Valójában épp akkor tévedünk, ha azt az egyszerű tanulságot próbáljuk levonni Az ajándék nézése közben: nem minden/mindenki az, aminek látszik. Merthogy valójában dehogynem: csupán az ilyen filmeknek nem igazán volt eddig szokásuk, hogy akként mutassák be szereplőiket, amilyenek valójában lehetnek.
Épp hogy Los Angelesbe költözött Robyn (Rebecca Hall) és Simon (Jason Bateman), amikor a múltuk megtalálja őket: Simon egy volt iskolatársa (Joel Edgerton) bukkan fel, majd zavarba ejtő nyomulásba kezd a párnál, egyre szemérmetlenebbül belefolyva mindennapjaikba. A házasoknak pedig egy idő után elegük lesz belőle, és megpróbálnak tőle megszabadulni: nyilván sikertelenül.
Rebecca Hall, Joel Edgerton és Jason Bateman Fotó: FRAZER HARRISON / Europress/AFP,Getty
A dolgok mélyére nézni és meglátni a felszínt
Itt el is könyvelhetnénk a filmet a hamar kiismerhető és kiszámítható, nem sok valódi izgalmat tartogató pszichothrillerek közé, mondjuk A kéz, amely a bölcsőt ringatja mellé, ahogy többen tették. Csakhogy Az ajándék épp azért lóg ki a sorból, mert a szokásos elemeket nem csupán kényszeredetten egymás mellé pakolja, hanem komolyan veszi, miként azokat a külsőségeket is, melyek másutt tényleg csak díszletként szolgálnak. A menő üzletember életébe bekopogtat a jóval szerényebb életet megvalósítani tudó egykori ismerős, hogy szembesítse tetteivel? Vigyük bele tényleg azokat a lélektani mélységeket, melyek egyébként kézenfekvőek lehetnek hasonló személyek esetében. Hisz miért is gondolja bárki is, hogy a törtető üzletember valójában egy szelíd, jóravaló családapa, aki semmi mást nem akar, csak megvédeni szeretteit a pszichopata ismerőstől? Miért feltételezzük eleve, hogy nem vagyunk képesek a régi ismerős álláspontjára helyezkedni időnként? Hogy az őrület mögött valójában komolyabb behatás is állhat, sőt, nem (csak) az lehet kissé zakkant, aki látványosan annak tűnik? Legalább az Oldboy óta tudjuk, hogy nem érdemes előre döntenünk, kinek az oldalára is álljunk. Lehet, hogy épp mindenkiére és ugyanúgy senkiére sem tudunk.
A legizgalmasabb pedig épp az lesz, ahogy fokozatosan ismerjük ki a személyiségeket és kapcsolatokat, ahogy egyre jobban felsejlik, hogy amit mi külsőségnek gondolunk, az valójában nagyon is mélyen a belsőben gyökerezik. Ez akkor ér el a csúcsra, amikor Simon elmegy bocsánatot kérni volt iskolatársától: persze, ez sem épp úgy alakul, ahogy elsőre gondolnánk. Sőt, abszurditásában lesz a legsokatmondóbb, legemlékezetesebb.
A kevesebb több lenne
A fentiekkel szemben viszont a szokott sablonok ismételgetése (kutya váratlan eltűnése, majd előkerülése, visszatérő szmájlik az üzeneteken) mégis fárasztó tud lenni, főként, amikor valódi tartalmuk nincs is, csak a műfaj jellemzőit próbálják egybegyúrni. Ahogy a volt iskolatárs otthonával kapcsolatos titkok is csak első blikkre fokozzák a feszültséget, és valójában kissé funkciótlannak bizonyulnak.
Ennek ellenére kifejezetten üdítő mozi Az ajándék, jó végre egy olyan pszichothrillert nézni, amelyik komolyan veszi magát, nem csak a különféle látványos zaklatások miatt próbálja magát bepasszírozni ebbe a műfajba. És végre egy pszichothriller, amelyik tényleg elgondolkodtató sztorival rendelkezik, és amelyik nem papírízű karakterekkel operál. Mindez feledteti a Joel Edgerton rendezte film kisebb kilengéseit, öncélúságait is – érdemes lesz hát a színésznek a kamera másik oldalán helyet foglalnia a jövőben is.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
