Idegen nyelvekben mindig az a nehéz, amire nincs rendes szabály. Ha ugyanis van szabály, azt meg lehet tanulni, s már csak gyakorlás kérdése az egész.
Ha viszont nincs szabály, nincs mit megtanulni, marad csak a magolás, értsd begyakorlás.
Jó esetben a szabálytalanságok száma kicsi. Mondjuk az angolban van kb. 200 szabálytalan ige, az összes többi meg szabályos. A latinban viszont sokkal több a szabálytalan ige, mint a szabályos: egyetlen megoldás a gyakorlás.
A magyar igék jók a magyart idegen nyelvként tanulók számára, két kézen megszámolhatók a szabálytalan igék: eszik, hisz, iszik, jön, lesz, megy, tesz, van, vesz, visz. Minden más magyar ige ragozása szabályos, van pár igeosztály, ezek szabályai megtanulhatók.
A magyar igeragozás nehézsége nem a ragozás, henm az igekötők elhelyezése, itt csak szabályszerűségek vannak, nem teljes értékű szabályok. Lásd “nem mentem be” és “nem bementem”. Ezt a magyar diákoknak szóló könyvek “logikai hangsúllyal” magyarázzák, ami azonban semmit sem jelent egy külföldi számára, ez majdnem olyan, mint mikor egy orosz ismerősöm azt állította, hogy ha sokat gondolkodunk, akkor “rájövünk” az egyes orosz főnevek nemére – persze marhaság, esetleg egy anyanyelvi beszélőnél ez működik (ott se), de idegennél nem.
A magyar főnevek viszont sokkal nehezebbek. Csak 2 dologban, de ezek pontosan hatalmas nehézséget jelentenek egy idegen számára. Ahogy az orosz, német, latin főneveknél meg kell tanulni a nemet, a magyaroknál a tárgy- és birtokos esetet! Ugyanis ezekre nincsenek pontos szabályok. Mondjuk ha egy idegen megtanulja a magyar “ház” szót, azt érdemes “ház, házat, háza” alakban megtanulni, mert simán lehetne “házt” és “házja” is a tárgyeset és birtokjeles eset. A magyar főnevek kis része olyan, ahol biztosan megjósolható a tárgyeset és a birtokjeles eset.
A tárgyeset esetében az egyetlen biztos pont: ha magánhangzóra végződik a főnév, akkor a rag “t” – lásd “kutya” – “kutyát”. Itt már csak 2 alszabályt kell megtanulni: a szóvégi a/e helyére á/é kerül (a “kutya” az egyik példa), s vannak egyes rejtett tövű főnevek (mondjuk a “ló” töve valójában “lov”).
A birtokjeles esetnél a helyzet még zavarosabb. Vannak szavak, ahol kötelezően “a/e” van és van ahol “ja/je”, de csak a magánhangzó végűekre van teljesértékű szabály. S vannak szavak, ahol a magyarok párhuzamosan használják a két alakot. A gond: mindez csak megszokható, de szabály nincs.
A birtokjeles alakok külön érdekessége, hogy folyamatosan változik a használat. Ahogy az ikes ragozás esetében, itt is nemzedéki eltérés tapasztalható.
Vannak ugyanis esetek, amikor a magyar nyelv különbséget tesz nem csak a birtok számát illetően (azaz az egy vagy több), hanem a birtokosok számát illetően is. Lásd:
- egy birtokos és egy birtok: “a szomszédnak van gyereke”,
- egy birtokos és több birtok: “a szomszédnak vannak gyerekei”,
- több birtokos és egy birtok: “a szomszédoknak van gyerekük”,
- több birtokos és több birtok: “a szomszédoknak vannak gyerekeik”,
Na most, ez a megkülönböztetés eltűnőben van, a 40 év alattiak alig használják. Számukra:
- “a szomszédoknak van gyerekük” helyett: “a szomszédoknak van gyereke”,
- “a szomszédoknak vannak gyerekeik” helyett: “a szomszédoknak vannak gyerekei”.
Ezzel függ össze a következő. A napokban láttam egy magyar média bulvárrovatában, hogy “Jelen volt William és Harry a feleségükkel”, majd az alcímben már “Jelen volt William és Harry a feleségeikkel” – sajnos elfelejtettem lementeni, s már nem találom. Azaz ingadozó használat. Az utóbbi alak nevetést eredményezett volna 30-40 éve, mert azt jelentette volna, Willaim és Harry többnejűek. Ma már viszont egyfajta aláhúzása annak, hogy Williamnek és Harrynek nem ugyanaz a felesége. Úgy tűnik, a volt többbirtokos alakok jelentése egész más lesz lassan.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
