"Ami a Jobbikkal történik, az holnap a többi ellenzéki párttal is megtörténhet" – a pártigazgató válaszolt a Momentum kérdéseire

"Ami a Jobbikkal történik, az holnap a többi ellenzéki párttal is megtörténhet" – a pártigazgató válaszolt a Momentum kérdéseire

Nem sorakozott fel a Jobbikot védők táborába a Momentum: a párt szóvivője által kiadott közlemény ugyan megjegyzi, hogy "valamiért éppen" a választások előtt emleget tiltott támogatást az Állami Számvevőszék a Jobbik kapcsán úgy, hogy a Fidesz módszerei ellen nem szólalt fel, azonban Hajnal Miklós azt is hozzáteszi, hogy ahhoz, hogy a többi ellenzéki párt egységesen kiálljon a Jobbik mellett, nem kamuvizsgálatoknak kell megfelelniük, hanem a Momentum által feltett négy kérdésre kell válaszolniuk.

Ezek pedig a következők, ismerteti a HVG:

Ahhoz, hogy a többi ellenzéki párt egységesen kiálljon a Jobbik mellett, nem kamuvizsgálatoknak kell megfelelniük, hanem az alábbi kérdésekre kell választ adniuk:

  • Üzletel-e egymással Kovács Béla és Szabó Gábor pártigazgató?
  • Hozott be orosz pénzt a Jobbikba Kovács Béla?
  • Miért nem vizsgálták érdemben KGBéla ügyét?
  • Hogyan engedhette meg magának a párt több ezer plakát bérlését, majd felvásárlását?
  • A Momentum szerint a Jobbikot ugyanazok a jogok és kötelességek illetik meg, mint a többi, demokratikus versenyben részt vevő pártot, ám bizonyítaniuk kell a demokrácia mellett elkötelezettségüket és ártatlanságukat. Ha az említett kérdésekre kielégítő választ ad a Jobbik, a Momentum kész támogatni a hatalommal szembeni fellépést.

    Alább olvasható a Jobbik válasza:

    Jó reggelt, Momentum!

    Szívesen válaszolunk a Momentum a Jobbiknak a nyilvánosság előtt feltett kérdéseire, hogy ne a propagandaújságírás által ránk égetett hazugságok zavarják meg a figyelmüket, és a jelenlegi vészterhes helyzetben ne lássák meg a fától az erdőt.

    Hírdetés

    – Üzletel-e egymással Kovács Béla és Szabó Gábor pártigazgató?

    – Nem.

    – Hozott be orosz pénzt a Jobbikba Kovács Béla?

    – Nem. Soha.

    – Miért nem vizsgálták érdemben KGBéla ügyét?

    – Amennyire lehetett, vizsgáltuk, ám igazán érdemben sohasem sikerült, hiszen a Jobbik nem rendelkezett és nem rendelkezik sem saját titkosszolgálattal, sem nyomozóhatósággal, és nem működtet igazságszolgáltatási rendszert. Ezek az erőforrások és intézmények a magyar államnak állnak a rendelkezésére. Az az igazi kérdés, hogy ők miért húzták három és fél éven keresztül a vádemelést, ezzel akadályozva azt, hogy ésszerű időn belül a bíróság elé kerülhessen az ügy, és a vádakat tisztázni lehessen vagy bebizonyítani.

    – Hogyan engedhette meg magának a párt több ezer plakát bérlését, majd felvásárlását?

    – A hivatalos állami támogatásunkból és magánemberek nekünk befizetett adományaiból. Abból, amiből egy párt általában biztosítani szokta a gazdálkodását.

    Javasoljuk, hogy a megadott válaszaink feldolgozása után, egy pillanatig gondolkodjanak el a Momentum politikusai azon is, hogy amikor a fideszes államhatalom éppen teljes erejével meg akarja semmisíteni a legerősebb ellenzéki pártot, a Jobbikot és lehetetlenné akarja tenni a választáson való elindulását, akkor megállnak-e ennél a pontnál, vagy minden ellenzéki pártnak hasonló sorsot szánnak-e?

    Meglátásunk szerint, ami ma a Jobbikkal történik, az holnap a többi ellenzéki párttal is megtörténhet. Holnapután meg a magyar társadalom olyan csoportjaival is, amelyek útjában vannak a fideszes tolvajgépezetnek.

    A Jobbik és a többi ellenzéki párt között jelentős ideológiai szakadék van, ennek ellenére már most jószándékkal arra figyelmeztetünk mindenkit, hogy ez minden más ellenzéki párttal is megtörténhet, erősorrendben haladva, így a legvégén a Momentum is sorra kerülhet majd.

    Azt üzenjük a Momentum vezetőségének, hogy nem a Jobbikot, hanem a kormányt kell leváltani. Mi ezért küzdünk.

    Jó reggelt, Momentum!

    Szabó Gábor, pártigazgató


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »