Amikor a Roxette énekesnőjét aljasul alázta az Index

Amikor a Roxette énekesnőjét aljasul alázta az Index

Szomorú hír érkezett kedden, meghalt Marie Fredriksson, a Roxette énekesnője.

A 80 évek végének, 90-es évek elejének világszerte egyik legnépszerűbb popzenekara abban az időben idehaza is népszerű volt, a diszkókban, házibulikban rendszeresen felcsendültek a legnagyobb slágereik.

Sok évvel ezelőtt aztán a széles közvélemény előtt is ismertté vált, hogy Marie Fredriksson súlyos beteg, agydaganattal küzdött, állapota hol jobbra, hol rosszabbra fordult. Éppen ezért keltett szenzációt a rajongók körében, hogy időről időre mégis vállalt koncertfellépést, bő öt évvel ezelőtt turnét jelentettek be a Roxette-tel, melynek keretében magyarországra is eljutottak.

Egészen egyedi hangulat uralkodott aznap este a Papp László Sportarénában, a zömében harmincas-negyvenes éveiben járó közönség részben önfeledten mulatott, részben pedig a könnyeivel küszködött: Marie ugyanis korábban szinte teljesen lebénult, újra kellett sok mindent tanulnia, így énekelni is csak úgy tudott, hogy végigülte a show-t, hangja helyenként elcsuklott, remegett, de többnyire mégis elő tudta adni a jól ismert dalokat.

Mindenki tudta a csarnokban, most látjuk utoljára így őt énekelni. (Nem sokkal később valóban bejelentették, hogy meg kellett szakítani a turnét, az énekesnő nem fog soha többet visszatérni a színpadra.)

A budapesti meghitt hangulatba azonban sikerült beletromfolnia a koncert után magát vezető portálnak tartó honlap fő kultúrítészeinek.

Hírdetés

A címben feltett kérdés:” A Roxette koncerten az énekesnő végig ült, nem tudjuk az okát, és önök?” egyrészt elképesztő tájékozatlanságról tanúskodik egy olyan valakitől, akinek ez a szakmája, másrészt rendkívül otrombára sikeredett.

Nem beszélve arról, hogy a válaszként megjelentetett olvasói levél sem sikerült túlságosan ízlésesre. Igen, ez már majdnem öt esztendeje történt.

De ma is szégyenére válik vannak, aki ezt megírta, s leközölte.

Mauhrer Zoltán

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »