Amikor a Gyurcsány-párt egyik zsidaja nevezi hazafiaknak a jobbikosokat, akiket még akkor is szeretnek, ha lendül a karjuk

Amikor a Gyurcsány-párt egyik zsidaja nevezi hazafiaknak a jobbikosokat, akiket még akkor is szeretnek, ha lendül a karjuk

És nem csak szemkilövetőék vannak így vele, hanem a teljes balliberális oldal, akik a módszerváltás óta azzal hülyítették túlélőiket, hogy ők védik meg az országot a náciktól. Ha lenne egy csöpp eszük a túlélőiknek, most láthatnák, mennyire volt őszinte a harminc éven át tartó antifasiszta póz, ha némi konc reményében pillanatok alatt a szőnyeg alá lehet söpörni…

A másik pikáns elem a történetben az, hogy a Fidesz, mely a "Térdre, csuhások!"-tól jutott el odáig, hogy nemzeti-keresztény pártnak hazudja magát, most újabb helyváltoztatást hajt végre, s miközben Orbán Netanjahu véres kezét szorongatja, a zsidók legelkötelezettebb barátaiként tetszelegnek (akik még az elvileg magyar ország jövőjét is velük kéz a kézben tervezik meg), ráadásul – és itt jön be a szinte lehetetlennek tűnő törekvés – a balliberálisokat akarják annak beállítani, aminek ők láttatták harminc éven át a nemzeti (vagy annak mondott) erőket. Mindezt azzal támasztják alá, hogy a "náci" (lásd a "túlélő" Jakab Pétert…) Jobbik szövetségesei, ráadásul az ugyancsak "antiszemita" Brüsszel csicskái, mely azért antiszemita, mert zsidógyűlölő migránsokat szabadít a kontinensre. Gondoljunk csak bele: Merkel, az antiszemita…

Hírdetés

Lesznek tehát itt még érdekes fordulatok, de addig is sajnos ezekkel az emberekkel és ezzel a színvonallal kell beérnünk:

//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239731&hash=cd5c2a8dedac1318&hd=1

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »