A közéletben meghatározó szereplők szinte mindegyike úgy tekint a társadalmi nemek politikájára, hogy a férfiak perspektíváit egyáltalán nem veszi figyelembe. Nemzetközi Férfinap alkalmából érdemes ezen elgondolkodni.
A férfiak perspektíváit figyelmen kívül hagyó politika gyakran igazolva van a közvélemény által azzal a ténnyel, hogy a nők nem kaptak szavazójogot egészen 1918-ig. Az azonban „el van felejtve”, hogy az átlagos, illetve hátrányos helyzetű férfiak – akiket a férfiakat érintő társadalmi hátrányok elsődlegesen sújtanak – szintén nem rendelkeztek politikai jogokkal. Magyarországon 1848-ig a nemesek birtokolták a politikai jogokat, akik a lakosság 3-5%-át tették ki. Az első választások során műveltségi cenzus volt, a lakosság 7-10%-a volt szavazásra jogosult, az 1920-as választásokon, amikor már a nők is szavazhattak ez az arány még mindig csak 30-40 százalék volt. 1945-ben volt az első alkalom, hogy a férfiak (és nők) általános választójoggal rendelkeztek.
A férfiakkal kapcsolatos társadalmi gondolkodás történelmileg elitista jellege azonban a formális demokráciával sem változott meg. Az átlagos, vagy hátrányos helyzetű férfiak, mint sajátos nemi perspektívákkal rendelkező csoport, akik korábban a nőkhöz hasonlóan politikai jogokkal nem rendelkeztek mai napig nincsenek politikailag semmilyen módon figyelembe véve. A nők felemelkedését szokás olyan narratívában is emlegetni, hogy a „férfiak uralmának” megtörése, nem figyelembe véve azt a tényt, hogy az uralkodó nemi szerepek kialakulására a férfiak döntő többségének semmilyen beleszólása nem lehetett és ezek éppúgy társadalmi hátrányokat hoztak létre számukra, mint a nők részére. A fiúk és a férfiak esetében azonban ezek megszüntetésére szándék sincs a politika részéről.
A fiúk az oktatási rendszer minden szintjén hátrányban vannak, rosszabb jegyeket kapnak, nagyobb arányban kerülnek ki alacsony végzettséggel az oktatási rendszerből, alulreprezentáltak a gimnáziumokban és a felsőoktatásban. Bár a tudományos eredmények lehetővé tennék, hogy felvegyük a harcot azokkal az akadályokkal szemben, amelyek a fiúk iskolai sikerességét gátolják, ez fel sem merül.
Miközben az elmúlt évtizedek során jelentős erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy a nők munkaerőpiaci helyzete javuljon, semmi nem történt az apák társadalmi helyzetének javítása érdekében – ami azért is paradox, mert a kettő szorosan összefügg (a nők munkaerőpiaci hátrányai igen nagyrészt abból adódnak, hogy a nagyobb szerepük van a gyermeknevelésben). Sőt, ha az adatokat megnézzük, azt láthatjuk, hogy e téren a nemek közötti egyenlőséggel ellenkező irányba haladunk. A férfiak gyermektelenségi aránya soha nem látott méreteket öltött: a 40 év alatti férfiak 70%-ának nincs gyermeke. Azok a férfiak is egyre gyakrabban szorulnak ki a gyermek életéből, akiknek van gyermekük: miközben növekedett a válások száma az nem változott, hogy válást követően a gyermekek kevesebb, mint 10%-a él együtt továbbra is az édesapjával. Azon családok esetében sem kiegyenlített a szülők szerepe, ahol együtt élnek a szülők. Gyedre mindössze az apák 8%-a megy el, pontos adat nincs arról, hogy az összes igénybe vett idő hány százalékát töltik az apák gyeden, de a becslésem szerint ez jó eséllyel az 5%-ot sem éri el és a gyermek későbbi életszakaszában is igaz, hogy a férfiak töltenek kevesebb időt a gyermekkel.
Az egyenlőség szempontjából ennek nem csupán egy olyan aspektusa van, hogy a férfiak szülői szerepe alacsonyabbrendű, de van egy olyan aspektusai is, hogy a gyermekek egy olyan társadalomban nőnek fel, ahol a férfiak alig vannak jelen az életükben, így nem állnak rendelkezésükre azonos módon a női – és férfiminták. Ez a családon kívül is igaz: az olyan területek, mint például a tanári, vagy az óvodapedagógusi szakma a gyermekek szocializációja szempontjából meghatározók, ma az óvodákban 0,4%, az általános iskolákban 13% a férfi pedagógusok aránya.
Miközben a kormány társadalmi programokkal támogatja, hogy több nő vállaljon szerepet azokon a területeken, amelyeken hagyományosan alulreprezentált a lányok, nők részvétele – mint például a Nemzeti Tehetség Program ezzel kapcsolatos pályázatai lehetőségei – semmilyen szándék nincs arra, hogy növekedjen a férfiak aránya az előbb említett pedagógiai, vagy más területeken, ahol férfiak alulreprezentáltak. Azzal, hogy a kormány a fiúk számára hasonló lehetőséget nem biztosítanak a nők által uralt területek esetében azt az üzenetet is “sikeresen” átadja, hogy se a férfiak ezen területeken való szerepvállalása nem fontos se az, hogy a fiúk felszabaduljanak azok alól a szűk keretek közül, amely számukra hagyományosan ki van jelölve.
Az Országos Kriminológiai Intézet legutóbbi 2005-ös családon belüli erőszakot vizsgáló átfogó kutatása szerint a családon belüli erőszak áldozatainak 30%-a férfi, ennek ellenére a politika úgy kezeli ezt a kérdést, mintha férfiáldozatok nem is léteznének. A férfiak elleni erőszak mint társadalmi probléma nem is létezik számukra, holott az erőszak számos formájának áldozatai között felülreprezentáltak a fiúk és a férfiak. A Belügyminisztérium bűnügyi statisztikai adatai szerint Magyarországon a gyilkosságok áldozatainak 58%-a, a testi sértések áldoztainak 66%-a férfi volt. Az Országos Kriminológiai Intézet előbb említett kutatása szerint a kiskorúak ellen elkövetett erőszak áldozatainak kétharmada fiú.
A férfiak számos marginalizált társadalmi helyzetű csoportban felülreprezentáltak, például a túlnyomó többsége a hajléktalan és öngyilkos embereknek férfi. “Természetesen” semmilyen társadalmi akció nem történik e területen se. Ahogy a fiúk nemi szerv csonkításának kriminalizálása sem téma, a vallási közösségek jogait nemcsak előbbre valónak tartják, mint a fiúk testi integritáshoz és nemek közötti egyenlőséghez való jogát, de ez utóbbiak fel se merülnek szempontként.
Minden évben szó esik a sajtóban arról a napról (jellemzően november eleje) amely naptól kezdve a nők ingyen dolgoznak – utalva a nők alacsonyabb keresetére. Ehhez hasonlóan fel lehetne hívni a figyelmet az “egyenlőtelen várható élettartam napjára”, tekintettel arra, hogy a magyar férfiak csak november 30.-áig élnének, mindez azonban a hazai sajtót egyáltalán nem érdekli (annak ellenére se, hogy nem csupán a nőkhöz képest, de más európai férfiakhoz képest is kiemelkedően alacsony a magyar férfiak várható élettartama).
A világnapok terén sem jobb a helyzet. Lánygyermekek világnapján Október 11.-én jelentős társadalmi szereplők hívják fel a figyelmet a lányokat sújtó társadalmi problémákra, Május 26.-án a Fiúgyermekek Világnapján nem történik semmi. A Nemzetközi Nőnap széles körben ünnepelt politikusok által, a nők jogairól és egyenlőségéről beszélnek, az üzletek pedig különleges ajánlatokkal célozzák meg a nőket. Ezzel szemben november 19.-én a Nemzetközi Férfinapot a politika vagy teljesen figyelmen kívül hagyja, vagy aki esetleg mégis megszólal az a férfiak jogai és egyenlősége helyett kizárólag a férfiak felelősségére hívja fel a figyelmet.
A magyar állam nem csupán nem tesz annak érdekében, hogy a férfiak társadalmi hátrányai megszűnjenek, de maga is – szembe menve az ENSZ Emberi Jogok Nyilatkozatával – hozzájárul ehhez jogi diszkriminációval. Az Alaptörvényben rögzítve van az, hogy az állam külön intézkedésekkel támogatja a nőket – ezzel szemben a férfiakra vonatkozóan nincs ilyen kötelezettség említve. A hadkötelezettségről szóló törvény szerint a férfiak kényszeríthetőek arra, hogy szükségállapot esetén besorozzák őket. A nyugdíjtörvény lehetővé teszi, hogy a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonuljanak, a férfiaknak erre nincs lehetősége. A többgyermekesek számára biztosított családtámogatások jelentős részéből az apa ki van zárva. Például a diákhitel részleges, vagy teljes elengedését kizárólag a több gyermekes nők igényelhetik, hátrányos feltételeket biztosítva ezzel a(z) – egyébként alulreprezentált – férfiak számára a felsőoktatásban való részvételre.
Azt mondhatjuk, hogy a mi társadalmunkban a férfiakra mai napig olyan szerepek vannak osztva, hogy szolgálják és védjék a közösséget, ellenben a társadalom nem szolgálja, és nem védi a férfiakat. Adódik a kérdés: vajon jogállam e egy olyan állam amely megengedi magának, hogy egy társadalmi csoport esetében semmilyen diszkrimináció ne számítson? Humánus és demokratikus-e az a közélet, amely szinte egyhangúlag kritika nélkül tűri mindezt?
Mindenesetre az idei Férfinapon mi ezt nem hagyjuk szó nélkül: ez alkalomból a Modern Férfipolitikáért Mozgalom megkeresi a kormányt és a parlamenti pártokat is egy-egy levéllel annak érdekében, hogy alakítsanak ki férfipolitikai programot is, ehhez csatoljuk céljaink (itt olvasható) között is szereplő releváns javaslatokat, különös tekintettel a fiúk iskolai helyzetére, az apák társadalmi egyenlőségére és a férfiak elleni erőszak kérdésére.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
