Ami nem megy, azt nem kell erőltetni: Trócsányi másodszor is elhasalt

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni: Trócsányi másodszor is elhasalt

Az EP összeférhetetlenséget vizsgáló JURI bizottsága, 12:9 arányban megszavazta, hogy Trócsányi László összeférhetetlenségi ügyei miatt nem lehet uniós biztos – írja a Facebookon Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője. A politikus emlékeztet, Trócsányit egyszer már elkaszálta ez a bizottság, méghozzá nem is politikai, hanem gazdasági összeférhetetlenségi okból: a volt igazságügyi miniszter nem tudta igazolni, hogy nincs összeférhetetlensége biztosi munkájával kapcsolatban, a bizottság azt a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda állami megrendelései miatt állapította meg.

A JURI döntése azt is mutatja, hogy az új Európai Parlament sokkal erősebb, mint az előző: a bizottság kőkeményen számon kérte az összeférhetetlenséget a magyar és román biztosjelöltön, élt a jogaival, nem hagyta, hogy a pártcsaládok a fejük felett megegyezzenek, és nem engedtek az Európai Néppárt nyomásának sem

Hírdetés

– áll az EP-képviselő közösségi médiában közzétett posztjában.

Magyar biztost egyszer már leszavaztak az EP-ben: 2004-ben az MSZP-kormány által delegált Kovács Lászlót találta alkalmatlannak az energiaügyi biztosi posztra az uniós plénum. Medgyessy Péter volt külügyminiszterét a szakbizottság szavazta le, Orbán Viktor volt igazságügyi minisztere viszont könnyen lehet, hogy el sem jut a szakbizottság előtti meghallgatásig.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »