Az Ars Sacra Fesztivál zárónapján, szeptember 21-én a Magyarországi Mindszenty Alapítvány gondozásában kortárs egyházművészeti alkotással gazdagodott a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely. Fáskerti Zsófia szobrászművész Bilokációs emlékműve Szent Pio atya és Mindszenty József bíboros börtönbeli találkozását ábrázolja szimbólumgazdag megjelenítéssel, mészkőből faragott domborművön.
Az új emlékművet a kegyhely Szent Pio-búcsúján Héray András egyetemi lelkész áldotta meg az Egri és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyék egyetemistáinak zarándokmiséjét követően. Az ünnepi avatóbeszédet Kontsek Ildikó művészettörténész, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója mondta. Fáskerti Zsófiával Budapesten, az angyalföldi Zokni kávézóban beszélgettünk.
– A Magyarországi Mindszenty Alapítvány 2024 júniusában pályázatot írt ki „Pio atya és Mindszenty atya bilokációs emlékhelye” címmel egy, nemzeti kegyhelyünkön, Mátraverebély-Szentkúton felállítandó alkotásra. Milyen élmények inspirálták arra, hogy jelentkezzen a pályázatra?
– Ez egy meghívásos pályázat volt, amelyre hat művészt kértek fel. Végül hárman adtunk be terveket. Az alapítványt már régebbről ismertem: 2021-ben készítettem a budapesti Széna térre egy szobrot Szenes Hannáról. Kiderült, hogy ő is raboskodott a Conti utcai börtönben, akárcsak évekkel később Mindszenty József. Megkerestek az alapítványtól, hogy odaadnám-e nekik a Szenes Hanna-portré gipszmintáját, amit kiállítanának a börtönben, és a börtönséták alkalmával róla is megemlékeznének. Örültem a kérésnek, természetesen igent mondtam, bár a környezet miatt egyúttal nyomasztó érzés is volt bennem: amikor elhelyeztük a szobrot a kijelölt helyen és elindultunk kifelé, szomorú érzésem támadt, mintha otthagynám Szenes Hannát a börtönben… A lényeg, hogy innen az ismeretség a Mindszenty Alapítvánnyal.
– Mennyire ismerte korábban Pio atya és Mindszenty bíboros misztikus, bilokációs találkozását, ami valószínűleg az 1950-es évek elején történt? Illetve hogyan készült fel a mű megalkotására, milyen forrásai voltak, kiktől kért felvilágosítást?
– A börtönséta alkalmával hallottam erről a misztikus eseményről. Beléphettem abba a börtöncellába is, ahol elvileg megtörtént a bilokációs találkozás. Akkor még sem Pio atyáról, sem a bíborosról nem tudtam túl sokat, ezért elkezdtem keresgélni az interneten, olvastam az életükről, fotókat gyűjtöttem róluk. Pio atyáról egy filmet is megnéztem. Lassan körvonalazódni kezdett előttem az alakja. Mindszenty életéről Kovács Gergelytől, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány képviselőjétől tudtam meg sok mindent. A pályázat kapcsán az alapítvány helyszíni bejárást szervezett: elmentünk Szentkútra, és így közvetlen közelről láthattuk a helyszínt, ahol majd elhelyezik az emlékművet. Orosz Lóránt ferences atya, a kegyhely igazgatója mesélt Szentkút történetéről, és arról is, hogy mit szeretnének, mi az elképzelésük az emlékműről. Ez jó útmutató volt. Lóránt atya többek között elmondta: Szentkútra leginkább azért jönnek a zarándokok, hogy az imáik meghallgatást nyerjenek, és erősödjön a hitük. Ez inspirált, mert azt gondolom,
– Vannak-e a bilokációs találkozásnak művészi előzményei?
– Két képet ismerek e témában, mindkettő Marko Rupnik alkotása. Az egyik, egy mozaik, San Giovanni Rotondóban látható. A másik egy szekkó a gazdagréti Szent Angyalok-templom Örökimádó kápolnájában. Mindkét mű hatott rám. Különösen az, hogy a mozaikképen Pio atya kapucnit visel a fején. Ez azért is tetszett, mert ő meglehetősen titokzatos személy. Olvastam a stigmáiról, gyógyításairól, csodatételeiről. Úgy éreztem, a kapucnis ábrázolás jól érzékelteti a rejtélyességét.
– Az Ön által alkotott dombormű tetején Szűz Mária látható a kisdeddel, lejjebb pedig egy kitárt szárnyú galamb, ami a keresztény hagyományban a Szentlélek szimbóluma…
– Mária a Kisjézussal elsősorban azért kapott helyet a domborművön, mert Mátraverebély-Szentkút Mária-kegyhely. Amikor Lóránt atyával beszélgettünk, fölvetette: milyen nagyszerű lenne, ha az emlékművön szerepelne egy ábrázolás Máriáról és a gyermek Jézusról. Ugyanakkor úgy érzem, ez a tondó hozzátartozik a mű összképéhez, és kapcsolódik a bilokáció jelenetéhez.
Balról érkezik Pio atya, és az ő lendületével együtt repül be a képbe a galamb, amely egyúttal megbontja a dombormű keretét. Pio atya a kezében tartja az ostyát, karjának íve megegyezik a galamb szárnyalásának ívével. Szimbolikai szempontból a galamb Pio atyához tartozik, Mindszentyhez pedig a feje fölött ábrázolt börtönablak. Ez két lelkiállapot megjelenítése is. Pio atya lendületes, nyitott, a mozdulata laza, az arcára igyekeztem egy kis derűt, mosolyt is tenni. Szabadság és dinamizmus árad belőle. Ő a kezdeményező, aki ad, és megérinti Mindszentyt. Ez egy pozitív állapot. A bíboros alakja ezzel szemben statikus, zárt, feszült. Az arca szorongást fejez ki, de próbáltam a reményt is érzékeltetni a tekintetében.
Formai szempontból alakjának szögletessége a börtönablak szögletességével analóg. Mindszenty az, aki segítségre szorul, ő a passzív, a befogadó fél, amit az asztalon lévő kehely is szimbolizálhat. Ez a jelenet a két konkrét személytől elvonatkoztatva számomra azt is kifejezi: ha valaki negatív, szenvedéssel teli állapotban van, de meg tudja őrizni a hitét – nem feltétlenül vallásos értelemben –, akkor érkezhet hozzá segítség. Nem biztos, hogy külső vagy misztikus formában. Lehet ez akár csak egy felismerés vagy egy ötlet. De a lényeg, hogy meg tud nyílni felé valami pozitív energia. Érdekes egyébként, a közelmúltban olvastam, hogy a Szentlélek, a feltámadás és a bilokáció között kapcsolat van.
– A dombormű azt a pillanatot ábrázolja, amikor Pio atya megjelenik a bíboros börtöncellájában a szentmiséhez szükséges kenyérrel, borral és vízzel. Eredetileg is ezt tervezte, vagy az alkotás folyamatában változott az alapelgondolása?
– Több tervem is volt, de nagyjából hasonló elgondolás érződött mindegyiken. Ezek inkább a meglévő elképzelésem variációi voltak. Maga az emlékmű kezdetben díszesebb volt, két angyal is megjelent rajta. Mivel azonban a kevesebb sokszor több, végül lemondtam róluk. A dombormű formájára vonatkozóan is volt pár tervem. Először sziklaszerűbbnek gondoltam el, de az már soknak tűnt, mivel sziklás a fal is. Fontosnak tartottam, hogy az emlékmű harmonikusan illeszkedjen a környezethez és az ott található műalkotásokhoz.
– Pio atya és Mindszenty bíboros misztikus találkozása a börtönben hitbeli valóság és igazság. Ha jól tudom, Ön nem hívő a klasszikus, katolikus értelemben. Ez előnyt vagy hátrányt jelentett? Végül is a hit tartományába tartozó eseményről alkotott művet, viszont nem kötötték dogmatikus előírások. Minden művészi alkotás a lélekből fakad, belső kényszerből, ez természetes. Itt azonban az is fontos volt, hogy a mű szemlélője, a befogadó elhiggye: valóban megtörtént a bilokáció csodája.
– Tényleg nem vagyok vallásos, kicsit kívülállónak is éreztem magam. Úgy gondoltam, talán ez hátrányt jelent majd, mert nem lesz elegendő ismeretem, és nem tudom olyan mélyen átélni ezt a témát, mint egy hívő ember. De többen is azzal biztattak, hogy ez nem baj, sőt talán jó is, mert ha valaki mélyen hívő, előfordulhat, hogy túl sok érzelemmel közelíti meg ezt a jelenetet, amitől szentimentálissá vagy patetikussá válhat. Nyitottság volt bennem a téma iránt, mert bár nem vagyok vallásos, a világlátásom spirituálisnak mondható, és érdekelnek a szakrális jelenetek. Ha kapok egy feladatot, csak akkor tudok kezdeni vele valamit, ha megtalálom hozzá az utat. Úgy tudok szobrot vagy bármi mást alkotni, ha elmélyítem magamban a témát, kialakul róla valamilyen elképzelésem, és tudok kapcsolódni hozzá. Bár a szó eredeti értelmében nem vagyok vallásos, úgy gondolom, át tudtam érezni Pio atya és Mindszenty József misztikus találkozását.
– Mit jelent az, hogy spirituális a világlátása?
– Nehéz válaszolni erre. Ha valaki vallásos, akkor alá kell vetnie magát bizonyos szabályoknak. Nekem viszont fontos, hogy szabadon gondolkozhassak dolgokról, úgy, ahogyan érzek, teljesen függetlenül mindentől. Viszont hiszek abban, hogy a világot egy magasabb intelligencia szervezi, és egyértelmű számomra az is, hogy a halál után van folytatás. Bizonyos alapvető lelki és szellemi értékeket rendkívül fontosnak tartok az életben. Nem vagyok anyagi szemléletű ember, a nem látható, a meg nem fogható dolgok jobban érdekelnek. Közel áll hozzám a keleti gondolkodás, így a buddhizmus. Érdekes egyébként, hogy volt egy másik elképzelésem is a domborműre vonatkozóan, azon Pio atya ugyanúgy jelent meg, mint a végleges változaton, Mindszenty viszont frontálisan, csukott szemmel állt az asztalnál, kezeit kissé széttárva tartotta fölötte, felfelé fordított tenyérrel. Ez a pozitúra engem egyértelműen emlékeztetett egy meditáló alakra. A galamb szemből, Szentlélekként jelent meg, középen lebegve. A börtön ablakának pedig csak egy részlete volt látható a kép jobb oldalán. Vagyis a szimbólumokat nézve, ennél az elképzelésnél inkább a felszabadulás állapotának kiteljesedése került előtérbe, szemben a megvalósult tervvel. Több helyen olvastam, hogy a bilokáció képességével nemcsak a szentek rendelkeztek, hanem a jógik közül is többen. Érdekes párhuzamot éreztem, kicsit Buddha-szerű volt ez az átszellemült Mindszenty. Egyébként a csukott szemű ábrázolás utalás lehetett volna arra, hogy a bilokáció talán más síkon történt meg, például Mindszenty álmában. Végül azonban elvetettem ezt az elképzelést, mert beláttam: ez nem a legideálisabb ábrázolásmód egy katolikus, nemzeti kegyhelyen.
– Mennyiben alakította a személyiségét a bilokációs emlékmű elkészítése?
– Minden megalkotott mű valamilyen lenyomatot hagy bennem. Konkrétumot most nem tudnék mondani, de értek új hatások. Sokat foglalkoztam mindkét személlyel és a bilokáció fogalmával is. A dombormű mintázása közben átéreztem a jelenetet. Több vallásos embert is megismertem. Mindezek új élményeket jelentettek, gondolatokat adtak. Ettől függetlenül nem lettem vallásos, de azért megérintett ez az egész. Talán most jobban megértem a hívő embereket is.
– Említette, hogy korábban szinte egyáltalán nem ismerte sem Pio atyát, sem Mindszenty Józsefet. Most, hogy az alkotás során alaposan beleélte magát a helyzetükbe, lelkiállapotukba, hogyan látja őket, akiket megformált?
– Mindketten sokat szenvedtek az életük során, és rengeteg áldozatot hoztak. Mindszenty minden helyzetben kitartott, hű maradt a hitéhez, a börtönben is, ahol megkínozták, megalázták. Látszik a róla készült fényképeken, hogy nagyon szigorú ember volt. Pio atyáról viszont találtam pár fotót, amiken jókedvű. Az olaszokról egyébként is úgy vélekedünk, hogy életvidám nép. Olyan embernek képzeltem őt, akiben a sok szenvedés ellenére ott volt a derű. Amikor már kialakult bennem ez az elgondolás róla, néhány vallásos ismerősömtől azt hallottam, hogy Pio atya szerintük rendkívül szigorú volt, vaskalapos szabályokat tartatott be. Ez kicsit elbizonytalanított akkor, de szerintem mindkét meglátás igaz lehet. Ugyanakkor az ő élete is tele volt szenvedéssel, gondoljunk csak a stigmáira, melyek sok gyötrelmet okoztak neki. Az egészen biztos, hogy
az olasz kapucinus szerzetest és a magyar főpapot.
Fotó: Merényi Zita; szentkut.hu
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. október 19-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
