény közösségek iránt tanúsított folyamatos szolgálatát segítik.    

Kővári János pécsi önkormányzati képviselő azt emelte ki, hogy a pálosok az elmúlt évszázadokban tett erőfeszítéseikkel ajándékot adtak a pécsieknek és a magyaroknak is. Templomuk a 80-as évek fiatalságának kultikus helye volt, és ma is otthonra lelhetnek itt a hívők, „a beruházások egy összetartó helyi közösséget szolgálnak” – fogalmazott.

Az ünnepi rendezvényen a Schola Sancti Pauli adott zenei szolgálatot.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »