“Amíg Jézus nem indul, addig minden választás két rossz közül a kisebbikről fog szólni.” – Négy érv Hillary Clinton elnöksége ellen

 “Amíg Jézus nem indul, addig minden választás két rossz közül a kisebbikről fog szólni.”  (Egy Trumpot támogató amerikai lelkipásztor)A B1 blog posztja megdöbbentő, de nem meglepő információkat tartalmaz. Hillary Clintont már ismerjük annyira, hogy elnökké választását semmiképpen se kívánjuk. Trump nem a kevésbé rossz a két pályázó közül, hanem pont az a személy, akire e történelmi helyzetben Amerikának és a világnak szüksége van. Ha ezzel kapcsolatban szemernyi kételyünk lenne, csak vessünk egy pillantást arra, hogy kik becsmérlik, kik kívánják őt a pokolba. 

 

Az amerikai elnökválasztás kampányfinisébe érve már szinte csak arról hallunk, hogy miért nem alkalmas Trump a világ legbefolyásosabb vezetőjének állására. Félreértés ne essék: amit eddig láttunk és hallottunk, az bőven alkalmatlanná teszi a nagyvállalkozót a feladat ellátására. Épeszű ember nem adná oda egy nőgyűlölő hangulatembernek, egy agresszív despotának az atomfegyverek kódjait – ez nyilvánvaló. (NIF megjegyzés: nehéz dolog “nőgyűlölőnek” minősíteni egy férfit, akinek olyan csinos, szexi felesége van mint Trumpnak. Ráadásul sok férfi nem az eszéért fut egy nő után, vagy veszi éppen feleségül. Ez bizony tény)

Mindeközben lehet bármekkora botrány Hillary Clinton körül, a média fősodra még mindig sokkal megengedőbb vele szemben, sőt, ügyei a súlyukhoz mérten alig ütik meg a világsajtó ingerküszöbét.

Mi most összeszedtünk négy kellemetlen ügyet Clinton elnökjelölt-asszonyról, amik elsikkadni látszanak, és komoly aggodalomra adhatnak okot:

1.) Hillary Clinton nem tudta megmondani a meghallgatásán, hogy mit jelentettek a szabálytalanul, privát szerveren küldött és kiszivárgott e-mailjei fejlécében azok a fránya “C” betűk.

Ergo: kormánytagként nem volt tisztában vele, hogy a “C” azt jelenti “CONFIDENTIAL”, azaz bizalmas tartalmú anyag.

Nos, Hillary ilyeneket küldözgetett privát levelezőrendszeren, titkosítás nélkül, és fogalma sem volt róla, hogy hogyan jelölik a bizalmas dokumentumokat.

2.) A média agyonhallgatja az egész világon, hogy ki az a 27 évesen meggyilkolt Seth Rich. A férfit a választási kampány hajrájában (4 hónapja) lőtték agyon, amikor washingtoni lakásából kilépett az utcára.

Hírdetés

Korábban ő szivárogtatta ki Hillary Clinton és a demokrata pártelit levelezésének nagy részét, és kivégzése reggelén épp ez ügyben indult szenátusi meghallgatásra.

A hatóságok rablógyilkosságról beszéltek, ám a holttest mellett érintetlenül megtalálták a férfi pénzét és kocsikulcsát is.

3.) Hillary Clinton jól láthatóan súlyos fizikai és mentális betegségekkel küzd, és ezt titkolni próbálja. A YouTube-ot böngészve százával találhatunk ijesztőbbnél ijesztőbb videókat Clinton megtántorodásairól, hangulatingadozásairól, arcrángásairól és perceken át tartó fulladásos rohamairól.

Felnagyított fotók leplezték le azt is, hogy

Hillary Clinton nyomában folyamatosan előkészített Diazepám injekcióval járnak.

A diazepám egy benzodiazepin-származék gyógyszer, szorongásoldó, antiepileptikus, nyugtató hatású, ezért szorongás és feszült állapotok rövid távú kezelésére alkalmazzák. Nagyon könnyű rászokni.

4.) Seymour Hersh tényfeltáró újságíró beható kutatási munkája alapján kijelentette: az amerikai elnökségre pályázó Hillary Clinton felel azért a 2012-ben megkezdett  titkos hadműveletért, amelyben a líbiai mérgesgáz állományból a CIA segítségével Szíriába csempésztek szarin gázt, és ott azt az iszlamista lázadók vetették be. Később a gáztámadásal az Asszad-rezsimet vádolták és annak az Egyesült Államok katonai beavatkozásának ürügyéül kellett volna szolgálnia. A támadást a Szaúd-Arábia, Katar és Törökország által támogatott Al-Nuszra Front – az al-Kaida utódszervezete – hajtotta végre 2013. augusztus 21-én a szíriai Guta városa ellen. 1200 szíriai, köztük gyerek és nő, halt meg iszonyatos kínok között. A vádakra a Fehér Ház így reagált: “Túl sok pontatlanság, megalapozatlan állítás van a cikkben ahhoz, hogy mindegyiket egyenként cáfolni tudjuk”

Forrás: http://b1.blog.hu/

NIF

Kategória:Aktuális, Hírek, Külföld, Publicisztika


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »